Füzéren találkoztak az Egri Főegyházmegye káplánjai

Hazai – 2016. augusztus 25., csütörtök | 17:01

Augusztus 22-én és 23-án ismét találkozót tartottak az Egri Főegyházmegye káplánjai, ezúttal a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzéren. Az összejövetel célja elsősorban nem a képzés volt, hanem a kötetlen, baráti találkozás és együttlét.

Augusztus 22-én délután a káplánok a település vezetőivel is találkoztak, akik röviden ismertették a Füzéren folyó fejlesztéseket és beruházásokat, különösen azokat a projekteket, amelyekkel a káplánok később plébánosként is találkozhatnak majd egy-egy egyházközségben. Ezt követően a felújított füzéri várat tekintették meg a résztvevők, majd Ternyák Csaba egri érsekkel együtt mutattak be szentmisét. Az este kötetlen beszélgetéssel zárult a plébánián, ahol mindenkinek lehetősége nyílt feltenni kérdéseit, megosztani tapasztalatait, megvitatni egy-egy fontos lelkipásztori kérdést.

Augusztus 23-án délelőtt az atyák rövid látogatást tettek Füzérradványban, a Károlyi-kastélyban.

A találkozó ünnepi szentmisével ért véget Sárospatakon, amelynek keretében ígéretet tettek a Szent Erzsébet Apostoli Közösség új tagjai, majd Ternyák Csaba érsek megáldotta a kolostorhoz tartozó Boldog Mária Lujza nevét viselő házat.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír