Európai piarista szerzetesnövendékek találkozóját tartották Budapesten – KÉPGALÉRIÁVAL

Megszentelt élet – 2024. május 17., péntek | 18:15

Május 3–5. között Budapesten rendezték meg az európai piarista szerzetesnövendékek idei találkozóját, amelyen az olasz, lengyel, szlovák és spanyol rendtartományokból érkezettek mellett a magyar provincia növendékei és a különböző provinciák növendéknevelő örökfogadalmas szerzetesei is részt vettek.

Az olasz, lengyel, szlovák és spanyolországi Emmausz és Betánia rendtartományokból csaknem negyven, szerzetesi életének kezdeti képzési szakaszában lévő egyszerű fogadalmas szerzetes, novícius és jelölt vett részt. A Betánia rendtartományban mélyítik el szerzetesi hivatásukat több ázsiai ország (köztük Indonézia, Kelet-Timor) piarista növendékei is.

Május 3-án, pénteken a nyitó szentmisét  Galaczi Tibor, a kezdeti képzésért és a hivatásgondozásért felelős tartományi asszisztens mutatta be angol nyelven.

A személyes bemutatkozások után a magyar rendtartomány gyűjteményeit, a Piarista Múzeumot, Központi Levéltárat és Könyvtárat látogatták meg a résztvevők, ahol sok érdekes és a közös piarista identitást is erősítő régi tárggyal, könyvvel ismerkedtek meg.

A vendégek részt vettek a budapesti Piarista Gimnázium ballagási ünnepségén is, ahol kézhez kapták az ünnepi beszédek fordítását.

Délután a magyar szerzetesnövendékek vezetésével városnézés következett: megtekintették többek között a Szent István-bazilikát és a Terror Háza Múzeumot.

A séta után közös spanyol nyelvű vesperásra a Sziklatemplomba érkeztek, ahol Csóka János pálos szerzetes köszöntötte a piarista vendégeket, és bemutatta a pálos rendet és a templomot. A lengyel testvérek hosszan elidőztek a Sziklatemplom lengyel emlékhelyénél.

Szombaton reggel Carles Gil Saguer, a piarista generális európai tartományokért felelős asszisztense mutatott be koncelebrált szentmisét a piarista kápolnában.

A délelőtt folyamán a növendéknevelők által vezetett előadások és kiscsoportos beszélgetések követték egymást angol és spanyol nyelven. A témák között szerepelt a piarista rend által felkínált szerzetesi életterv, az imádság, a gyerekek kísérésének, személyes vezetésének piarista szolgálata is.

Délután Vácra kirándultak a résztvevők. Rövid Duna-parti séta és városnézés után a piarista épületben Zsódi Viktor tartományfőnök a magyar provincia életét, Vereb Zsolt házfőnök pedig a váci piarista templomot és rendházat mutatta be. A közös vesperást ezúttal angolul imádkozták el. A váci rendház kertjében grillezéssel és vidám gitározással zárult a kirándulás.

A vasárnapi zárónapon az iskola anyák napi miséje után szentírási elmélkedés, majd összegzés, búcsúzás és egy magyaros ünnepi ebéd zárta a háromnapos találkozót.

A másnap délután elutazó spanyolországi növendékek indulás előtt jó piaristaként a gimnázium hétfői spanyol- és angolóráit is kihasználták, hogy a magyar diákokkal hivatásukról és a piarista világról beszélgessenek.

Hasonló találkozót a következő tanévben is tervez a rend egy másik európai piarista rendtartomány szervezésében – írta összefoglalójában Szakál Ádám Sch.P.

Forrás: Piarista.hu

Fotó: Csapó Viktória; Szakál Ádám SchP

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria