Ferenc pápa a vállalkozókhoz: A pénz nem semleges értékű!

Ferenc pápa – 2016. november 18., péntek | 15:04

Minden emberi tevékenység, így a vállalkozások is jelenthetik az irgalmasság gyakorlását – fogalmazott Ferenc pápa november 17-én, amikor a „Cégvezetők, a gazdasági és társadalmi befogadás elősegítői” címmel megrendezett kétnapos vatikáni konferencia közel ötszáz résztvevőjével találkozott.

A tanácskozást az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa és a keresztény vállalkozók nemzetközi egyesülete (Uniapac) szervezte, amely negyven országban van jelen.

Spanyol nyelvű beszédében a Szentatya hangsúlyozta: ezt a találkozót az irgalmasság rendkívüli szentéve végén rendezik meg. Az a nemes cél vezette a résztvevőket, hogy megvitassák, mi a keresztény vállalkozók szerepe egy befogadó gazdaság megvalósításában, figyelembe véve, hogy a vállalkozói tevékenység során állandó jelleggel számos kockázatot kell vállalni. A pápa három kockázati tényező köré fonta gondolatait: a pénz helytelen felhasználása, a becstelenség és a testvérietlenség.

A vállalkozások ne azért létezzenek, hogy pénzt keressenek, még ha a pénz szükséges is szolgáltatásaik értékesítéséhez. A vállalkozások azért vannak, hogy szolgáljanak. A pénz nem semleges értékű, hanem célja és felhasználási módja szerint nyer értéket. Amikor a pénz semlegességét hangsúlyozzák, a pénz hatalmának csapdájába esnek bele – fogalmazott a pápa. – Ezért sürgősen szükség van arra, hogy visszaállítsuk a pénzügyi és banki tevékenység szociális jellegét, a vállalatvezetők legjobb tudásával és találékonyságával a családok, a szegények támogatása és a társadalom jóléte érdekében. A kihívás abban áll, hogy a szegény országok finanszírozását ne alakítsuk át uzsorás tevékenységgé.

A második kihívás a korrupció. Ez a társadalom legsúlyosabb sebe, a hazugság alkalmazása személyes vagy csoportos nyereség érdekében a társadalom szolgálatának leple alatt. A korrupció a demokrácia meghamisítása, amely megnyitja a kapukat más gonoszságok előtt, mint a kábítószer, a prostitúció, az emberkereskedelem, a rabszolgaság, a szerv- és fegyverkereskedelem – figyelmeztetett Ferenc pápa.

A harmadik kihívás annak figyelmen kívül hagyása, hogy a vállalkozás egy munkaközösség, amelyben mindannyian tiszteletet és testvéri elismerést érdemlünk főnökeinktől, kollégáinktól, illetve beosztottainktól – mutatott rá a Szentatya, végül emlékeztette a vállalkozókat, hogy nagy részük szegény bevándorló családokból származik, annak köszönhetően jutottak előre, hogy a társadalom befogadta őket. Befogadták őket, ha szegény társadalmak voltak is, készen álltak kevés javuk megosztására.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria