Giorgio atya, a balesetben lebénult pap tanúságtétele: „Én nem mozgok, de Isten szava gyorsan fut”

2018. november 14. szerda 19:48

Giorgio Ronzoni 2011 óta kerekesszékben éli életét, miután egy autóbaleset következtében teljesen lebénult. Továbbra is ő a plébános padovai plébániáján, a hívek hatékony segítségével.

Giorgio Ronzoni 2011-ben, egy augusztusi napon nagy sebességgel haladt az úton, amikor az autója egyik gumija kilyukadt. Ez a pillanat megváltoztatta az életét. Van egy előtte és utána ebben a reményről és kitartásról szóló történetben. Előtte: egy ötvenéves plébános, aki korábban az egyházmegyei kateketikai iroda vezetője volt. Utána: egy fejtől lefelé teljesen lebénult ember. Ilyen helyzetben lehet-e továbbra is plébános? Igen, ha Giorgio Ronzoninak hívják! És ha a hívei elhatározzák, hogy együtt képesek lesznek lelkipásztoruk keze és lába lenni. Padova legősibb templomában vagyunk, a Santa Sofiában, amely a történelmi városrész egyik szűk utcácskájának mélyén található kis ékszerdoboz. Giorgio atya nem szeret magáról beszélni, de az Avvenirének nyilatkozott.

– Giorgio atya, a baleset után hogyan képzelte el a jövőjét?

– Azt gondoltam, nem lehetek többé plébános. Hónapokig nem tudtam mozgatni egy testrészemet sem. Aztán tizenhárom hónap rehabilitációt követően a bal kezemet kicsit tudtam már mozgatni. Giuseppe Benvegnù Pasini (az olasz Caritas igazgatója volt 1986 és 1996 között, 2015-ben hunyt el) biztatásképpen írt nekem egy levelet, amelyben egy lebénult francia püspököt idézett, aki ezt írta a kételkedő XI. Piusz pápának: „Azt hittem, egy egyházmegyét fejjel kell irányítani, nem lábbal…” A plébániai híveim kérték végül Mattiazzo püspöktől, hogy maradhassak. És ő igent mondott.

– Nemcsak a plébániát vezeti, hanem tanít is a trivenetói teológiai fakultáson. Hogyan tud tanítani?

– A technológia segít: használok számítógépet, mobiltelefont, tabletet. A közösségi oldalakat nem, azok nem nekem valók. Van két ápolóm, akik 24 órában gondoskodnak rólam. A plébániai hívek létrehoztak egy szervezetet „Giorgio atya barátai” néven, és mindenben segítenek. A gyakorlati dolgokat meg lehet oldani: van egy lift, ami a lakásból levisz a templomba, kialakítottak rámpákat is. A barátaimtól kaptam egy olyan autót, amelybe egy rámpán keresztül be tudok szállni a kerekesszékemmel. A szentmisén felváltva két áldoztató lapozza a misekönyvet, kezembe adja a paténát és a kelyhet, áldoztatnak.

– Érezte valaha, hogy fogyatékkal élőként elszigetelődik?

– Hát, nem könnyű fogyatékkal élni. De azt látom, hogy vannak teljesen átlagos fiatalok, akik sokkal elszigeteltebbek, mint sok fogyatékkal élő. Vannak látható és láthatatlan korlátok, és egyáltalán nem biztos, hogy a fogyatékkal élők korlátai a nagyobbak.

– Gondolt valaha arra: „Miért pont én?”

– Nem. Sőt, inkább azt gondoltam: Miért nem én? Nem én vagyok a világegyetem középpontja, és azt hiszem, a „Miért pont én?” egy buta kérdés, még ha tiszteletben tartom is azt az embert, aki kimondja. Előbb-utóbb mindenkit ér fájdalom, csalódás, senkit nem kerülnek el a gondok. Ez nem azt jelenti, hogy én mosolyogva fogadtam a baleset következményeit. Az önállóság elvesztése nagy csapás, idő kell ahhoz, hogy hozzászokj, már semmit nem tudsz egyedül megoldani, még a legintimebb életfunkciókat sem.

– Az első pillanatokban sem érezte úgy, hogy Isten elárulta?

– Két tanúságtételt láttam magam előtt, amikor elveszettnek éreztem magam: Martini bíborosét és Szent II. János Pálét. Mindketten nagy méltósággal élték meg a betegséget. És hosszan elmélkedtem Az apostolok cselekedetein is, amikor Pált letartóztatták, és azt mondta: Isten szava nincs bilincsbe verve. Kicsit úgy érzem magam, mintha házi őrizetben lennék, de ahogy Pál, én is tudok emberekkel találkozni. Isten szava továbbra is gyorsan fut, a küldetésem is folytatódik. És arra gondolok, ami János evangéliumának utolsó fejezetében áll, amikor Jézus azt mondja Péternek: amikor megöregszel, lesz, aki oda visz, ahova nem akarod. Az öregség engem ötvenévesen ért el. Ami azt illeti, elárult-e Isten, én mindig meg voltam győződve arról, hogy a hit nem egy talizmán, amelyet ha megkarcolsz, és jól viselkedsz, akkor nem ér semmi baj. Szent Pállal és mindenki mással történt valami…

– Miben segített akkor a hite?

– Mindenki a maga módján éli meg a hitet. Vannak emberek, akik sokat szenvednek, és felajánlják a szenvedésüket. Én ezt nem tudom átérezni. Nem tudok úgy gondolni erre, hogy oda kell adnunk a magunk részét a fájdalomból. Mindenki arra kap meghívást, hogy felajánlja önmagát, úgy, ahogy van, teljes egészében. Amióta kerekesszékben vagyok, egyre több kerekesszékest látok a templomban, valószínűleg vannak olyanok, akiknek ösztönzést, bátorítást adok. Valaki azt mondta: „Amikor rosszul vagyok, és önre gondolok, erőt veszek magamon.” Jól van ez így, ha segít másoknak…

– Ön nem szeret magáról beszélni, most az Avvenirének mégis megtette. Miért?

– Csak azért egyezem bele, hogy magamról beszéljek, hogy elmondjam másoknak: sokféle lehetőség van. Aki nehéz időszakon megy keresztül betegség, gyász, fájdalom miatt, gyakran csak arra vár, hogy valaki azt mondja neki: „Figyelj, nincs vége mindennek.” Hozzászoktunk, hogy azt számítgatjuk, mit vesztettünk el, és nem gondolunk arra, mi mindent tudunk még megtenni. Azt hiszem, hogy a fogyatékkal élők világa sokat adhat ennek a nárcisztikus kornak, amelyben az ember minden vágyáról azt hiszi, joga van az eléréséhez, és az életet csak akkor érdemes leélni, ha minden lehetőség adva van. Nem szeretem, amikor valaki, mert beteg, el akarja dobni az életét, mert „nem élhetek méltó módon”. Ez az élet misztifikálása. A méltóság szónak két melléknévi formája van: méltó és méltóságteljes. Igaz, hogy sokan, akik olyan helyzetben vannak, mint én, nem élnek méltóságteljes módon, mert nem kapnak megfelelő ellátást, támaszt. De ez nem jelenti azt, hogy az életük nem méltó élet. Az élet mindig méltó, senki nem veheti el a méltóságát.

– Jézus ábrázolásai közül melyik tetszik önnek a legjobban?

– A torinói lepel arca. Egy arc, amely a maga mozdulatlanságában nagyon sok energiát sugároz.

Forrás és fotó: Avvenire

Magyar Kurír
(tzs)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
adventi-imaestet-tartott-nyolc-boldogsag-kozosseg
Adventi imaestet tartott a Nyolc Boldogság Közösség

Advent elején minden évben megrendezik a budapesti Nyolc Boldogság Közösség imaestjét. Idén december 8-án, szombaton dicsőítéssel, szentségimádással készültek Krisztus születésének ünnepére a budapesti Örökimádás-templomban.

18:48
csillagtestverek-ejszakaja-kaposvaron-92719
Csillagtestvérek éjszakája Kaposváron

Az elhunyt gyermekekre emlékezve imádkoztak advent második vasárnapján, december 9-én este a kaposvári Kossuth téren, a csillagtestvérek éjszakáján.

19:59