Éric de Moulins-Beaufort lett az új reimsi érsek

Kitekintő – 2018. augusztus 20., hétfő | 17:32

Ferenc pápa elfogadta Thierry Jordan reimsi érsek lemondását, amit életkorára való tekintettel adott be, és utódául Éric de Moulins-Beaufort párizsi segédpüspököt nevezte ki augusztus 18-án.

Éric de Moulins-Beaufort 1962-ben született Németországban, Landau in der Pfalz településén, a speyeri egyházmegyében. Felsőfokú tanulmányait a párizsi egyetemen végezte, ahol közgazdász diplomát szerzett. A párizsi Politikai Tanulmányok Intézetében is oklevelet szerzett. Miután belépett a szemináriumba, a Brüsszelben majd Rómában végezte teológiai tanulmányait. A toulouse-i katolikus intézetben végzett tanulmányai után szerezte meg a doktorátusát teológiából. Doktori disszertációjában az antropológia és a miszticizmus kérdését vizsgálta Henri de Lubac műveiben.
1991. június 29-én szentelték pappá a párizsi főegyházmegye számára. 2008. május 21-én nevezték ki Párizs segédpüspökévé, még abban az évben, szeptember 5-én szentelték püspökké.

Tagja a nemzetközi Henri de Lubac-társulat igazgatói tanácsának, valamint a Communio és a Nouvelle Revue Théologique folyóiratok szerkesztői tanácsának. A francia püspöki konferencia doktrinális bizottságának elnöke.

* * *

A reimsi Miasszonyunk-katedrális, francia nevén Notre-Dame de Reims Franciaország egyik legfontosabb gótikus temploma, építészeti remekmű. 1991 óta az UNESCO Világörökség része. Évszázadokig ott koronázták a francia királyokat.

A háromhajós katedrális a nyugati homlokzat kivételével már a 13. században elkészült. Végleges formáját a 14. században nyerte el, miután a hajót meghosszabbították, hogy így több helyet alakítsanak ki, és a koronázási szertartásokon jelen levőknek elég helyük legyen. A tető és a tornyok egy 1481-es tűzvészben leégtek.

A templom legmarkánsabb jellegzetessége a reliefekkel és szobrokkal gazdagon díszített nyugati homlokzat – a középkori szobrászat nagyszerű példája. A két zömök és alacsony torony 81 méter magas; eredetileg tetőcsúcsot terveztek rájuk, így a magasságuk 120 méter lett volna.

Közvetlenül a főbejárat fölött található a gótikus csúcsíven belül egy rózsaablak. A nyugati homlokzat közepét a fő rózsaablak foglalja el. A királyok galériája a rozetta alatt I. Klodvig keresztelését, valamint utódait ábrázolja. 1974-ben szentelték fel a Marc Chagall készítette színes ablakokat.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria