Elindult a 72 óra

Hazai – 2014. október 9., csütörtök | 21:03

Október 9-én, csütörtök délután a budapesti Corvintető szórakozóhelyen rendezett ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette az idei „72 óra kompromisszum nélkül” akció.


Az október 9. és 12. között immár hetedik alkalommal megrendezett országos önkéntes ifjúsági akció nyitórendezvényén a projektosztásra váró középiskolás és egyetemista fiatalok mellett részt vettek a magyarországi katolikus, református és evangélikus egyház képviselői, a Regnum Marianum, valamint a Magyar Cserkészszövetség vezetőségi tagjai, a csehországi 72 óra Budapestre érkezett önkéntesei, illetve Szabó Balázs énekes-dalszerző, az akció fővédnöke.

A megnyitón Darvas Márton, a 72 óra főkoordinátora köszöntőjében arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy ezeken a hétvégéken olyan dolgok történnek, „melyek emberek, illetve lelkesedés hiányában eddig nem mentek végbe”. A főkoordinátor rövid beszédét követően a résztvevők ismerkedős játékok során megosztották egymással, mit gondolnak az önkéntességről, illetve arról is beszélgettek, miért jelentkeztek a programba.


A villámjátékok után a három történelmi egyház képviseletében Szontágh Szabolcs, a református egyház ifjúsági felelőse Isten több mint nyolcezer fős – az idei évben országosan ennyi fiatal vesz részt az akcióban – seregének nevezte a 72 órában feladatot vállaló, nem csak vallásos diákokat, hangsúlyozva, hogy „ezzel akkor is Istennek tetsző dolgot hajtotok végre, ha ti magatok kevéssé vagy egyáltalán nem ismeritek őt”. Beszédét rövid imával zárta: „Urunk, arra kérünk Téged, hogy tudjunk mások felé fordulni, közben egymást megismerni, és ezáltal Téged is jobban megismerni. Köszönjük, hogy Te sem kötöttél kompromisszumot, amikor elküldted Fiadat hozzánk.”

A társszervező Regnum Marianum Közösség vezetőségi tagja, Bakos Vince arra hívta a fiatalokat, hogy „adjanak otthont egymásnak” az együtt töltött 72 óra alatt; Solymosi Balázs, a Magyar Cserkészszövetség képviselője pedig azt emelte ki, hogy az előttük álló 72 órában a fiatalok 65 évnyi időnek megfelelő munkát fognak elvégezni.


A köszöntőket követően az önkéntesek csoportjai átvették a számukra kijelölt projektek (például csikkszedés, csőfestés, padcsiszolás, felolvasás idősek otthonában) leírását tartalmazó borítékokat, illetve munkaruhájukat, a 72 órát hirdető pólót.

Ezt követően a fiatalok a szervezőkkel és Szabó Balázs fővédnökkel közösen visszaszámolva elindították a 72 órát. Szabó Balázs (a Szabó Balázs Bandája frontembere) unplugged koncertje zárta a megnyitót.


A 72 óra kompromisszum nélkül egy szociális önkéntes akció, amelyet a római katolikus, a református és az evangélikus egyház felkérésére az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány szervez, és amely Magyarország fiatalságát hívja összefogásra, hogy együtt tegyenek másokért, környezetükért.

Országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat: intézmények, játszóterek felújításában vesznek részt, erdőket takarítanak, rászorulóknak segítenek, kulturális műsorokat szerveznek különböző közösségeknek (fogyatékkal élőknek, időseknek... ).

Fotó: Turcsik István

Sárdi Krisztina/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria