Ferenc pápa az elvándorlók és menekültek világnapján: Nem bűn, ha kétségeink és félelmeink vannak!

Ferenc pápa – 2018. január 14., vasárnap | 16:31

Január 14-én a vatikáni Szent Péter-bazilikában a Szentatya szentmisét mutatott be, amelyen 9 ezer bevándorló és menekült vett részt, 49 ország zászlaja alatt. A Katolikus Egyházban idén ezen a napon tartjuk az elvándorlók és menekültek világnapját.

Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

Idén olyan misével akartam megtartani az elvándorlók és menekültek világnapját, amelyre főleg ti, bevándorlók, menekültek és menedékkérők kaptok meghívást. Néhányan nemrég érkeztetek Olaszországba, mások sok év óta itt éltek és dolgoztok, ismét mások az úgynevezett „második nemzedékeket” alkotjátok.

Mindannyiunk számára elhangzott e gyülekezetben Isten szava, mely ma arra hív, hogy jobban megértsük azt a különleges hívást, amelyet az Úr mindegyikünkhöz intéz. Ő, miként Sámuelt (vö. 1Sám 3,3b–10.19), minket is nevünkön szólít – mindegyikünket –, és kéri, becsüljük meg azt a tényt, hogy egyedi és megismételhetetlen lénynek teremtettünk, mindnyájan különbözők vagyunk, és egyedülálló szerepet játszunk a világ történelmében. Az evangéliumban (vö. Jn 1,35–42) János két tanítványa megkérdezi Jézustól: „Hol laksz?” (Jn 1,38). Ez azt jelenti, hogy annak a válasznak a fényében alkotnak véleményt a názáreti tanítóról, amelyet erre a kérdésre ad. Jézus válasza világos: „Jöjjetek, nézzétek meg!” (Jn 1,39), és nyit a személyes találkozásra, melyet a másik befogadására, megismerésére és elismerésére alkalmas időnek tart.

A mai világnapra küldött üzenetben ezt írtam: „Valahányszor egy idegen ajtónkon kopogtat, az alkalom a Jézus Krisztussal való találkozásra, aki azonosul minden kor befogadott vagy elutasított jövevényével (vö. Mt 25,35.43).” Az idegen, az elvándorló, a menekült és a menedékkérő számára pedig minden ajtó az új földön a Jézussal való találkozásra is alkalom. Az ő meghívása – „Jöjjetek, nézzétek meg!” – ma mindannyiunkhoz, a helybeli közösségekhez és újonnan érkezőkhöz is szól. Meghívás félelmeink legyőzésére, hogy találkozhassunk a másikkal, hogy befogadhassuk, megismerhessük és elismerhessük őt. Ez a meghívás alkalmat kínál arra, hogy felebarátjává váljunk a másiknak, hogy lássuk, hol és hogyan él. A mai világban az újonnan érkezőknek a befogadás, megismerés és elismerés azt jelenti, hogy megismerik és tiszteletben tartják az őket befogadó országok törvényeit, kultúráját és hagyományait. Azt jelenti, hogy megértik az ott élők félelmeit és aggódását a jövőért. A helybeli közösségeknek a befogadás, megismerés és elismerés azt jelenti, hogy előítéletek nélkül megnyílnak a különbözőség gazdagságára, megértik az újonnan érkezők erősségeit és reményeit, törékenységét és félelmeit.

A másikkal való igazi találkozás nem áll meg a befogadásnál, hanem mindnyájunkat a másik három tevékenységre is kötelez, melyeket a mai napra küldött üzenetben kiemeltem: védelmezés, előmozdítás és integrálás. És a másikkal való igazi találkozásban képesek leszünk-e felismerni Jézus Krisztust, aki befogadást, védelmezést, előmozdítást és integrálást kér? Az egyetemes ítéletről szóló evangéliumi példázat ezt tanítja nekünk: az Urat, aki éhes, szomjas, mezítelen, beteg, idegen és fogoly volt, némelyek segítették, mások viszont nem (vö. Mt 25,31–46). Ez a Krisztussal való igazi találkozás üdvösség forrása, azé az üdvösségé, amelyet mindenki számára hirdetni kell és mindenkihez el kell vinni, amint András apostol mutatja nekünk. Miután feltárta testvérének, Simonnak: „Megtaláltuk a Messiást” (Jn 1,41), András elviszi őt Jézushoz, hogy ő is részesévé váljon ugyanannak a találkozástapasztalatnak.

Nem könnyű belépni mások kultúrájába, beleképzelni magunkat tőlünk annyira különböző emberek helyébe, megérteni gondolataikat és tapasztalataikat. Ezért gyakran lemondunk a másikkal való találkozásról, és gátakat emelünk, hogy megvédjük magunkat. A helybeli közösségek időnként attól félnek, hogy az újonnan érkezők megzavarják a fennálló rendet, „elrabolnak” valamit abból, amit fáradságosan felépítettek. Az újonnan érkezőkben is működnek félelmek: félnek a konfrontációtól, az ítélkezéstől, a hátrányos megkülönböztetésről, a kudarctól. Ezek a félelmek jogosak, emberi szempontból teljesen érthető kétségeken alapulnak. Az nem bűn, hogy valakiben kétségek és félelmek vannak. A bűn az, ha engedjük, hogy ezek a félelmek meghatározzák válaszainkat, befolyásolják döntéseinket, veszélyeztessék a tiszteletet és a nagylelkűséget, táplálják a gyűlöletet és az elutasítást. A bűn az, ha lemondunk a másikkal való találkozásról, a tőlünk különbözővel való találkozásról, a felebaráttal való találkozásról, amely voltaképpen kiváltságos alkalom az Úrral való találkozásra.

Ma imánk ebből a szegényben, kidobottban, menekültben, menedékkérőben jelen lévő Jézussal való találkozásból fakad. Kölcsönös ez az ima: az elvándorlók és menekültek imádkoznak a helybeli közösségekért, a helybeli közösségek pedig imádkoznak az újonnan érkezőkért és a hosszabb ideje itt lévő bevándorlókért. A Boldogságos Szűz Mária anyai közbenjárásába ajánljuk a világ összes migránsának és menekültjének reményeit, valamint az őket befogadó közösségek várakozásait, hogy – az önzetlen szeretet és a felebarát iránti szeretet legfőbb isteni parancsát követve – mindnyájan megtanuljuk szeretni a másikat, az idegent úgy, ahogy önmagunkat szeretjük.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria