Fiatalok találkoztak szerzetesekkel Nyíregyházán

2018. február 14. szerda 09:01

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye idén is megrendezte a szerzetesek és fiatalok találkozóját február 10-én, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-plébánián. Ezúttal a szalézi rend mutatkozott be.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Hat szalézi szerzetes érkezett Nyíregyházára, hogy bemutathassák, milyen a szalézi család tagjaként élni. Az előadás első szakaszában Bosco Szent János életéről meséltek a fiataloknak. Don Boscóból nehéz gyermekkora ellenére példaértékű ember vált, aki Isten szolgálatában egész életét az ifjúságnak szentelte. A rend nem hivatalosan 1841. december 8-án alakult, de a nevét nem Bosco Szent Jánosról kapta, hanem az alapító példaképéről, Szalézi Szent Ferencről. Mára 135 országban van jelen, Magyarországon jelenleg huszonegy szalézi közösség szolgál. 

A kazincbarcikai Don Bosco Szakiskolából érkező szerzetesek bemutatták életközösségüket, amelyben a hátrányos és nem hátrányos helyzetű gyermekek családként élik mindennapjaikat. A délelőtt folyamán játékos vetélkedőn vettek részt a fiatalok, volt közös éneklés, tánc, játék és ima. A napot szentségimádás zárta.

Az előadások során a szalézi közösség animátorprogramja is kitüntetett figyelmet kapott, mivel ezáltal számos lelkigyakorlaton és táborban ismerkedhetnek meg a fiatalok a renddel. Az animátorok a fiatalok közül kerülnek ki, és abban segítik kortársaikat, hogy együtt éljék meg a keresztény lelkiséget.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
isten-szeretet-ezert-szeretett-lenyek-vagyunk-eloadas-sorozat-belso-varkastely
Isten a szeretet, ezért szeretett lények vagyunk – „A belső várkastély”-ról a D18 kávézóban

A budapesti D18 könyvesbolt-kávézó előadás-sorozatot indított Avilai Nagy Szent Teréz „A belső várkastély” című művéről. A negyedik előadást február 22-én tartotta Baráth Évi orvos. Előadótársa, Béri Renátó kármelita szerzetes betegség miatt nem tudott jelen lenni.

2018. február 23. péntek
tuz-utott-ki-budapest-egyik-legnagyobb-templomaban-felmerul-szandekos-gyujtogatas-gyanuja
Tűz ütött ki Budapest egyik legnagyobb templomában – Felmerül a szándékos gyújtogatás gyanúja

Február 23-án, hajnali három óra után lángra kapott a Budapest Lehel téri Árpád-házi Szent Margit-templom kerti tárolója, a lángok később átterjedtek a tetőszerkezetre.

2018. február 23. péntek