Ferenc pápa a krakkói gyermekklinikán: Jézushoz hasonlóan a betegek mellett

Ferenc pápa – 2016. július 30., szombat | 19:40

A pápa július 29-én, pénteken délután fél 5-kor látogatást tett a krakkói egyetemi gyermekkórházban. Lengyelország déli részének legnagyobb gyermekkórháza ez, ahol évente 30 ezer fekvőbeteg és 200 ezer járóbeteg gyógyítását végzik.

Az Egyesült Államokban élő lengyel diaszpórának köszönhetően épült meg a kórház, amelyet az amerikai kormány is finanszírozott. 50 éves fennállása során számos gyermekgyógyászati területen élen járt. 1991-ben Szent II. János Pál látogatást tett az intézményben, akinek ereklyéit a kápolnában őrzik, ahol állandó szentségimádást tartanak.

Ferenc pápát a lengyel miniszterelnök, Beata Maria Szydlo és a kórház igazgatója fogadta. Az előcsarnokban 50 kisbeteg várta szüleikkel együtt. A miniszterelnök köszöntő szavai után a pápa mondott beszédet.


Nem maradhatott ki krakkói látogatásomból a kis betegekkel való találkozás – kezdte Ferenc pápa üdvözlő szavait. Minden beteg gyermekkel szeretne időt tölteni, megölelni, meghallgatni őket és együtt csendben maradni, illetve imádkozni a kérdések előtt, amelyekre nincsenek azonnali válaszok. A pápa Jézust idézte fel, aki találkozott a betegekkel, figyelt rájuk, együtt érzett velük. Annak a kívánságának adott hangot, hogy bárcsak a keresztények is Jézushoz hasonlóan tudnának a betegek mellett állni. Sajnos a mai társadalmat megfertőzte a leselejtezés kultúrája. Ugyanakkor öröm ezt a kórházat látni, ahol befogadják és gyógyítják a kicsiket és a rászorulókat. Ferenc pápa köszönetet mondott a szeretet e jeléért. Ez az igazi – emberi és keresztény – civilizáció jele: a társadalmi és politikai figyelem középpontjába állítani a hátrányos helyzetűeket.


Sokszor a családoknak maguknak kell felvállalni ezt a feladatot. De mit tegyenek? A konkrét szeretet jelét adó kórházból a pápa felhívással fordult a világhoz: sokszorozzuk meg a befogadás kultúrájának cselekedeteit, valamint a keresztény szeretettel áthatott műveket. Szeretettel és gyengédséggel szolgáljuk azokat, akiknek segítségre van szükségük. Ezáltal növekszünk az emberségben és megnyílik az út az örök élet felé. Aki irgalmas cselekedeteket hajt végre, nem fél a haláltól.

Ferenc pápa buzdította azokat, akik a betegek látogatását saját életfeladatuknak választották: az Úr segítsen, hogy jól végezzétek munkátokat, és az Úr fizessen meg nektek azáltal, hogy megajándékoz benneteket a belső békével és a gyengédségre mindig képes szívvel.


Beszéde végén a Szentatya elbeszélgetett a jelenlevőkkel, mielőtt folytatta volna a magánlátogatást a sürgősségi osztályon. Az intézmény kápolnájában csendes imába mélyedt az Oltáriszentség előtt.

A gyermekkórházi látogatás után Ferenc pápa a Blonia-parkba indult, ahol este 6 órakor találkozott a fiatalokkal és Via Crucist (keresztutat) vezetett részvételükkel.

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria