Diplomaosztó a Gál Ferenc Főiskola gyulai karán

Hazai – 2018. január 30., kedd | 11:42

Második diplomaosztó ünnepségét tartotta január 27-én a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházának Árvay termében. A Gál Ferenc Főiskola 2017. január 31-én vette át a gyulai Egészségtudományi Intézetet.

Huszonkilenc nappali és levelező tagozatos hallgatónak nyújtották át oklevelét, közülük tizenhárman kiváló eredménnyel végeztek. A diplomákat Fodor Lajos dékántól és Fest Saroltától, a főiskola pedagógiai karának dékánhelyettesétől vehették át.

„A felsőfokú végzettség kötelezettséget is jelent – hangsúlyozta Fodor Lajos. – Azt jelzi, hogy a diplomások nem maradhatnak közömbösek az országot érintő kihívásokkal szemben. Állást kell majd foglalniuk bizonyos kérdésekben, állásfoglalásukat pedig vállalniuk kell. Ezt nevezik az értelmiség felelősségének.”

„Értelmiségi létük egyik meghatározó része lesz műveltségük is” – tette hozzá a gyulai kar dékánja, majd arra kérte a fiatalokat, hogy a továbbiakban ne csupán szakirodalmat olvassanak, hanem ismerkedjenek meg a magyar és a világirodalom meghatározó alkotóival, művészeivel, járjanak múzeumokba, komolyzenei koncertekre, színházi előadásokra. Meg fogják ugyanis látni, mekkora segítséget jelent a művészet a hétköznapok elviselésében. Arra is buzdította őket, tanuljanak nyelveket, legyenek bölcsek, jósággal és szeretettel vállalják, teljesítsék feladataikat.

Fodor Lajos kiemelte, hogy a főiskola hallgatói nem egyszerűen egy foglalkozás végzésére, munkakör betöltésére feljogosító képesítést kaptak, hanem hivatást. A hivatás gyakorlásához pedig egyre bővülő tudás, általános műveltség és morális elkötelezettség szükséges. Felidézte, hogy az 1993-ban elindított gyulai felsőoktatás első okleveleit húsz éve nyújtották át, 2017. február elsején pedig integrálódtak az ország legnagyobb egyházi fenntartású főiskolájába – ennek kapcsán megköszönte a fenntartó Szeged-Csanádi Egyházmegyének és a főiskola vezetőségének az ehhez nyújtott segítséget.

A végzősök búcsúztatása, az eskütétel és a diplomák ünnepélyes átadás után Gyula város polgármestere, Görgényi Ernő örömét fejezte ki, hogy az idén 25 éves gyulai felsőoktatás keretében 2018-ban már a Gál Ferenc Főiskola diplomáit adhatják át. A polgármester kiemelte, a szegedi főiskola gyulai karának diplomásai szerencsésebb helyzetben vannak a legtöbb felsőoktatási intézményben végzetteknél. Választott intézményük ugyanis gyakorlatorientált, életképes képzéseket, valódi, hasznos tudást, és olyan szakterületeket kínál, amelyek komoly lehetőségeket rejtenek magukban.

Forrás és fotó: Gyulai Hírlap

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria