Erdő Péter megáldotta Pest évezredes múltra visszatekintő templomát

Hazai – 2016. augusztus 14., vasárnap | 22:22

Nagyboldogasszony ünnepének előestéjén, augusztus 14-én Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szentmise keretében ünnepélyesen megáldotta a felújított budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomot.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök és Balog Zoltán miniszter köszöntőlevelét, majd Osztie Zoltán plébános üdvözölte a megjelent egyházi és közjogi méltóságokat. Az állami tulajdonban lévő épületet az ásatási és feltárási munkák után teljesen felújították, kicserélték a hálózatokat, új világítást, hangosítást kapott a templom.

A szentmise kezdetén Erdő Péter bíboros szenteltvízzel meghintette, szentbeszédét követően pedig megáldotta a felső és alsó templomot.

Szentbeszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

Szűz Mária mennybevételének napja ennek az ősi templomnak a búcsúünnepe. Különös örömmel mutatjuk be a mai szentmisét, hiszen a hosszú ideig tartó régészeti munkák után ismét visszatér a templom a liturgikus használatba, az altemplomban pedig feltárul az az ősi történelem, amiből Pest város lelke, azonossága és mai küldetése táplálkozik. Szent István király idejében már keresztény templom állt itt. De annak keletkezését is már sok évszázados történelem alapozta meg. De volt idő, mondjuk 350 évvel ezelőtt, a török korban, amikor már az egész városban nem maradt keresztény, és ez a templom is másféle kultusz szolgálatában állt. Volt hát idő, amikor Krisztus tanítványai hangosan nem szólhattak. De helyettük is, azóta is beszélnek a kövek. A régi keresztény közösség helyett pedig új hívők töltötték meg a megújult templomot.

Nagyboldogasszony ünnepe nemcsak arról szól, hogy Mária az üdvözült szentek seregéhez tartozik, sőt ő Mindenszentek Királynéja, hanem hogy ő – Szent Fiához hasonlóan – már földi élete végén, már testben is részesült az örök dicsőségben. Mária mennybevétele tehát felfelé irányítja tekintetünket. Felfelé – nem a szó egyszerű, fizikai értelmében, hanem felfelé az evilági életet meghaladó létrend titokzatos magassága irányában. Quae sursum sunt quaerite – olvassuk az esztergomi bazilika Duna felőli homlokzatán. „Az odafent valókat keressétek, ahol Krisztus ül az Atya jobbján” – írja Szent Pál apostol (Kol 3,1). Krisztus föltámadásának valósága és energiája magával ragad minket is, földön járó embereket. Ha ő emberi testét már egy megdicsőült állapotban ragyogtatja fel, ahol „nincs többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradtság” (Jel 21,4), akkor ezzel a mi jövőnk útját is kijelöli. Maga kérte az Atyától, mégpedig isteni tekintéllyel: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, és lássák dicsőségemet” (Jn 17,24).

Szűz Mária testestől való mennybevételét dogmaként XII. Piusz pápa hirdette ki. De ez a tanítás nem új, hanem nagyon is ősi, visszanyúlik az ókeresztény kor évszázadaira. A magyar kereszténység szintén ősidők óta hiszi és vallja Szűz Mária test szerinti mennybevételét. Már a Mohács előtti időkben hirdették ezt az igazságot a legnagyobb magyar hitszónokok és teológusok. A barokk korban azután sokan ismétlik és részletezik ezt a tanítást. Hogy csak egyet említsek, aki földrajzilag is igen közel áll hozzánk, Alexovics Vazul pálos rendi szerzetes itt, a Mennybe Felvett Szűzanyának szentelt pesti főplébánia-templomban tartott egyik beszédében a XVIII. század végén ezt mondja: Szent Ágoston szerint Mária teste Krisztus teste. Hiszen belőle származott. Ezért vele a legszorosabb kapcsolatban áll. „Ha tehát Mária teste a föld gyomrában rothadna, Krisztus teste rothadna. S nem volna ez gyalázatjára az Isten Fiának?”

Szűz Mária testestől való mennybevételének hite mai életünk számára is erő és bizalom forrása. Más értelme, más rendeltetése van a mi testünknek is, mint csupán az, hogy itt, a földön kellemesen érezzük magunkat. Aki a pillanatnyi jó közérzetnél nagyobb célt nem ismer, az nem tudja értékelni a múltat, nem tud felelősen figyelni a jövőre, a másik emberre, a közösségre. Végül pedig az értéktelenség és értelmetlenség érzése kerítheti hatalmába. Csodálatos teremtmény az ember. Olyan lény, akinek a mostani pillanatban is a legnagyobb boldogságot az jelenti, ha életének, tetteinek, örömeinek és gondjainak a pillanaton túli értékét és értelmét is meglátja. Ennek az öröme sokkal nagyobb, mint az evés-ivás bősége. „Szívembe nagyobb örömet öntöttél, mint azoknak, akik dúskálnak búzában meg borban!” (Zsolt 4,7) – így olvassuk a 4. zsoltárban. A mai evangéliumban pedig Szűz Mária hálaénekében ezt mondja: „Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte” (Lk 1,53-55). Minden földi sikernél, minden anyagi jólétnél többet ér tudni azt, hogy Isten ígéretének hordozói vagyunk, hogy Isten szeretetének üdvözítő műve itt működik a történelemben, és hogy célunk és igazi otthonunk az örök boldogság, amelyben testünknek is része lesz. Ez a hit éltet és erősít minden nehézség között. Isten gondviselő jósága pedig sohasem hagy magunkra minket.

Boldogságos Szűz Mária, mennyekbe felvett Királyné, Magyarok Nagyasszonya, könyörög érettünk! Amen.

Fotó: Lambert Attila

Bókay László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria