Ferenc pápa: Kérjük a húsvéti engedelmesség, tanúságtétel és gyakorlatiasság örömét!

2018. április 12. csütörtök 19:15

A húsvéti ünnepeket követően Ferenc pápa április 12-én kezdte újra reggeli szentmiséit a Szent Márta-ház kápolnájában. Engedelmesség, tanúságtétel, gyakorlatiasság – e három, a húsvéti örömből születő hozzáállásról beszélt csütörtök reggeli homíliájában.

A húsvéti időszak ötven napja az apostolok számára az öröm ideje volt Krisztus feltámadása miatt. Valódi öröm volt, amely ugyan még kétkedő és aggodalmas, még felteszi a kérdést, hogy miként alakulnak majd a dolgok – ám később, a Szentlélek eljövetele után az öröm bátorrá válik. Előtte megértették az apostolok, miért látják az Urat, de nem értettek meg mindent; boldogok voltak, de nem voltak képesek mindent megérteni. A Szentlélek segített nekik, hogy mindent megértsenek – hangsúlyozta a pápa homíliájában.

Majd így tanított: A főpapok megtiltották az apostoloknak, hogy hirdessék Jézust, a börtönből való csodálatos kiszabadulásuk után mégis visszatértek a templomba tanítani. Az apostolok cselekedeteiből vett olvasmány (ApCsel 5,27–33) elmeséli, hogy a főtanács elé viszik az apostolokat, ahol a főpap emlékezteti őket a tilalomra, hogy Jézus nevében tanítsanak. „Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek” – válaszolja Péter. Az engedelmesség szó visszatér a mai evangéliumban is (Jn 3,31–36).

Ferenc pápa kiemelte, az apostolok életét engedelmesség jellemezte, melyet a Szentlélektől kaptak. Engedelmesség, hogy kövessék Jézus útját, aki a végsőkig engedelmes volt, mint az Olajfák hegyén. Az engedelmesség abban áll, hogy Isten akaratát tesszük meg. Az engedelmesség az az út, amelyet a Fiú nyitott meg számunkra. A keresztény ember engedelmeskedik Istennek.

A papok, akik irányítani akartak, mindent szabályoztak, megvesztegetéssel: a kenőpénz egészen a Szent Sírig elért – jegyezte meg Ferenc pápa. – A világ így akarja megoldani a dolgokat, világiasan. Az első a pénz, amelynek az ura az ördög. Jézus maga mondja, hogy nem lehet két urat szolgálni.

Az apostolok második jellemzője a tanúságtétel. A keresztény tanúságtétel zavaró – állapította meg a Szentatya. – A keresztény tanúságtétel nem ismeri a kompromisszumot; ellenben ismeri a türelmet, amellyel elkíséri azokat az embereket, akik nem osztoznak a mi gondolkodásunkban, hitünkben. Tolerál, elkísér, de sosem adja el az igazságot. Az első az engedelmesség, a második a tanúságtétel, ami zavaró. Gondoljunk csak az üldöztetésre, amely a kezdetektől mostanáig tart... Gondoljunk az üldözött keresztényekre Afrikában, a Közel-Keleten... Ma többen vannak, mint az első időkben. Börtönbe vetik őket, elvágják a torkukat, felakasztják őket Jézus megvallásáért. A végsőkig menő tanúságtételről van szó – mutatott rá a pápa.

Az apostolok gyakorlatiasságáról szólva pedig kiemelte: Ők konkrét dolgokról beszéltek. Ahogy látták és megérintették Jézust, úgy mi is megérintettük Jézust életünkben. A bűnök, a kompromisszumok, a félelem azonban sokszor elfeledtetik velünk ezt az első találkozást, amely megváltoztatta életünket. Emlékké válik. Meggyengült keresztényekké válunk ezáltal, felszínes keresztényekké. Mindig kérjük a Szentlélektől a gyakorlatiasság kegyelmét! Jézus belépett az életembe a szívemen keresztül. A Lélek átjárt engem, aztán talán elfelejtettem; de kérjük az első találkozás emlékének kegyelmét!

Itt van az idő, hogy kérjük a húsvéti örömet! Kérjük egymásnak azt az örömet, amely a Szentlélektől jön, amely a Szentlelket adja: a húsvéti engedelmesség, a húsvéti tanúságtétel és a húsvéti gyakorlatiasság örömét! – buzdított csütörtök reggeli homíliája végén Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-uzenete-hivatasok-55-vilagnapjara
Ferenc pápa üzenete a hivatások 55. világnapjára

Húsvét negyedik vasárnapján, idén április 22-én tartjuk a papi és szerzetesi hivatások világnapját. Ferenc pápa ez évi üzenetének témája: Meghallani, megfontolni, megélni az Úr hívását.

2018. április 21. szombat
a-biblia-uzenete-jo-pasztor-es-jo-nyaj
A jó pásztor – és a jó nyáj…

Húsvét 4. vasárnapja – Gondolatok az olvasmányokhoz (ApCsel 4,8–12; 1Jn 3,1–2; Jn 10,11–18)

2018. április 21. szombat