Ferenc pápa: Krisztus szeretete az erősségünk

Ferenc pápa – 2014. szeptember 24., szerda | 17:59

„Ma is, mint tegnap az egyház ereje nem a szervezőképességből és a struktúrákból származik – bár ezek is szükségesek – hanem Krisztus szeretetéből, mely erőssége” – hangsúlyozta Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson, melyen albániai apostoli útjára emlékezett – tudósít a Vatikáni Rádió.


Ferenc pápa visszaemlékezve szeptember 21-i, vasárnapi egynapos albániai villámlátogatására, mindenekelőtt hálát adott Istennek ezért az útjáért, amelynek során közel került az albán néphez. Újra köszönetet mondott az albán főpásztoroknak, papoknak, szerzeteseknek buzgó apostoli munkájukért. Végül háláját fejezte ki a szervezőknek, az állami hatóságoknak a szívélyes fogadtatásért.

A Szentatya kifejezte: nagyon vágyott arra, hogy ellátogasson egy olyan országba, amely az ateista és embertelen rendszer elnyomásától szenvedett, de most már megtapasztalja a békés együttélést a különböző vallású népcsoportok között. Buzdítani akarta a népet, hogy folytassa kitartóan ezt az utat a köz java érdekében.

Utazása középpontjában a vallásközi kapcsolatteremtés állt. Ferenc pápa örömmel állapította meg, hogy a különböző vallásokhoz tartozó személyek és közösségek közti békés és gyümölcsöző együttélés nemcsak kívánatos, hanem lehetséges és megvalósítható. Igazi és gyümölcsöző párbeszédről van szó, amely elkerüli a relativizmust, és tiszteletben tartja minden fél önazonosságát. A közös cél valamennyi felekezetnél: a jóakarat, hogy keressük a másik, a felebarát javát.

Ferenc pápa ezután örömmel emlékezett találkozójára a papokkal, szerzetesekkel, szeminaristákkal és a világi mozgalmakkal. Megindultan értesült a sok vértanú szenvedéséről. Jelen volt néhány idős ember, akik testükön is megtapasztalták a szörnyű üldöztetést, és akik hősiesen kitartottak Krisztus mellett.


A vértanúk számára a Jézussal való egység, az ő szeretete volt az erőforrás, hogy szembenézzenek a fájdalmas történésekkel. „Ma is, mint tegnap az egyház ereje nem a szervezőképességből és a struktúrákból származik, bár ezek is szükségesek, hanem Krisztus szeretete az erőssége! Ez az erő a támaszunk a nehéz pillanatokban, ez lelkesít az apostoli munkában, hogy mindenkinek felajánljuk a jóságot és a megbocsátást, így tanúskodva Isten irgalmasságáról” – mondta a pápa.

Ferenc pápa elmesélte, amikor a repülőtérről Tirana központja felé tartott, látta annak a negyven papnak a fényképét, akiket a kommunista diktatúra alatt megöltek, és akinek boldoggá avatási eljárása megkezdődött. Ők ahhoz a sok száz keresztényhez és iszlám hitűhöz tartoztak, akiket megöltek, megkínoztak, bebörtönöztek, internáltak csak azért, mert hittek Istenben. A sok sötét év során sárba tiporták a vallásszabadságot, amikor tilos volt Istenben hinni, amikor sok ezer templomot és mecsetet leromboltak, raktárrá alakítottak, vagy marxista ideológiát terjesztő filmeket vetítő mozikká alakítottak át. A vallásos könyveket elégették, a szülőknek megtiltották, hogy gyermekeiknek keresztény neveket adjanak.

Ezekre a drámai eseményekre való emlékezés lényeges egy nép jövője szempontjából. A vértanúk emlékezete, akik kitartottak a hitben, Albánia sorsának biztosítéka. Mert vérüket nem hullatták hiába, ez a magvetés a béke és a testvéri együttműködés gyümölcseit termi – hangsúlyozta a pápa.

Csakugyan ma Albánia nemcsak az egyház újjászületésének példája, hanem a vallások közötti békés együttélésé is. A vértanúk nem vesztesek, hanem győztesek: hősies tanúságtételük Isten mindenhatóságát tükrözi, aki mindig megvigasztalja népét, és új utakat nyit, a reménység új távlatait – mondta a Szentatya.

„A reménységnek ezt az üzenetét, amely a Krisztusba vetett hiten és a múlt emlékezetén alapul, rábíztam az egész albán népre, amely nagy lelkesedéssel élte meg a találkozókat, liturgiákat és üdvözölt, amikor az utcákon elhaladtam. Buzdítottam mindenkit, hogy merítsen új erőt a feltámadt Úrból, hogy az evangélium kovásza lehessen a társadalomban, és folytassa karitatív és nevelői tevékenységét” – emelte ki a pápa.

Ferenc pápa szerdai beszéde végén ismét hálát adott az Úrnak albániai útjáért, buzdította az ország híveit, hogy bátran építsék hazájuk és Európa jövőjét, mindannyiukat Mária, a Jótanács Anyja oltalmába ajánlotta, akit Scutari szentélyében tisztelnek. Ő vezesse útján ezt a vértanú népet, hogy a múlt súlyos tapasztalata jobban megnyissa a testvérek, különösen is a gyengék felé, és tegye a szeretet dinamizmusának főszereplőjévé, ami annyira szükséges a mai társadalmi-kulturális helyzetben – zárta gondolatait a Szentatya.

Ferenc pápa a szerdai általános audiencia végén felhívást intézett az Afrikában terjedő ebolajárvány áldozatainak megsegítéséért. Közel áll mindazokhoz, akik ebben a szörnyű betegségben szenvednek – hangsúlyozta a pápa. „Imádkozzunk értük és azokért, akik ilyen tragikusan vesztették életüket” – mondta, majd arra szólította a nemzetközi közösséget, hogy enyhítse ezeknek a testvéreinknek a szenvedését.

Fotó: ANSA

Videó: Bonum TV

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria