Fatimában gyűltek össze az Európai Máriás Háló tagjai

2017. október 9. hétfő 12:20

Szeptember 26–29. között került sor a portugáliai Fatimában a Mária- és nemzeti kegyhelyeket tömörítő Európai Máriás Háló 15. konferenciájára.

A Mária-jelenések centenáriumát ünneplő kegyhely és zarándokközpont meghívásának a huszonegy tagot számláló szervezetből Brezje (Szlovénia), Częstochowa (Lengyelország), Csíksomlyó (Románia), Einsiedeln (Svájc), Gibraltár, Knock (Írország), Lőcse (Szlovákia), Loreto (Olaszország), Lourdes (Franciaország), Mallieha (Málta), Máriapócs (Magyarország), Walsingham (Nagy-Britannia) és Zarvanytsya (Ukrajna) képviselői tettek eleget.

A fatimai kegyhely 2010 végén azt a feladatot kapta XVI. Benedek pápától, hogy készítsen tervezetet a Mária-jelenések századik évfordulójának megünneplésére. Az ünnepterv legfontosabb része a 2016. november 27-én megnyitott, és idén november 26-án lezáruló jubileumi év, amelynek legkiemelkedőbb eseményére május 12–13-án került sor. Pontosan száz évvel azután, hogy 1917. május 13-án a három pásztorgyereknek, Lúciának, Ferencnek és Jácintának megjelent a Szűzanya Cova da Iriában, ugyanazon a helyen és ugyanazon a napon, május 13-án Ferenc pápa zarándokok ezrei jelenlétében adott hálát a fatimai jelenésekért, és avatta szentté a két fiatalabb látnokot, Marto Ferencet és Jácintát.

Az Európai Máriás Háló tagjait azzal a nyilvánvaló céllal hívták meg a fatimai kegyhely vezetői, hogy a találkozáson és a szokásos tapasztalatcserén túl részesüljenek a centenáriumi ünnepségsorozat kegyelméből, elmélyíthessék és magukkal vihessék országukba, a saját kegyhelyükre zarándokoló hívek számára Fatima ma is aktuális üzenetét. Ennek az üzenetnek, vagyis a Fatimában megjelent Szűzanya imára való buzdításának a jegyében kezdődött a találkozó: a kegyhelyek képviselői Carlos Cabecinhas kegyhelyigazgató köszöntőszavai után az esti dicséret, azaz vesperás keretében fohászkodtak az Úrhoz.

Szeptember 27-én ugyancsak Carlos Cabecinhas szólt a résztvevőkhöz. A fatimai üzenet lelkisége címmel tartott előadásában azt mondta, hogy Fatima az autentikus máriás lelkiség szent helye, titokzatos üzenete pedig Oltáriszentség-központú, a Szentháromságra mutat rá. Fatima üzenete tulajdonképpen a Szűzanya kérése minden embertől: hogy többé ne bántsák az Istent. Éppen ezért Fatimában az Istenanya jelenéseiben megfogalmazott kérésének megfelelően szüntelenül imádkozzák a rózsafüzért, hogy béke legyen, hogy megvalósuljon a világbéke. Így válik Fatima az elköteleződés, a megbocsátás, a szeretet és a hit helyévé, fogalmazott a szónok.

Pedro Valinho Gomes, a fatimai kegyhely zarándokközpontjának a vezetője „Honnan jöttél?” Fatima üzenete a mai világnak címmel tartott előadásában azt hasonlította össze, hogy mit látott a három pásztorgyermek 1917-ben a posztmodern kor emberéhez képest, akit megkísértett a személyiség teljes szabadságának a tudata. A látnokok olyan virágzó Egyházat láttak, amely Isten jelenlétét hirdeti a világnak, amelyben férfiak és nők magukat Istennek szentelik. Fatima annak a lehetősége az Egyház számára, hogy jelen lehessen a világban, és a magát felsőbbrendűnek tartó ember szívét az alázat kápolnájává alakítsa.

Angela Coelho, a Mária Kongregáció tagja az idős kort megért harmadik látnok, Lúcia nővér szenttéavatási ügyének segédposztulátora A kis fatimai pásztorok életszentségének példája című értekezésében úgy fogalmazott, hogy Fatima az a hely a mai ember számára, ahol bensőséges kapcsolatba kerülhet Istennel, ahol a hit kegyelmére szert tehet. A legfontosabb a hit, hiszen a látnokok sem azért lettek szentek, mert látták a Szűzanyát – mondta az előadó Ferenc pápára hivatkozva –, hanem azért, mert hittek.

Az előadások elméleti fejtegetéseit a kegyhely meglátogatása tette empirikus tapasztalattá az európai máriás kegyhelyigazgatók és -képviselők számára. A résztvevők imádkozva és egy helyi idegenvezető kíséretében sétálhatták végig és ismerhették meg a keresztutat, amelynek útvonala megegyezik azzal, amelyet a pásztorgyerekek mindennap megtettek, amikor otthonukból, Aljustrelből a juhnyájat legelni vitték Cova da Iriába, ahol a jelenések történtek.

Külön örömmel és büszkeséggel tölthette el Csíksomlyó és Máriapócs képviselőit az, hogy Fatimában a kálváriát és a kápolnát magyarok építették. A tervet a Magyarországot 1944-ben elhagyó Kardos Illés, a Csanádi Egyházmegye papja készítette elő, ő alapította meg a Fatimai Magyar Kálvária Mozgalmat azzal a mélységes hittel, hogy a Szűzanya kiemeli a magyarságot a kommunista hatalom okozta rabságból. A fatimai magyar kálváriát és a Szent István-kápolnát, amely elsősorban az 1956-ban külföldre menekült magyarok adományaiból épült, 1964. május 12-én szentelték fel. A kálvária első tizennégy stációját Marek László magyar építész készítette. A 8. és a 9. stáció között található szobor a Szűzanya negyedik jelenésének állít emléket. Ezt 1956. augusztus 12-én szentelték fel. A 15. állomás a lajosmizsei plébánia adományából készült annak emlékére, hogy Magyarország felszabadult a kommunizmus alól. 1992. október 13-án, a fatimai jelenések 75. évfordulóján került sor a felavatására. A kápolna szobrait Soares Branco portugál szobrász készítette, a kápolna mennyezetén látható 55 négyzetméteres mozaik és a magyar szenteket ábrázoló színes üvegablakok Prokop Péter római műtermében készültek.

Az Európai Máriás Háló képviselői a kegyhelylátogatást a látnokok, Lúcia nővér, majd Szent Ferenc és Szent Jácinta múzeummá alakított szülőházának megtekintésével folytatták, megállva pár pillanatig az újonnan kanonizált szentek házának utcára néző kőfalánál, ahol a széles világon ismert, híres fotó készült a három látnokról. A körút végén pedig feltárult talán még a római Szent Péter térnél is tágasabb fatimai szabadtéri szentély, egyik végén az 1928-tól huszonöt éven át épült, 1953-ban felszentelt bazilikával, másik végén a modern, torony nélküli, óriási világító rózsafüzérrel ellátott templommal, amelynek alagsorában kiállítótermek találhatók. A két templom között helyezkedik el a Jelenések kápolnája.

A konferencia első napjának zárásaként a nemzeti Mária-kegyhelyek igazgatói a bazilikában – amelyben a három látnok sírja is található – közös szentmisét mutattak be. Az egyszerű hétköznapon is a különböző nemzetiségű zarándokokkal zsúfolásig telt templom jól érzékelhetővé tette Fatima pillanatokra nem szűnő, eleven életét, országhatárokon, Európán is átívelő kisugárzását, azt, hogy a kontinensen (a franciaországi Lourdes után) az a szent hely, amely évente 4 millió zarándokot fogadva, az ima erejével igyekszik vigyázni az öreg földrész békéjére, megnyugvásra, az Istennel való megbékélésre hívva az embert. Ennek a gondolatnak a jegyében imádkozták a rózsafüzért a szentmisét követően a Jelenések kápolnájában több nyelven, szintén több száz hívő részvételével. Ezt a két templom közötti téren tartott, a Fatimai Szűzanya szobrának körbehordozását is magába foglaló gyertyás körmenet zárta.

Szeptember 28-án a Jelenések kápolnájában tartott szentmise és a fatimai kegyhelyről szóló dokumentumfilm megtekintése után Marco Daniel Duarte, a Fatimai Kegyhely Tanulmányi Központjának igazgatója tartott előadást Amikor a kegyhely a találkozás helyévé válik címmel. Arra mutatott rá, hogy a kegyhely az emberiség és Isten találkozásának helye, amennyiben ez nem így történik, akkor az a hely nem kegyhely. A kegyhelynek az a feladata, hogy hirdesse az evangéliumot, és segítse a zarándokokat minden egyes lépésükben. Ezt akkor tudja megtenni, ha abból indul ki, mint amire Fatima törekszik, ahol teológiai szempontból nem a látnokokat tekintik a hely főszereplőinek, hanem magát az irgalmas Istent. A látnokok csupán az isteni üzenet hordozói voltak, akik felajánlották magukat az Úrnak, szögezte le az előadó. Fatima kérdése tőlünk is az: „Fel akarod ajánlani magad Krisztusnak?”

A konferencia befejező részében a minden évben szokásos kegyhelyi jelentések következtek: a képviselők az elmúlt egy évben a kegyhelyükön lezajlott liturgikus eseményekről, az ott megszervezett kulturális rendezvényekről, az elvégzett vagy folyamatban levő fejlesztési munkálatokról számoltak be, és terveikről beszéltek. Minden évben ezek a beszámolók mutatják meg Európa Máriát középpontba állító szent helyeinek sokszínűségét. Természetesen mindegyik felmutatja azt a kulturális közeget, amelyben létrejött és működik. Ennek megfelelően mindenhol más-más zarándokszokások, vallásos megnyilvánulások vannak érvényben. Nagyon különböznek egymástól ezek a kegyhelyek történelmi múltjuk, látogatottságuk és kitűzött céljaik tekintetében, az utóbbi különbséget nyilván az adott ország és ennek megfelelően az adott kegyhely anyagi helyzete, illetve a helyi kormányzat kegyhelyre fordított figyelme (is) magyarázza. Ezért jelenthető ki az, hogy az Európai Máriás Háló éves találkozóján szerzett tapasztalatok jó része nem másolható, de megfelelő átgondolás nyomán alkalmazható.

A következő találkozóra Szlovéniában kerül sor. A ferences szerzetesek által őrzött brezjei kegyhely 2018. szeptember 25–28. között szervezi meg az Európai Máriás Háló 16. tanácskozását.

Forrás és fotó: Borsodi L. László erdélyi ferences sajtóreferens

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
-toltsd-meg-szivem-fenyeddel-rekordkiserlet-lesz-nemzetkozi-eucharisztikus-kongressz
„Töltsd meg szívem fényeddel!” – Rekordkísérlet lesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson

Sajtótájékoztatót tartottak december 14-én a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) budapesti székházában, amely egy rövid időutazást is magában foglalt.

2017. december 14. csütörtök
europa-jovojerol-rendeztek-konferenciat-sapientia-foiskolan
Európa jövőjéről rendeztek konferenciát a Sapientia főiskolán

„Új közös Európánk” címmel rendezett konferenciát december 14-én a Sapientia főiskolán a Barankovics István Alapítvány és az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportja.

2017. december 14. csütörtök