Haladó szintű Kett-képzést tartottak Nagyváradon

2019. február 12. kedd, 14:16

A haladó Kett-képzést február 1. és 5. között tartották a nagyváradi Posticumban Tomás Cyril Havel és Eva Muronova, a Kett Pedagógia Intézet cseh fiókintézete két vezetőjének irányításával.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

E haladó szintű képzés az első, úgynevezett báziskurzus után következik: négy alkalommal a multiplikátorképzés moduljai követik egymást.

A képzés elején Böcskei László megyéspüspök köszöntötte a résztvevőket. A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye főpásztora a képzés minden fázisát figyelemmel követi, és szorgalmazza a Kett-pedagógia alkalmazását az iskolai és a plébániai hitoktatás területén egyaránt.

Az ötnapos képzés minden reggele padlóképek segítségével tartott közös imákkal indult, majd gyakorlati és elméleti részek, illetve csoportmunkák váltották egymást. A résztvevők így saját, a Kett-pedagógia négy szakaszát követő foglalkozások tervezésére is lehetőséget kaptak. E kis foglalkozásokat aztán közösen elemezték és értékelték, ami jelentősen segítette a tanulási és a kontemplatívabb szemléletformálódási folyamatot. Nyitottságot, melegséget sugalló tereivel, az apró részletekben is tetten érhető szellemiségével a képzés helye, a Posticum ugyanilyen irányba „nevelt”.

A résztvevők benyomásaikat, tapasztalataikat összefoglalva kiemelték, hogy az új szemléletmód, melyet a képzés során elsajátíthattak, egész nevelői magatartásváltást követel, ugyanakkor önbizalmat és erőt ad munkájuk folytatásához. A Kett-pedagógia érzékennyé teszi a gyerekeket a világ megismerésére, s ezáltal a Jóistenhez és önmagukhoz is közelebb kerülhetnek, ugyanakkor nemcsak a gyerekek, hanem a pedagógusok is nyitottabbá válnak a módszer segítségével. Az egyik óvodapedagógus szerint a szimbólumok nyelve, mely fontos a Kett-pedagógiában, lehetőséget ad a gyerekeknek a felszabadult, nyílt, bátor és örömteli önkifejezésre; más azt hangsúlyozta, hogy a Kett-pedagógia nemcsak a pedagógiai munkában, hanem az élet minden területén megtanít a szívvel való látásra és hallásra, a legmélyebb önkifejezésre.

Egy evangélikus hittanár elmondta, nem csak a Kett-foglalkozásokra épülő tanórán veszi hasznát a képzésen elsajátított tudásnak – ez a módszer szemléletet ad, teológiai és pedagógiai látásmódot, finomítja a gyermekekhez való viszonyt. „Ez a képzés számomra megállítja az időt, és segít abban, hogy jelen tudjak lenni. A rácsodálkozás, az értékesség, az egyszerűség pedagógiája ez, mely megtanít látni, úgy, ahogyan látni érdemes” – fogalmazott egy Kaposvárról érkezett katolikus hittanár. Más azt emelte ki, a képzés abban segítette, hogy felismerje a „szív pedagógiájának” eszközeit. 

A résztvevők beszámolói ITT olvashatók teljes terjedelemben.

A németországi püspöki konferencia közép- és kelet-európai katolikus egyházakat támogató szervezete, a Renovabis Alapítvány és az augsburgi püspökség finanszírozásával, valamint a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye és a Nagyváradi Posticum Movimentum Iuventutis Christianae Egyesület együttműködésével indult egy évvel ezelőtt az a nemzetközi továbbképzési projekt, amelynek keretében több mint harminc, teológiai alapismeretekkel rendelkező magyar anyanyelvű pedagógus és pap számára nyílik lehetőség mélyebben megismerkedni a Franz Kett nevéhez fűződő pedagógiával.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Külhoni
Vezető híreink – olvasta már?
varszegi-asztrik-puspokke-szentelesenek-harmincadik-evfordulojat-unnepeltek-pannonhalman
Várszegi Asztrik püspökké szentelésének harmincadik évfordulóját ünnepelték Pannonhalmán

Harminc évvel ezelőtt, 1989. február 11-én szentelte Várszegi Asztrik bencés szerzetest négy paptestvérével együtt püspökké Paskai László bíboros Esztergomban. A pannonhalmi bencés szerzetesközösség február 15-én ünnepi szentmise keretében adott hálát Várszegi Asztrik püspökké szenteléséért.

16:42
a-legfontosabb-amit-tudnunk-kell
A legfontosabb, amit tudnunk kell

Évközi 6. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 6,17.20–26)

16:00