El Salvador: zenével az erőszak ellen

Kultúra – 2014. július 20., vasárnap | 17:42

Ezer gyerek, aki El Salvadorban a bűnözés által sújtott területeken él, megtalálta a legjobb fegyvert az erőszak ellen a Don Bosco Ifjúsági Szimfonikus Zenekar formájában. Az El Nuevo Herald cikkét a szaléziak.hu foglalta össze.

Egy Japánban alapított és a Világbank által finanszírozott zenei program tette lehetővé, hogy mintegy egy évvel ezelőtt San Salvadorban megalakuljon a Don Bosco nevét viselő zenekar.

– Bár sokkal több meghívást küldtünk ki először, a válogatás után ezer fiatallal kezdtünk el dolgozni – mondta a salvadori Oktatási és Foglalkoztatási Alapítvány elnöke, José María Moratalla Escudero szalézi. A Pepe atyaként ismert szerzetes felelős a program végrehajtásáért, amely három évvel ezelőtt indult el. Az ezer kiválasztott diák San Salvador különböző állami iskoláiból érkezett, közülük körülbelül 470-en aktívan zenélnek, 220-an szimfonikus zenekarban játszanak, 250-en a kórusban énekelnek, a többiek még mindig a képzésben vesznek részt.

A zenekar fiatal vezetője a huszonöt éves Bryan Cea. Mint a diákjai, ő is egy bűnözéssel veszélyeztetett területről érkezett. A programban 8 és 20 év közötti fiatalok vesznek részt, akik – Pepe atya elmondása szerint – San Salvador külvárosaiból jöttek, és olyan területeken levő iskolákból lettek kiválasztva, ahol magas a gyilkosságok száma. Guatemala és Honduras után El Salvador az az ország Közép-Amerikában, ahol legtöbb az erőszak: Salvador Sanchez Ceren salvadori elnök szerint 2013–14-ben átlagban 6 és 10 között mozog a napi emberölések száma.

Annak ellenére, hogy olyan területekről jönnek, amelyeket a Mara Salvatrucha és Pandilla 18 rivális bandák uralják, a Don Bosco Ipari Polygonon, ahol a projekt működik, békében és szóváltás nélkül élnek együtt. A Polygon az egyik, huszonnégy közösségből álló külvárosban található, ahol közel hatvanezer ember él. A területet a Mara Salvatrucha és Pandilla 18 irányítja ugyan, de Pepe atya szerint „mindegy, milyen iskolából jönnek a zenekar és a kórus tagjai, itt nincs versengés, nincs ellentét közöttük, és nincsenek területi gondok. Az egység és a szolidaritás fantasztikus.”

Carlos Palma (20) hegedűn játszik. Azt mondja, hogy a zenei projekt minden tagja különböző területről érkezett, és jó, ha az embernek „sok barátja” van a zenekarban. Megjegyzi, hogy az olyan projektek, mint ez, sokat segítenek az országnak és lehetővé teszik, hogy „növekedjen kulturális szempontból”.

Madelin Morales (15) fuvolista, szerinte sokat segített neki, hogy tagja a zenekarnak, mert „nagy lépéseket tett” tanulmányai terén, és most már „jobb perspektívából” látja az életét.

Mindketten egyetértenek abban, hogy ez a program segített nekik, hogy távol maradjanak az erőszaktól, amely a közösségeiket sújtja.

„Ez egy olyan projekt, amely kulturális és zenei tevékenységeken keresztül megakadályozza az erőszakot (...), de mindez túlmutat a megelőzésen. Egy életre szóló lehetőség a fiatalok számára. A zene fejleszti a fegyelmet és a tudatosságot, és mindenekfelett szenvedély” – ez Jania Ibarra, a Világbank műveleti elemzőjének meglátása.

A program egymillió dollár támogatást kapott a japán Fejlesztési Szociális Alapból, amelyet a Világbank kezel. A Világbank a tervek szerint csak július 22-ig támogatja a kezdeményezést, de Moratalla atya biztosította őket, hogy a projekt folytatódni fog. Az alapítvány, amelynek ő az elnöke, egyéb kulturális műhelyeket is kíván nyitni más szervezetek segítségével.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria