Ferenc pápa: Legyünk a szegények Egyháza és keressük a távollevőket

Ferenc pápa Bozzolóban azt kérte, hogy az Egyház ne hagyja figyelmen kívül az olyan pásztorokat, mint Primo Mazzolari, aki úgymond „kényelmetlen” pap volt, mert közel állt a szegényekhez és mindig a „távollevőket” kereste. Antonio Napolioni, Cremona püspöke a pápa látogatásakor úgy fogalmazott, az „evangélium ugyanolyan illatát” érezzük, mint Mazzolari atya idején. A főpásztor bejelentette, hogy szeptember 18-án elindul Primo atya boldoggá avatási eljárása.

„Én is szeretem a pápát” – ez a felirat lengett a bozzolói oratórium épületén a pápalátogatáskor. Don Primo Mazzolari egyik művének címe ez, amely összefoglalja e rövid, de nagyon intenzív pápai út lényegét és lelkes üzenetet közvetít az olasz egyháznak. A magánlátogatás népünneppé vált. Rengeteg fiatal fogadta Ferenc pápát, aki a bozzolói plébániára érkezve hosszan elidőzött velük. Lelkes taps és üdvrivalgás kísérte belépését a Szent Péter-templomba, ahol lerótta tiszteletét Szűz Mária szobra előtt, majd Mazzolari atya sírja előtt imába mélyedt. Egyszerű, de erős jelentéssel bíró gesztus ez, amely Péter utódának ölelését mutatja egy „kényelmetlen”, prófétai mivolta végett időnként meg nem értett pap felé.

Ferenc pápa szenvedélyes beszédet mondott Primo Mazzolari atyáról, amelyet több alkalommal lelkes taps szakított meg. A Szentatya „ragyogó út”-nak nevezte a Primo atya által maga után hagyott „kényelmetlen” nyomot, és úgy fogalmazott: a plébánosok, akik egy nem klerikális papság arcát képviselik, az olasz egyház erejét jelentik. Ezután a pápa felidézte VI. Pál szavait, aki elismerte, hogy nehéz volt egy olyan prófétával lépést tartani, mint a bozzolói plébános. Üzenetét ma is nagyon aktuálisnak nevezte a Szentatya és a Primo atya szemét és szívét betöltő három mindennapi képből indult ki ennek bemutatásához: a folyó, a tanya és a síkság.

Mazzolari atya világos és meggyőző szavai az élő Isten szavából indultak ki. Nem menekült el az élet folyója, az emberek szenvedése elől. Meg akarta változtatni a világot az Egyház múltjának visszasírása nélkül, a szenvedélyes szeretet és a feltétel nélküli elkötelezettség által. Próféciája abban állt, hogy az emberek életéhez kötődött, akikkel találkozott és minden lehetőséget megragadott Isten irgalmasságának hirdetésére – hangsúlyozta Ferenc pápa. – A plébánia c. írásában Don Primo lelkiismeret-vizsgálatot javasol az apostolkodás módszereit illetően. Az volt a meggyőződése, hogy a plébánia hiányosságai a megvalósítás hibáiból erednek.

A pápa ezt követően három utat jelölt ki, amelyek az evangéliumi irányt tévútra terelik: Az első az, hogy nem piszkoljuk be a kezünket, vagyis a világot az ablakból nézzük. Ez a viselkedés helyreteszi a lelkiismeretet, csak nem keresztény hozzáállás. A második hibás módszer a „szeparatista aktivizmus”. Ez az, amikor katolikus intézményeket hozunk létre, bankokat és szövetkezeteket, de aztán azzal a veszéllyel kell szembe nézni, hogy elitista keresztény közösséget teremtünk, amely a katolikus címkével ellátott klientúrát és érdekeket helyezi előtérbe. A harmadik hiba pedig az „elembertelenítő természetfelettiség”, vagyis az olyan spiritualizmus kísértése, amely az áhítatot részesíti előnyben az apostolkodással szemben.

A tanya, az otthon adja meg azt az egyházképet, amely Don Primót vezette. Ő is az önmagából kilépő Egyházra gondolt, amikor a papoknak azt mondta: „Ki kell lépni az otthonunkból, az Egyháznak önmagából, ha Isten népe már nem jön el oda”. Az volt a meggyőződése, hogy a világ sorsa a periférián érik meg és Isten irgalmasságát saját embersége eszközévé tette. Jogosan nevezték őt a „távollevők plébánosá”-nak, mert mindig szerette és kereste őket. Nem egy asztalnál eldöntött apostolkodási módszert követett, amely mindenki számára és mindig alkalmas, hanem a megkülönböztetést javasolta minden egyes ember lelkének értelmezéséhez. Kiállt a szegény emberek mellett és erős felhívásokat fogalmazott meg védelmükben. Ha ezért az engedelmességre figyelmeztették, akkor felnőttként, egyenesen és ugyanakkor térden állva, a püspök kezét megcsókolva tette azt, akit sosem szűnt meg szeretni – emlékeztetett a pápa.

A harmadik kép a bozzolói táj nagy síksága, ahol félelem nélkül kell előrehaladni, mert az emberek között testesül meg Isten irgalmassága. Ferenc pápa arra buzdította a papokat, hogy hallgassák meg a világot, az embereket, akik benne élnek, és vállalják az értelemkeresés és a remény kérdéseit anélkül, hogy félnének áthaladni a sivatagokon és árnyékzónákon. „Így válhatunk szegény Egyházzá a szegényekért, vagyis Jézus Egyházává. A szegények Egyházát Primo atya »kellemetlen lét«-nek nevezte. Az Egyháznak el kell ismernie életüket, hogy úgy szeresse őket, ahogy vannak.”

Don Mazzolari szegény papként élt. A hit hirdetésének hitelessége az egyszerűségen és az Egyház szegénységén keresztül valósul meg. Csak így hozhatjuk vissza az embereket Otthonukba – hívta fel a figyelmet a Szentatya. – Legyetek büszkék az ilyen papokra, mint Primo atya, váljatok ilyen papokká és keresztényekké, még ha ehhez önmagatokkal kell is megküzdenetek, nevén nevezve a kísértéseket és megengedve, hogy Isten gyengédsége gyógyítson meg titeket.

Az Úr, aki Anyaszentegyházában mindig is szíve szerinti pásztorokat és prófétákat teremtett, segítsen bennünket ma is, hogy ne hagyjuk őket figyelmen kívül, mert ők távolra láttak és követve őket sok szenvedést és megaláztatást elkerültünk volna – zárta beszédét Ferenc pápa Bozzolóban.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír