Becsületrendet kap a Bárka közösség értelmi fogyatékos társalapítója

2014. december 8. hétfő 19:25

Először veheti át egy értelmi fogyatékossággal élő ember a Francia Köztársaság Becsületrendjét – adta hírül hétfőn a France Info hírrádió. Az MTI tájékoztat.

François Hollande államfő december 8-án este az Elysée-palotában személyesen adja át a legmagasabb francia elismerést Jean-Pierre Crépieux-nek, a fogyatékosokkal foglalkozó L’Arche egyesület, a Bárka közösség társalapítójának.

A hetvenéves férfi gyerekkorát fogyatékosokkal foglalkozó intézményekben töltötte, majd kamaszkorában utcára került. Húszévesen találkozott Jean Vanier-val, aki teljesen megváltoztatta az életét. A kanadai tengerészet volt tisztjét, a keresztény egyesületek egyik elkötelezett aktivistáját felháborította, hogy az értelmi fogyatékosok milyen nehéz körülmények között élnek a pszichiátriai intézetekben. Bárka (L’Arche) néven létrehozott számukra egy befogadóhelyet a Párizstól északra található Troslyban. Ide került be Jean-Pierre Crépieux, akinek meghatározó szerepe volt az újfajta közös élet kialakításában az értelmi fogyatékosok között.

„Soha nem akarta, hogy kizárólag olyan fogyatékosként tekintsenek rá, akit el kell látni. A kölcsönösség fogalmát ő vezette be, a közösség tagjai közötti interaktív viszonyt a testvériségre alapozva ő teremtette meg” – mondta Michele Dormal, az alapítvány képzésért felelős igazgatója.

Jean-Pierre Crépieux 1972-ben maga hozott létre egy új befogadóközösséget a breton partok mentén található Ambleteuse-ben.

„Jókedvű és humoros emberként Jean-Pierre sokáig kórustag volt, és a befogadóhely ünnepségeinek főszereplője. Szeret beszélni és az emberekkel foglalkozni, nyitott személyiség és hűséges barát” – hangsúlyozta Michele Dormal. Igazságérzete és a közösségi szellem mások képviseletére is alkalmassá tette az egyesületen belül.

Jean-Pierre Crépieux egy ideig a boulogne-i fémfeldolgozóban, majd az egyesület asztalosműhelyében dolgozott. Életéről Nem félek megöregedni címmel 2009-ben könyvet adott ki. Ebben úgy vélte, hogy a Bárka – amelynek jelenleg 147 közösségi háza működik a világban – nem jöhetett volna létre a bentlakók együttműködése nélkül.

„Két hétre fogadtak be, és ötven éve itt vagyok. Ambleteuse-ben a műhelyben dolgoztam. Volt munkám, és barátokat is találtam. Egy értelmi fogyatékos is képes megcsinálni dolgokat” – nyilatkozta a férfi a France Info hírrádióban. Amint mondta, nagyon büszke arra, hogy ő az első értelmi fogyatékos, aki átveheti a Becsületrendet. Úgy érzi, hogy az elismerés jó alkalom arra, hogy „minden olyan embert képviseljen, aki értelmi fogyatékossággal él”.

„Vettem egy öltönyt, mert azért ez mégiscsak egy ünnep. Meg vagyok hatva, hogy engem választottak ki” – tette hozzá.

A Bárka (L’Arche) alapítványt négyen alapították, közülük már csak ketten élnek. Franciaországban a szervezet 31 befogadóhelyén 1200 ember él, napi foglalkozásaikat pedig további hétszázan látogatják.

Fotó: 20minutes.fr

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
erdo-peter-szabolcsi-nemzeti-zsinat-helyszinen-legfontosabb-az-isten-es-emberszeretet-torvenye
Erdő Péter a szabolcsi nemzeti zsinat helyszínén: A legfontosabb az isten- és emberszeretet törvénye

Több ezer zarándok vett részt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Szent László-évben rendezett központi ünnepségén Szabolcs községben, az I. László király által 1092-ben összehívott nemzeti zsinat helyszínén június 24-én. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros, prímás volt.

2017. június 24. szombat
-lelki-orvossa-lettem-hatvanot-eve-szenteltek-pappa-kerenyi-lajos-atyat
„Lelki orvossá lettem” – Hatvanöt éve szentelték pappá Kerényi Lajos atyát

A vasmiséjét ünneplő Kerényi Lajos atyával beszélgettünk.

2017. június 24. szombat