Elhunyt Veisz Mária Claudia szervita nővér

Megszentelt élet – 2016. augusztus 16., kedd | 17:03

A Szervita Nővérek, a Fájdalmas Anya Szolgálói magyar kongregációja a rokonok és ismerősök nevében is fájdalommal, de a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy Veisz Mária Claudia szervita nővér életének 93., szerzetesi fogadalmának 69. évében, 2016. július 28-án az örökkévalóságba költözött.

Az elhunyt nővértől a győr-újvárosi Urunk Színeváltozása-plébániatemplomban (9025 Győr, Kossuth Lajos utca 42.) augusztus 30-án 14 órakor kezdődő szentmise keretében tartandó gyászszertartáson vesznek búcsút. Ezt követően a győri Szentlélek-templom kriptájában helyezik örök nyugalomra 15.30 órakor. A szentmise előtt, 13.30-tól a hétfájdalmas rózsafüzért imádkozzák.

* * *

Veisz Mária Claudia 1924. június 21-én született a Győr-Moson-Sopron megyei Szerecsenyben. 1947-ben lépett be a Szervita Nővérek,  a Fájdalmas Anya Szolgálói magyar kongregációjába. Rákosszentmihályon volt jelölt és novícia. 1948-ban tette le első fogadalmát. A tanítóképzőt Budapesten végezte, itt érte a szétszóratás.

Ezután hazatért Győrbe, ahol több munkahelyen is elutasították, mivel szerzetes volt. Dolgozott postai alkalmazottként, segédmunkásként. Később egy bölcsődében kapott takarítónői állást. Itt arra biztatták, hogy tanuljon tovább. 1955-ben érettségizett a győri dolgozók gimnáziumának reáltagozatán, majd elvégezte az ápolónőképzőt. A bölcsődében a nagyobb gyermekek nevelését bízták rá.

1959. augusztus 23-án szentelte életét örökre az Úrnak Győrött, a szervita nővérek Apor Vilmos püspök által felszentelt Fájdalmas Anya-kápolnájában. Titokban sok családban tanított hittant, elsőáldozásra és bérmálkozásra készített fel gyermekeket, akik hálás szívvel keresték fel időskorában is. Időközben elvégezte a hitoktatóképzőt és a kántorképzőt is, de addigra látása nagyon megromlott. Nyugdíjba menetele után is évekig közreműködött az egyházi adó összegyűjtésében, nemcsak Győr-Újvárosban, hanem más területen is.

2001 márciusában költözött be az újjáépült győri szervita rendházba. Itt élt 2015 augusztusáig, amikor is betegsége miatt a budapest-kelenvölgyi szervita rendházba, a „Názáreti Hajlékba” került. Az Úr a szenvedéssel szelíddé, gyengéddé tette szolgálóját. Hálás volt minden szeretetért, szolgálatért. Boldog volt, hogy közösségben élhetett, és egyre jobban vágyódott az égi hazába.

Hisszük, hogy nővérünk hivatása beteljesedett, találkozott, egyesült égi Jegyesével, és közbenjár értünk az Úrnál!

Fotó: Horváth Csaba

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria