Felnőtt megtérőket kísér a Pécsi Egyházmegye

Hazai – 2018. november 16., péntek | 14:22

A felnőtt megtérők kísérése témájában szervezett továbbképzést a Pécsi Egyházmegye november 12–13-án Mohácson Kató Csaba diakónus és felesége, Kató-Bellavics Ágota vezetésével.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Kató Csaba és felesége a budai Szent Imre-plébánián több mint húsz éve vezet felnőtt keresztelkedők számára szervezett csoportokat. A felnőtt ember kísérése a megtérés útján – Az Egyház eszköze a katekumenátus című tréninget a Pécsi Egyházmegye felkérésére tartották.

A képzés célja az volt, hogy a plébániák valós segítséget kapjanak a felnőtt megtérők kíséréséhez. Mindez összhangban áll az egyházmegye pasztorális tervében foglalt, 2020-ig megvalósítandó célokkal, miszerint „olyan egyházmegyéért fáradozunk, ahol a keresztény beavatás szellemében a katekumenátus intézményét éltető tanúságtevő katekézis folyik”. A kétnapos továbbképzés huszonnégy résztvevője az egyházmegye különböző településeiről érkezett. A lelkipásztorok, katekéták, világi segítő munkatársak között voltak pécsiek, szekszárdiak, komlóiak, harkányiak, de kisebb települések, például Nagynyárád, Fadd, Hosszúhetény plébániáiról is érkeztek érdeklődők.

A képzés vezetői olyan módszereket alkalmaztak, amelyeket a résztvevők később saját plébániáik befogadó csoportjaiban is tudnak majd használni. Az előzetesen meghirdetett tematikának megfelelően olyan kérdésekre keresték együtt a választ, mint például: mit vár az istenkereső ember az Egyháztól, mik a megtérő ember jellemzői, a megtérés első jelei, milyen nyelvezetet használjunk a katekumenátusban, valamint mit jelent Krisztus útján a vezetés-követés.

A képzés résztvevői közül beszámolóikban többen az élményalapú információátadást emelték ki. „Élményközpontú tanulást, szemléletet, egy gyönyörű és járható útra való rátekintést, kihívást, gyakorlati ötleteket, bátorítást, útmutatást, isten- és egyházélményt kaptam a katekumenátusképzéstől” – fogalmazott a pécsi Érsek Erika. Jakab Krisztina az izgalmas feladatokat emelte ki, amelyeken keresztül a résztvevők tapasztalatokat szerezhettek a megtérők kíséréséről, míg Nemeskéri-Tóth Brigitta az önképzés lehetőséget tartotta fontosnak. „A képzés nemcsak a kereső emberre irányult, hanem fontosak voltunk önmagunk is, a bennünk rejlő készségek, képességek, határok megtalálása” – hangsúlyozta.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Loósz Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria