Felszentelték a gödöllői görögkatolikus templomot

Hazai – 2014. szeptember 17., szerda | 10:57

Kocsis Fülöp püspök a Szent Kereszt tiszteletére szentelte fel szeptember 13-án az újonnan épült gödöllői görögkatolikus templomot. „A felszentelt templom Isten jelenlétének helye, de azt a közösségnek kell megtöltenie élettel” – fogalmazott a főpásztor. A Gödöllő.hu tudósítása.

A templom alapkövét 2011 novemberében tették le, majd 2013-ra készült el a szerkezetkész állapot, végül 2014. szeptember 13-án ünnepelte a közösség a felszentelést. A szertartáson görögkatolikus egyházi méltóságok mellett ott voltak a gödöllői gyülekezetek papjai és lelkipásztorai, s részt vett az eseményen Hegyi László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Gémesi György polgármester és Tóth Tibor alpolgármester is.

A templomszentelési szertartás kezdetekor Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök körbehordozta a templom körül a Szent Keresztből származó ereklyét, amit később az oltárban helyeztek el.

„Isten megsegítette azokat a jó szándékú embereket, akik Sivadó János parókus vezetésével elhatározták, hogy templomot építenek. A földbe helyezett kő csodás templommá lett” – mondta a püspök, majd hangsúlyozta, a felszentelt templom Isten jelenlétének helye, de azt a közösségnek kell megtöltenie élettel.

„A templom építését lelki építkezés előzte meg” – mondta Sivadó János parókus, aki köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik támogatták a megvalósulást. „Az elmúlt években megtapasztaltam a csodát” – fogalmazott.

Sokan fogtak össze azért, hogy Istennek hajlékot emeljenek: Kocsis Fülöp püspök három alkalommal összesen 32 millió forinttal támogatta az építkezést, az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatain 25 millió forinthoz jutottak, Gödöllő Város Önkormányzata ingyenesen adta a telket, valamint 10 millió forint támogatást nyújtott, Veresegyház önkormányzata 2 millió, a gödöllői HUMAN BioPlazma Kft. félmillió, míg az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája 9 millió forinttal támogatta a templom építését. Mindezek mellett a hívek is hatalmas áldozatokat hoztak, a fiatal családosok éppúgy, mint sok idős gyülekezeti tag.

A templomot Balogh Balázs tervezte.

Fotó: Zadubenszki Norbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria