Ferenc pápa: Nyissuk meg az Úr előtt lepecsételt sírjainkat, és fogadjuk be a reményt!

2016. március 27. vasárnap 07:58

Március 26-án a Szentatya a Szent Péter-bazilikában vezette a húsvéti vigília szertartását. Azt hangsúlyozta, hogy mindannyiunknak be kell fogadnunk Istentől a remény ajándékát, és az a feladatunk, hogy reményt ébresszünk másokban.


Ferenc pápa a szertartás keretében tizenkét személynek a beavató szentségeket is kiszolgáltatta.

Homíliáját teljes terjedelmében közöljük.

„Péter a sírhoz futott” (Lk 24,12). Milyen gondoltak foroghattak Péter fejében és szívében, miközben futott? Az evangélium azt mondja, hogy a tizenegy apostol, köztük Péter, nem hitt az asszonyok tanúságtételének, húsvéti híradásának. Sőt, „szavaikat üres fecsegésnek tartották” (Lk 24,11). Péter szívében tehát kétség volt, s megannyi negatív gondolat: szomorúság a szeretett mester halála miatt, és csalódottság, amiért háromszor is megtagadta szenvedése során.

De van egy részlet, amely a fordulatot jelzi: Péter meghallgatta az asszonyokat, nem hitt nekik, „mégis felkelt” (Lk 24,12). Nem maradt ülve, gondolataiba merülve, nem maradt a házba zárkózva, mint a többiek. Nem hagyta, hogy azoknak a napoknak a komor hangulata fogva tartsa, vagy hogy kétségei elemésszék; nem hagyta, hogy lelkiismeret-furdalása, a félelem vagy a sehová sem vezető, szüntelen fecsegés teljesen elborítsa. Jézust kereste, nem önmagát. A találkozás és a bizalom útját választotta, azon nyomban felkelt, és a sír felé futott, ahonnan aztán „elcsodálkozva” tért vissza (Lk 24,12). Ez volt a kezdete Péter „feltámadásának”, szíve feltámadásának. Nem adta meg magát a szomorúságnak, sem a sötétségnek, hanem meghallotta a remény hangját: hagyta, hogy Isten világossága behatoljon szívébe, és nem fojtotta el azt. Ugyanezt élték át az asszonyok is, akik korán reggel kimentek, hogy az irgalmasság egyik cselekedetét hajtsák végre, hogy illatszereket vigyenek a sírhoz. „Meg voltak ijedve, és a földre szegezték tekintetüket”, de az angyalok szavai felrázták őket: „Miért keresitek az élőt a halottak között?” (vö. Lk 24,5).

Péterhez és az asszonyokhoz hasonlóan mi sem találhatjuk meg az életet, ha szomorúak, reménytelenek maradunk, ha önmagunkba zárkózunk. Nyissuk meg az Úr előtt lepecsételt sírjainkat – mindannyian tudjuk, melyek ezek –, hogy Jézus belépjen és életet adjon! Vigyük hozzá neheztelésünk köveit, múltunk terheit, gyengeségeink és elbukásaink sziklatömbjeit. Ő hozzánk akar lépni, mert szeretne kézen fogni minket, hogy kiszabadítson a szorongásból. De az első kő, amelyet a mai éjszaka el kell hengeríteni: a reménytelenség, amely magunkba zár minket. Az Úr mentsen ki minket ebből a szörnyű csapdából, abból, hogy remény nélküli keresztények legyünk, olyanok, akik úgy élnek, mintha az Úr nem támadt volna fel és az élet középpontjában problémáink állnának!

Problémákkal minduntalan találkozunk és találkozni fogunk magunk körül és magunkban. Mindig lesznek problémák, de a mai éjszaka a feltámadott Jézus fényével kell megvilágítani, s így bizonyos értelemben „evangelizálni” őket. Evangelizálnunk kell a problémákat! Nem szabad, hogy a sötétség és a félelem vezesse lelkünk tekintetét és megszállja szívünket, inkább az angyal szavára hallgassunk: az Úr „nincs itt, feltámadt” (Lk 24,6)! Ő a mi legnagyobb örömünk, mindig mellettünk van, és sosem csal meg minket!

Ez az alapja a reménynek, amely nem merő optimizmus, nem is pusztán pszichés magatartásmód, vagy jó késztetés arra, hogy bátorságra leljünk. A keresztény remény olyan ajándék, amelyet Istent ad nekünk, ha kilépünk önmagunkból és megnyílunk előtte. Ez a remény nem csal meg minket, mert a Szentlélek kiáradt a szívünkbe (vö. Róm 5,5). A Vigasztaló nem mutat nekünk mindent szépnek, nem tüntetni el varázspálcával a rosszat, hanem az élet valódi erejét önti belénk, ami nem problémamentességet jelent, hanem annak bizonyosságát, hogy Krisztus mindig szeret minket, mindig megbocsát nekünk, ő legyőzte értünk a bűnt, legyőzte a halált, legyőzte a félelmet. Ma reményünk ünnepét üljük, ezt a bizonyosságot ünnepeljük: semmi és senki nem szakíthat el minket az ő szeretetétől (vö. Róm 8,39).

Az Úr él, és azt akarja, hogy az élők között keressük! Miután rátaláltunk, mindannyiunkat arra hív, hogy vigyük el a húsvét örömhírét másoknak, hogy ébresszünk újra meg újra reményt a szomorúságtól levert szívekben, mindazokban, akik nehezen találják az élet világosságát. Oly nagy szükség van erre manapság! Önmagunkról megfeledkezve, a remény örvendező szolgáiként hirdetnünk kell a feltámadt Jézust az életünkkel és a szeretetünkkel, máskülönben csak egy nemzetközi szervezet leszünk, amelynek számos beavatott tagja van, és amely jó szabályokkal rendelkezik, de képtelen a reményt felébreszteni, amelyre a világ szomjazik.

Hogyan tudjuk táplálni reményünket? A ma éjszakai liturgia jó tanáccsal szolgál. Arra tanít, hogy emlékezzünk, hogy idézzük fel Isten nagy tetteit. Az olvasmányok ugyanis az ő hűségét, irántunk való szeretetének történetét beszélték el nekünk. Isten élő szava képes bevonni minket ebbe a szeretettörténetbe, képes táplálni reményünket és újra örömre gyújtani szívünket. Erre emlékeztet minket az evangélium is, amelyet halottunk: „Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek [Jézus]” (Lk 24,6). Emlékezni Jézus szavaira, emlékezni mindarra, amit életünkben tett. Ne feledkezzünk meg szavairól és tetteiről, máskülönben elveszítjük reményünket, és remény nélküli keresztények leszünk! Inkább idézzük fel az Urat, az ő jóságát, életet adó szavait, melyek szíven találtak minket; emlékezzünk rájuk és tegyük magunkévá őket, hogy a hajnal őrszemei legyünk, akik képesek meglátni a feltámadt Jézus jeleit!

Kedves testvéreim, Krisztus feltámadt! És megvan a lehetőségünk, hogy megnyíljunk és befogadjuk tőle a remény ajándékát. Nyíljunk meg a reményre, és induljunk útnak! Az ő tetteinek és szavainak emlékezete legyen tündöklő fény számunkra, mely vezeti lépteinket bizalomban a felé a húsvét felé, amely soha nem ér véget!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: ANSA

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-ne-feljunk-kimondani-az-igazsagot-vilag-haboruban-all
Ferenc pápa: Ne féljünk kimondani az igazságot: a világ háborúban áll!

Július 27-én, repülőútján Lengyelország felé Ferenc pápa szokásához híven röviden üdvözölte a vele együtt utazó újságírókat, de ezúttal a napi események kapcsán is nyilatkozott.

2016. július 27. szerda
zarandokutja-veget-ert-takacs-nandor-temetese-szekesfehervaron-2016
Zarándokútja véget ért – Takács Nándor püspök temetése Székesfehérváron

Takács Nándor nyugalmazott püspök földi maradványait július 27-én, délelőtt 9 órakor ravatalozták fel a székesfehérvári Szent István-bazilikában, ahol a rokonság és a hívek sokasága várta csendes imádságban. A közös rózsafüzér után, 11 órakor mutattak be misét az elhunyt főpásztor lelki üdvéért.

2016. július 27. szerda