Ferenc pápa vasárnap délben: Isten számára a dicsőség az élet odaadásáig menő szeretet

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma, nagyböjt ötödik vasárnapján, a nagyhéthez közeledve, Jézus egy fontos dolgot mond nekünk az evangéliumban (vö. Jn 12,20–33), azt, hogy a kereszten meglátjuk majd az ő dicsőségét és a mennyei Atya dicsőségét (vö. Jn 12,23.28).

De hogyan lehetséges, hogy Isten dicsősége éppen ott, a kereszten nyilvánul ki? Azt gondolnánk, hogy a feltámadásban történik, nem a kereszten, amely vereséget, kudarcot jelent!

Ezzel szemben ma, amikor Jézus a szenvedéséről beszél, ezt mondja: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia” (Jn 12,23). Mit akar mondani ezzel?

Azt akarja mondani, hogy a dicsőség Isten szemében nem felel meg az emberi sikernek, hírnévnek vagy népszerűségnek;

a dicsőség Isten számára nem önmagára irányul, nem a hatalom grandiózus kinyilvánítása, melyet nyilvános taps követ. Isten számára a dicsőség az élet odaadásáig menő szeretet.

Megdicsőülni az ő számára azt jelenti, hogy odaadja magát, elérhetővé teszi magát, felkínálja szeretetét. És ez érte el a csúcspontját a kereszten, ott, ahol Jézus a legteljesebben mutatta meg és élete elénk Isten szeretetét: teljesen feltárta Isten irgalmasságának arcát azáltal, hogy életét adta értünk, és megbocsátott keresztre feszítőinek.

Testvéreim, a keresztről, „Isten tanítószékéről” az Úr arra tanít bennünket, hogy az igazi dicsőséghez, mely soha el nem múlik, és amely boldoggá tesz, két dolog tartozik: az odaadás és a megbocsátás. Az odaadás és a megbocsátás Isten dicsőségének a lényege. Nekünk pedig az élet útját jelentik. Odaadás és megbocsátás: egészen más kritériumok, mint amit magunk körül, sőt magunkban látunk. Amikor dicsőségre gondolkodunk, akkor inkább arra gondolunk, hogy kapunk, és nem adunk valamit; inkább arra gondolunk, hogy birtoklunk, és nem felkínálunk valamit. Nem, a világi dicsőség elmúlik, és nem hagy örömet a szívünkben; és nem mindenki javát szolgálja, hanem megosztottsághoz, viszálykodáshoz, irigységhez vezet.

Megkérdezhetjük tehát magunktól: én milyen dicsőséget szeretnék magamnak, az életemnek, milyen dicsőségről álmodom a jövőmre vonatkozóan? Annak dicsőségét, hogy lenyűgözök másokat a teljesítményemmel, a képességeimmel vagy a birtokolt dolgaimmal? Vagy

az odaadás és a megbocsátás útját választom, a megfeszített Jézus útját, annak a dicsőségnek az útját, hogy nem fáradok bele a szeretetbe, bízva abban, hogy ez tanúságot tesz Istenről a világban, és felragyogtatja az élet szépségét?

Milyen dicsőséget akarok magamnak? Mert ne feledjük: amikor adunk és megbocsátunk, Isten dicsősége ragyog fel bennünk! Pontosan ekkor: amikor adunk és megbocsátunk!

Szűz Mária, aki hittel követte Jézust a szenvedés órájában, segítsen, hogy Jézus szeretetének élő tükörképei legyünk!

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Megkönnyebbülten értesültem arról, hogy Haitin szabadon engedtek egy tanárt és a Frères du Sacré-Cœur Intézet tavaly február 23-án elrabolt hat szerzetese közül négyet. Kérem, hogy mielőbb bocsássák szabadon a maradék két szerzetest is, és mindazokat, akik még mindig raboskodnak abban a szeretett országban, melyet megannyi erőszak próbál meg. Kérek minden politikai és társadalmi szereplőt, hogy hagyjanak fel saját érdekeikkel, s a szolidaritás szellemében a közjó érdekében dolgozzanak, támogassák a békés átmenetet egy olyan ország felé, amely a nemzetközi közösség segítségével olyan szilárd intézményekkel rendelkezik, amelyek képesek helyreállítani a rendet és a nyugalmat a lakosság körében.

Imádkozzunk továbbra is a háború sújtotta lakosságért Ukrajnában, Palesztinában, Izraelben és Szudánban. Ne feledkezzünk meg Szíriáról sem, egy olyan országról, amely régóta szenved a háborútól.

Köszöntelek mindannyiatokat, akik Rómából, Olaszországból és a világ számos tájáról érkeztetek. Külön is köszöntöm a „Camplus” egyetemi kollégiumi hálózat spanyol hallgatóit, a madridi, pescarai, chieti, locorotondói egyházközségi csoportokat, továbbá a római San Giovanni Leonardi-plébániáról érkezett csoportot. Köszöntöm a comói Szent József szociális szövetkezetet, a perugiai gyerekeket, a hitvallás letétele felé tartó bolognai fiatalokat, valamint a paviai, a Iolo di Prató-i és a Cavaion Veronese-i bérmálkozókat.

Örömmel üdvözlöm a római maratonfutásnak, a sport és a testvériség hagyományos ünnepének résztvevőit. Az Athletica Vaticana kezdeményezésére idén is sok sportoló vesz részt a „szolidaritási váltófutásban”, s ezáltal a megosztás, az osztozás tanúivá válnak.

Szép vasárnapot kívánok mindnyájatoknak! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír