Ferenc pápa a teremtésvédelem apostola – előadás a kolozsvári Katolikus Akadémián

2016. március 17. csütörtök 19:06

„Ferenc pápa a teremtésvédelem apostola. Assisi Szent Ferenc nyomában” című előadásával Kovács Sándor kolozsvári főesperes-plébános nyitotta meg a kolozsvári Katolikus Akadémia 2015–2016-os második félévét március 10-én a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán.

A Laudato si’ Ferenc pápa első önálló enciklikája, címét Assisi Szent Ferenc Naphimnuszából kölcsönözte. A már magyarul is olvasható enciklika az első olyan pápai dokumentum, amely a katolikus egyházban ilyen magas fórumon foglalkozik a teremtésvédelemmel. Elsősorban a teremtett világ megóvására szólít minden embert. Nemcsak Földünk aktuális gondjaival foglalkozik, hanem a problémákra megoldásokat is ajánl. Az enciklika megjelenése után – a téma merész megközelítése miatt – nemcsak elismerést, hanem bírálatot is kapott, de ami talán mindennél fontosabb: széles körben felfigyeltek rá, a világi sajtó is számos alkalommal cikkezett róla, illetve a felelős döntéshozók, a klímaváltozás problémáit tárgyaló csúcstalálkozók résztvevőinek is az asztalára került, nem egy alkalommal utalnak rá.

Az enciklika tavalyi megjelenése óta nem merült feledésbe, továbbra is irányt mutat, hiszen a teremtett világ védelme állandó odafigyelést, törődést igényel. A téma aktualitása késztette arra az előadót, hogy ne csak felelevenítse a tavaly júliusban Kolozsváron, még a magyar fordítás megjelenése előtt tartott, s a Keresztény Szó 2015 szeptemberi számában is olvasható értekezését, hanem továbbgondolja a témát.

A környezetvédelemnek nincs önálló intézménye a Vatikánban, az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa foglalkozik a kérdéssel. Ferenc pápa már szolgálata kezdetétől számos alkalommal jelezte, hogy enciklikát készít a teremtésvédelemről. Nem csak a névválasztásban vagy címválasztásban követte Isten szegénykéjét, Assisi Szent Ferencet, hanem az enciklika szellemisége is ennek tanúja. Előadásában Kovács Sándor elhelyezte a dokumentumot Ferenc pápa eddigi működésének kontextusába, így jobban érthető a Szentatya szellemisége és maga az enciklika. A Laudato si’ ökológiai enciklikának is nevezhető, benne a pápa beszél az emberiséget, a Földet fenyegető ökológiai válságról, szerinte ez szoros összefüggésben áll az általános emberi és mély gazdasági válsággal, ezeket együtt kell orvosolni. „A globalizációs folyamat során a talaj- és a vízszennyezés okai és közvetlen hatásai jobban ismertek, mint az etikailag és a hatósági eszközökkel is gyengén ellenőrzött, bonyolult befektetési, ipari és pénzügyi folyamatok környezeti hatásai. Megdöbbentő, de igaz, hogy a környezetkímélőknek tűnő, jóindulatú kezdeményezések is igen károsak lehetnek, ha csak az ellenőrizetlen gazdasági érdekek irányítják” – állapította meg az előadó.

Mivel Ferenc pápa és az enciklika szellemisége oly szorosan összefügg Assisi Szent Ferenc működésével, róla, életéről, világnézetéről is beszélt Kovács Sándor. Nem mulasztotta el azt sem, hogy felhívja a jelenlevők figyelmét Erdély biodiverzitására, arra a számos értékre, természeti szépségre, tisztaságra, amely ott még megtalálható, amelyet az odalátogatók csodálnak, megbámulnak, s melyet meg kell tanulnunk kellőképpen értékelni. A pápai enciklika ebben is megerősít és feladatot ad.

A résztvevők száma arról is tanúskodott, hogy a téma számos embert érint és foglalkoztat. A Katolikus Akadémia következő előadását április 14-én Szőcs Csaba tartja Vessétek ki a hálót! A szó egyháza és az egyház szava az internet korszakában címmel.

Forrás és fotó: Fábián Róbert/Vasárnap

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Külhoni
Vezető híreink - olvasta már?
szentmisevel-is-halat-adtak-frissen-vegzett-orvosokert
Hálaadó szentmisét mutattak be a frissen végzett orvosokért Budapesten

A július 1-jei Semmelweis-napon, mely egyben a magyar egészségügy napja, 18 órakor a budapesti Szent István-bazilikában Snell György esztergom-budapesti segédpüspök celebrált hálaadó szentmisét a Semmelweis Egyetem friss diplomás hallgatóinak és családtagjaiknak, valamint az intézmény oktatóinak.

2016. július 1. péntek
az-en-papom-utnak-indul-uj-kampanyunk-olvasoink-irasaibol
„Az én papom” – Útnak indul új kampányunk olvasóink írásaiból

Nagysikerű „Az én szerzetesem” kampányunk mintájára július 1-jén útnak indítjuk „Az én papom” kampányt, melynek keretében szeretettel várjuk olvasóink írásait 500-2000 karakter terjedelemben, jó minőségű fotóval (jpg-formátumban).

2016. július 1. péntek