Ferenc pápa üzenetet küldött az angliai életvédő napra

Ferenc pápa – 2018. június 15., péntek | 10:05

Üzenettel fordult a Szentatya az angliai és walesi püspöki konferenciához a június 17-i életvédelmi nap alkalmából, amelyet idén az emberkereskedelem tragédiájának szentelnek.

A kezdeményezést minden évben megszervezi a püspöki konferencia, hogy felkeltse a Brit-szigetek közvéleményének érzékenységét az élet jelentősége és értéke iránt, annak minden fázisában és minden körülménye között.

Az életvédő napra küldött üzenetében Ferenc pápa imával fordul az Irgalmas Istenhez, hogy Szent Bakhita Jozefina, az emberkereskedelem és a modernkori rabszolgaság áldozatainak védelmezője közbenjárásával szakítsa szét fogságuk láncait. A Szentatya azért imádkozik, hogy Isten szabadítson ki minden embert, akit megfenyegettek, megsebesítettek vagy akivel rosszul bántak az emberkereskedelem következtében. Isten adjon vigaszt azoknak, akik túlélték ezt az embertelenséget. A pápa ezenkívül felhívással fordul minden emberhez, hogy nyissák ki szemüket és lássák meg azoknak a szenvedését, akiket teljesen megfosztottak méltóságuktól és szabadságuktól, és hallják meg segélykiáltásukat.

Az angliai püspökök a kezdeményezés kapcsán emlékeztetnek Ferenc pápa legutóbbi apostoli buzdítására, a Gaudete et exsultate kezdetű dokumentumra, amelyben minden ember méltóságáról szól a Szentatya. Rámutat: „Az ártatlant – ha még nem született is meg – világosan, határozottan és szenvedélyesen védelmezni kell, mert a mindig szent élet méltósága forog kockán. Ugyanígy szent a szegények élete is, akik már megszülettek, de nyomorban, elhagyatottságban, kirekesztettségben, az emberkereskedelem áldozataiként élnek, vagy a kezelésekben nem részesülő betegek és idősek rejtett eutanáziáját szenvedik el, vagy a rabszolgaság új formáinak és a kiselejtezésnek az áldozatai.”

Az angliai és walesi püspöki konferencia egy ideje az emberkereskedelem és a rabszolgaság modern formái ellen küzdők élvonalában található. Vincent Nichols bíboros, angol prímás az elnöke az úgynevezett Szent Márta-csoportnak,  a rendőrség, a püspökök és a szerzetesi közösségek szövetségének, amely a civil társadalommal együttműködve küzd az emberkereskedelem és a rabszolgaság modern formái ellen. Az elnevezés Ferenc pápa lakhelyére, a vatikáni Szent Márta-házra utal, ahol a hálózat alapító tagjai 2014-ben összegyűltek, hogy a Szentatya jelenlétében aláírják a kötelezettségvállalásról szóló nyilatkozatot. A csoportnak jelenleg több mint harminc ország a tagja.

Egyedül az Egyesült Királyságban a becslések szerint évente több mint 13 ezerre tehető az emberkereskedelemnek áldozatul eső személyek száma.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria