Ferenc pápa: Kétféle keresztényüldözés van a világban

Ferenc pápa – 2016. április 12., kedd | 19:10

Az üldöztetés az egyház mindennapi kenyere – mondta a pápa április 12-én, kedden a Szent Márta-ház kápolnájában tartott reggeli szentmise homíliájában.

Ami Szent István első vértanúval, aztán az aprószentekkel megtörtént, az ma is folytatódik megannyi keresztény halálával, akiket a Krisztusba vetett hitük miatt ölnek meg. Létezik ugyanis vérszomjas keresztényüldözés: például amikor vadállatok tépték szét a keresztényeket a nézőtéren helyet foglalók örömére, vagy amikor a szentmise után, a kivonuláskor felrobbantott bombával röpítették a levegőbe őket. Van azonban „fehér kesztyűs” üldöztetés is, mely a kultúra álarca mögé rejtőzik, és a társadalom egyik szegletébe szorítja vissza az embert, egészen odáig menően, hogy elveszik a munkáját, ha nem alkalmazkodik a törvényekhez, melyek a Teremtő Isten ellenébe mennek – hangsúlyozta homíliájában a Szentatya.

A pápa a napi szentleckéből indult ki elmélkedésében, mely István diakónus vértanúságának története az Apostolok cselekedeteiből.

Az üldöztetés, én úgy mondanám, az egyház mindennapi kenyere. Jézus mondta ezt. Amikor turistaként Rómába megyünk, és ellátogatunk a Colosseumba, akkor gondoljunk a vértanúkra, akiket oroszlánok öltek meg. Ám nemcsak azok a vértanúk, akiket ott öltek meg, hanem a hétköznapi emberek is. Napjainkban is, húsvétkor, éppen három hete… Azok a keresztények, akik a húsvétot ünnepelték Pakisztánban, azért szenvedtek vértanúhalált, mert a föltámadt Krisztust ünnepelték. Így halad tovább az egyház története a vértanúival – állapította meg Ferenc pápa.

István diakónus vértanúsága véres keresztényüldözést váltott ki Jeruzsálemben, ahogyan ma is vannak olyanok, akik ma nem vallhatják meg szabadon a hitüket Krisztusban. Van azonban egy másik üldöztetés is, melyről nem beszélnek annyit: ez a kultúra, a modernség, a haladás álruhájába öltözött üldöztetés. Ezt az üldöztetést nevezem én ironikusan „jól nevelt” üldöztetésnek – emelte ki a pápa. – Ez akkor történik, amikor egy embert nem a keresztény hite miatt üldöznek, hanem azért, mert Isten Fiának az értékeit akarja képviselni.

A gyermekeiben szenved üldöztetést a Teremtő Isten! Nap mint nap láthatjuk, hogy a hatalmasok törvényeket hoznak, melyek arra köteleznek, hogy ezen az úton menjünk, és ha egy nemzet nem követi ezeket a modern, „művelt” törvényeket, vagy legalábbis nem akarja belevenni az alkotmányába, akkor megvádolják, és „jól nevelten” üldözik. Ez az üldöztetés elveszi az ember szabadságát és a lelkiismereti ellenvetés lehetőségét is – mutatott rá a Szentatya.

Olyan üldöztetés éri a világot, mely elveszi a szabadságot, pedig Isten szabadságot adott nekünk arra, hogy tanúságot tegyünk az Atyáról, aki teremtett és Krisztusban megváltott minket. És ennek az üldöztetésnek van egy feje. A keresztényüldözés feje „jól nevelt”, Jézus meg is nevezte: az e világ fejedelme. Amikor a hatalmasok olyan viselkedésre akarnak kényszeríteni, olyan törvényeket hoznak, amelyek ellentétesek Isten Fiának méltóságával, akkor üldözik Isten gyermekeit és a Teremtő Isten ellenébe mennek. Ez a nagy aposztázia, a nagy hitehagyás! A keresztények élete együtt jár ezzel a kétféle üldöztetéssel. Az Úr megígérte nekünk, hogy nem hagy el minket. Ügyeljetek, legyetek figyelmesek! Ne ejtsen rabul a világ szelleme! Haladjatok előre, én veletek vagyok – zárta bátorító szavakkal kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában tartott szentmisén.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír