Elhunyt Eberhardt Ferenc

Hazai – 2018. február 22., csütörtök | 14:28

A székesfehérvári püspök az egyházmegye papsága és a rokonság nevében is tudatja, hogy február 19-én, életének 91., papságának 53. évében elhunyt Eberhardt Ferenc címzetes esperes.

Eberhardt Ferenc 1927. október 1-jén született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkoron, 1965. június 24-én szentelték pappá Székesfehérváron.

Káplán volt Ráckevén 1965-ben, majd Bodajkon 1965–66-ban, Dunaújvárosban 1966–67-ben, Bián 1967 és 1969 között, Budafok-Belvárosban 1969–70-ben, Sárbogárdon 1970 és 1973 között, majd Solymáron 1973–74-ben.

Plébánosként szolgált Hantoson 1974-től 1981-ig és Alsószentivánon 1981-től nyugállományba vonulásáig, 1998-ig.

Szolgálatának elismeréseként címzetes esperesi címmel tüntették ki 1997-ben.

Lelki üdvösségéért február 26-án, hétfőn, 12 órakor mutatnak be gyászmisét 
a soproni Szent Mihály-templomban. Földi maradványait a szentmise után a Szent Mihály-temető papi temetkezési helyén helyezik örök nyugalomra.

„Jézusom, ha jön a végnap, ismerj engem magadénak!” (Szent vagy, Uram 70.)

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Székesfehérvári Egyházmegye, Pixabay.com

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria