Ferenc pápa a Károly-díj átvételekor: A régi gyökerekből új humanizmust!

2016. május 6., péntek | 20:06

Május 6-án, pénteken délelőtt Ferenc pápa kihallgatáson fogadta az Európai Unió Rómában tanácskozó vezetőit, délben pedig átvette a Károly-díjat, a legjelentősebb európai kitüntetésnek számító elismerést.

Ferenc pápa kihallgatáson fogadta az Európai Unió Rómában tanácskozó vezetőit, köztük Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét, Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét és Martin Schulzot, az Európai Parlament elnökét. A pápa negyed tizenkettőkor Angela Merkel német szövetségi kancellárral folytatott háromnegyed órás megbeszélést. A Szentatya délben vette át a tavaly decemberben neki ítélt Károly-díjat.

Marcel Philipp aacheni polgármester méltatta Ferenc pápának az európai egység megteremtése érdekében folytatott tevékenységét. A Károly-díj a „Nagy Károly-i” Aachen városának adománya. Ezt követően a három európai uniós vezető méltatta a pápa szolgálatát, majd Ferenc pápa fordult beszéddel a magas rangú küldöttséghez.

A Szentatya a vendégekhez intézett beszédében mindenekelőtt megköszönte az elismerést, de rögtön leszögezte, hogy szándéka szerint ezt a tiszteletreméltó díjat Európának ajánlja fel: Nem egy díjátadó ünneplésről van szó, hanem megragadjuk az alkalmat arra, hogy új és bátor lendületet kívánjunk ennek a szeretett kontinensnek.”

„A teremtőképesség, a tehetség, az újrakezdés és a saját korlátokból való kilépés képessége alkotja Európa lelkét. A múlt század azt mutatja, hogy lehetséges az ember számára újrakezdés: a tragikus összeütközések esztendei után, melyek a legszörnyűbb világháborúban csúcsosodtak ki, minden előzmény nélkül, Isten kegyelme által valami új jött létre a történelmében. A háborús romhalmaz hamvai sem tudták kioltani a reménységet, az európai közösség alapító atyáinak szívében ott izzott a terv. Ők tették le a béke bástyájának az alapjait, nem utasításra, hanem szabadon a közjó mellett döntve. Európa megannyi megosztottság után végre önmagára talált, és elkezdte építeni a házát.”

„Európa a népek családjaként mindjobban kibővült, de mostanában úgy tűnik, hogy egyre kevésbé érzi sajátjának a közös otthon falait, amelyeket olykor az atyák felvilágosult tervétől eltérve húztak fel. Az egység újdonságának légköre egyre inkább kihunyóban van, és mi – itt Ferenc pápa Európa nevében fogalmazott –, az egykori terv gyermekei engedünk az önzésünknek, a saját hasznunkat nézzük, és sajátos kerítések építésére gondolunk. Mindazonáltal a belenyugvás és a fáradtság nem tartozik Európa lelkületéhez, ugyanis a nehézségek az egység erőteljes motorjaivá válhatnak.”

Beszéde további részében Ferenc pápa felidézte az Európai Parlamentben mondott fontosabb gondolatait, hogy „Európa nagymama lett, elfáradt és megöregedett, nem termékeny és nem életerős már, és hogy nagy eszméi, melyek Európát egykor megmozgatták és ösztönözték, mára elvesztették vonzerejüket: Úgy tűnik, hogy Európa elhagyta alkotó- és teremtőképességét. Inkább arra hajlik, hogy területeket biztosítson, lövészárkokkal veszi körül magát, ahelyett hogy új erőket teremtene a társadalomban, melyek képesek mozgósítani annak összes rétegét és szereplőit.”

A pápa személyes hangon szólította meg Európát: „Mi lett veled, humanista Európa, az emberi jogok, a demokrácia, a szabadság védelmezője? Mi történt veled, Európa, költők, filozófusok, művészek, zenészek és irodalmárok földje? Népek és nemzetek anyja, aki meg tudta védeni testvérei emberi méltóságát?” - idézte a pápa Elie Wiesel írót, aki az emlékezet transzfúziójáról beszél, mert távolságot kell venni a jelentől ahhoz, hogy meghalljuk az elődeink hangját. Az emlékezet ugyanis nemcsak azt eredményezi, hogy a múlt hibáit ne kövessük el többé, hanem hozzáférést kínál mindahhoz, amik segítették a népeinket abban, hogy áthaladjanak a történelmi útkereszteződéseken.”

Ezek után a pápa az alapító atyák szellemi örökségét idézte fel, köztük elsőként Robert Schuman francia politikus szavait (akinek folyamatban van boldoggá avatása): „Európát nem egy nap alatt, és nem is egy átfogó terv alapján fogjuk felépíteni.” Ma is mindenekelőtt tényleges szolidaritásra van szükség, konkrét nagylelkűségre, csakúgy, mint a második világháborút követő években.

A pápa a béke hírnökeinek, a jövő prófétáinak nevezte beszédében az egységes Európa alapító atyáit: terveik ma sem elavultak. Sokkal inkább, mint valaha arra ösztönöznek, hogy hidakat építsünk és falakat döntsünk le”.

„Ne elégedjünk meg egyes szerződések kozmetikai retusálásával, hanem bátran fektessünk le új, mélyen gyökerező alapokat; mint ahogy Alcide De Gasperi megállapította: „mindnyájan egyformán aggódunk európai hazáink, Európa Hazánk közjaváért”. Félelem nélkül kezdjük el újból az „építő munkát, amely türelmes és hosszú távú erőfeszítéseinket igényli” – mondta a keresztény olasz miniszterelnök 1954-ben, az Európai Parlament konferenciáján. Az emlékezet teszi lehetővé, hogy bátran elfogadjuk a kihívást, és „korszerűsítsük” az „európai gondolatot”, olyan Európáét, amely képes egy új humanizmust életre kelteni a következő három képesség alapján: képesség az integrációra, a párbeszédre és az alkotásra.

Az integrációs képesség témakörében Ferenc pápa utalt Erich Przywara filozófus csodálatos művére, az Európai gondolatra, melyben a várost a különféle szükségletek és szintek együttélési helyeként említi. A korlátozó irányzatokkal szemben az európai városok szépsége azt mutatja fel, hogy az idő múlásával sikerült megőrizni a korok, nemzetek, stílusok különbözőségét. Elég csak Róma felbecsülhetetlen kulturális örökségére tekinteni, melyben egy nép képes volt a különféle szinteket egészséges együttélésben megőrizni. Ezzel szemben a korlátozás és az uniformizálás a népeket kegyetlen szegénységre ítéli, a kizárásra, kirekesztésre. Európa népei a történelem során úgy tudtak megerősödni, hogy szintézisbe tudták foglalni a különféle kultúrákat”.

„Az európai kultúra mindig dinamikus egység volt, a kultúrák sokféleségében” – állapította meg a pápa. „Tudjuk ugyanis, hogy az egész mindig több, mint a részek egyszerű összegzése, éppen ezért ki kell tágítani a látóhatárunkat, hogy felismerjük azt a nagyobb jót, ami mindenki javára válik.

Éppen ezért fontos, hogy az integráció a szolidaritásban öltsön testet, és így építse a történelmet. Ezen az úton az európai népek elkerülhetik azt a veszélyt, hogy egyoldalú megoldásokat válasszanak, ugyanakkor elkerülhetik a gyarmatosító ideológiák kihívásait is. Így érthetőek Konrad Adenauer szavai: „Európa jövőjét nem annyira a politikai feszültség fenyegeti majd, hanem az eltömegesedés, a gondolat és az érzelem uniformizálódása, valamint a felelősségtől való menekülés”.

„Ha van egy szó, amelyet fáradhatatlanul kell ismételnünk, akkor az a párbeszéd. Minden lehetséges eszközzel elő kell mozdítanunk a párbeszéd kultúráját. Ez azt is jelenti, hogy a másikat értékes beszédpartnerként ismerjük el. A béke olyan mértékben lesz tartós, amilyen mértékben felvértezzük gyermekeinket a párbeszéd fegyverével, megtanítjuk nekik a találkozás és a tárgyalás jó harcát. A párbeszéd kultúráját magába kellene foglalnia minden iskolai tantervnek. Ma nem pusztán katonai vagy gazdasági „koalíciókat” kell megvalósítani, hanem kulturális, oktatási, filozófiai és vallási szövetségeket is, amelyek nyilvánvalóvá teszik, hogy számos konfliktus hátterében gazdasági csoportok hatalmi harca áll”.

„A jelenlegi helyzet nem engedi meg, hogy bárki mások küzdelmének külső szemlélője, puszta megfigyelője legyen. Az integrált és kiengesztelődött társadalom építésében mindenkinek aktív szerep jut, szükség van a személyes és társadalmi felelősségvállalásra. Ebben túlnyomó szerep hárul a fiatalokra. Nem képzelhetjük el Európát anélkül, hogy ne tennénk meg a fiatalokat ennek az álomnak a főszereplőivé. A pápa feltette a kérdést: hogyan valósítható ez meg, ha a fiatalokat megfosztják a munkalehetőségtől, ha egyre nő az európai munkanélküli fiatalok száma?

A föld és az emberi munka gyümölcseinek igazságos elosztása nem puszta filantrópia, jótékonykodás. Erkölcsi kötelesség – mondta Ferenc pápa, mint ahogy ezt már kifejtette 2015-ben Bolíviában, a népi mozgalmak képviselőihez intézett beszédében. Új gazdasági modelleket kell keresni, amelyek befogadók és méltányosak, nem kevesek, hanem minden ember, az egész társadalom javát szolgálják. A likvid tőkére alapuló gazdasági élet helyett, amely kedvez a korrupciónak, a szociális gazdaságot kell megvalósítani. A pápa idézett Laudato si’ k. enciklikájából: „...a mai világ társadalmi valóságában, túl a vállalatok szűk érdekein és a megkérdőjelezhető gazdasági racionalitáson, szükséges, hogy „továbbra is prioritást élvezzen a munkához jutás (...) mindenki számára” (vö. 127).

Ez a gazdasági átalakulás új lehetőséget teremt az integráció számára, továbbá ismét lehetővé teszi, hogy álmodjunk egy olyan humanizmust, amelynek Európa bölcsője és forrása volt. Az egyház hozzájárulhat és hozzá is kell járulnia az elfáradt, de energiában és lehetőségekben még gazdag Európa újjászületéséhez. Feladata egybeesik küldetésével: az evangélium hirdetése, amely ma főleg abban nyilvánul meg, hogy elviszi Jézus erőteljes és egyszerű jelenlétét a megsebzett embereknek, közvetíti vigasztaló és bátorító irgalmasságát. Isten az emberek között kíván lakni, de ezt csak olyan férfiak és nők révén teheti meg, mint amilyenek a földrész nagy evangelizálói voltak. Csak egy tanúság tevőkben gazdag egyház adhatja vissza az evangélium tiszta vizét Európa gyökereinek. A keresztények előrehaladása a teljes egység felé, korunk nagy jele, de egyben sürgető igény is, hogy válaszoljunk az Úr hívására: „hogy egyek legyenek” (Jn 17,21).

„Értelmemmel és szívemmel, reménnyel és hiú nosztalgiák nélkül, mint egy gyermek, aki Európában, mint anyában, ismét megtalálja életének és hitének gyökerét, egy új európai humanizmusról álmodom, a humanizáció állandó előrehaladásáról, amelyhez szükség van emlékezetre, bátorságra, egészséges és emberi utópiára” – mondta a pápa. Fiatal Európáról álmodik, amely képes még rá, hogy anya legyen, aki gondozza gyermekét, aki testvérként segíti a szegényeket, a befogadást keresőket. Olyan Európáról, amely érvényre juttatja a betegeket és időseket, hogy ne legyenek leselejtezve. Olyan Európáról, amelyben migránsnak lenni nem bűntény, hanem felhívás egy nagyobb elkötelezettségre az egész emberi lény méltóságával, ahol a fiatalok a becsületesség tiszta levegőjét szívják be, szeretik a kultúra és az egyszerű élet szépségeit, amelyet még nem szennyeztek be a fogyasztói társadalom véget nem érő szükségletei, ahol megházasodni és gyermekeket nevelni felelősség és nagy öröm, nem pedig probléma a munkanélküliség miatt. A pápa a családok Európájáról álmodik, amelyben a politikák inkább a gyermekek születésére összpontosítanak, mintsem a javak növekedésére. Olyan Európáról, amely előmozdítja és védelmezi mindenki jogait, anélkül, hogy elfeledné mindenki iránti kötelességeit. Olyan Európáról, amelyről nem lehet elmondani, hogy utolsó utópiája az emberi jogokra irányuló elkötelezettsége volt” – fejezte be beszédét Ferenc pápa, melyet a Károly-díj átvételekor mondott az Európai Unió vezetőinek.

Károly-díj

A Nagy Károly frank császárról (747–814) elnevezett nemzetközi díjat az európai egyesítésben kiemelkedő érdemeket szerző személynek vagy intézménynek ítélik oda 1950 óta minden évben. A korábbi kitüntetettek között van például Václav Havel néhai cseh államfő és Bill Clinton volt amerikai elnök, illetve Horn Gyula külügyminiszter, későbbi kormányfő (1990) és Konrád György író (2001). Ferenc pápa a harmadik római katolikus egyházi személy, aki megkapja a díjat; 1989-ben a taizéi közösség alapítóját, Roger testvért tüntették ki az elismeréssel, 2004-ben pedig rendkívüli Károly-díjat adományoztak II. János Pál pápának.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink – olvasta már?
szivekben-orzott-regi-husvetok
Régi húsvétok nyomában – Találkozás a fertődi idősek otthona lakóival

Ismét emlékeket gyűjtöttünk, újra Fertődön, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentes Mihály pap költőről elnevezett idősek otthonában. A nagyböjti készület közben ezúttal a szívekben őrzött régi húsvétokra vethettünk egy pillantást.

19:02
keresztesne-varhelyi-interju-munkacsy
„Nem hagy nyugodni az én Krisztusom” – Beszélgetés Munkácsy trilógiájáról

Keresztesné Várhelyi Ilona irodalomtörténésszel próbáltuk megfejteni a képek üzenetét.

15:00