Erdő Péter látogatást tett a székesfehérvári Országos Papi Otthonban

2016. március 7. hétfő 16:38

Erdő Péter bíboros március 4-én látogatást tett a Katolikus Szeretetszolgálat által fenntartott székesfehérvári papi otthonban. A főpásztor fontosnak tartotta, hogy a nagyböjti lelki készület idején találkozzon a főegyházmegye nyugalmazott papjaival.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az idős, beteg lakók számára nagy öröm volt a bíboros érkezése. Erdő Péter érdeklődéssel hallgatta papjait, akik elmondták: jó érzés számukra, hogy egykori plébániáikon utódaik továbbviszik a lelki életet, ők pedig erejükhöz mérten tovább folytathatják a hívek szolgálatát. A lelkipásztorok gondozására szolgáló épületegyüttes templomában tartott miséknek és gyóntatásnak híre van a környéken. A betegség és a fizikai korlátok napi viselése mellett a papok ezáltal lelki otthonra is találhattak a fehérvári intézményben.

A bíboros felköszöntötte Takács Nándor nyugalmazott fehérvári püspököt is, aki a közelmúltban ünnepelte püspökké szentelésének 27. évfordulóját. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerzetesi kapcsolatokért felelős egykori tagjával a szerzetesrendek újjászületéséről beszélgettek. Szó esett arról, hogy a megszentelt élet éve végeztével biztató jelek mutatkoznak a magyar egyházban. Egyes szerzetesközösségek megerősödtek, és fiatal tagjaikkal megújult elképzelések szerint végzik szolgálatukat.

Spányi Antal székesfehérvári püspök is jelen volt a vizitáció alatt, akivel a 2020-ban Magyarországon megrendezendő Eucharisztikus Világkongresszus előkészületeiről beszélgetett a bíboros. A megyéspüspök azt ígérte, egyházmegyéjében imádkozni fognak ezért a szándékért, és kérik Isten áldását a főegyházmegye szervezőmunkájára. Kérik azt is az Úrtól, hogy a kongresszus lelki gyümölcseiből az egész magyar egyház részesüljön.

A látogatás zárásaként Erdő Péter megtekintette az Országos Papi Otthon épületét, amely az elmúlt év végére teljesen megújult.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
a-mediaban-dolgozokert-atadtak-szalezi-sajtoosztondijat
A médiában dolgozókért – Átadták a Szalézi-sajtóösztöndíjat

Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepéhez kapcsolódva január 19-én szentmisét mutattak be a médiában dolgozókért a budapesti Egyetemi templomban. Ezt követően adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke a sajtóösztöndíjat.

2017. január 19. csütörtök
ferenc-papa-sokszor-felelem-veszely-tanit-meg-minket-remelni-es-imadkozni
Ferenc pápa: Sokszor a félelem, a veszély tanít meg minket remélni és imádkozni!

Január 18-án a szentatya Jónás próféta alakját felhasználva a remény és az imádság közötti kapcsolatról elmélkedett a délelőtti általános kihallgatáson. A jelenlévők köszöntésekor többször is kérte, hogy imádkozzunk a keresztények egységéért. Katekézisét teljes terjedelmében közöljük.

2017. január 18. szerda