Haláluk oka: az Egyház iránti gyűlölet

A 1944 és 1954 között vértanúságot szenvedett hét szerzetes boldoggáavatási perében befejeződtek a tanúkihallgatások. Az Esztergomi Főegyházmegye által felállított bíróság 69 személyt hallgatott ki, 75 tanúságtétel született a hét ügyben. A vallomások terjedelme hétszáz oldal.

A tanúk között szerepelnek az események közvetlen tanúi, börtöntársak, hívek, rendtársak. A kor történész kutatói közül is többeket kihallgattak. A bíróság kutatta a vértanúk tiszteletének elevenségét, mibenlétét. Meghallgatott olyan közvetett tanúkat is, akik a vértanúság eseményeinek tanúitól értesültek az eseményekről. Számos, eddig ismeretlen korabeli dokumentum is előkerült. Az összegyűjtött anyag egyértelműen bizonyítja, hogy az Egyház elleni gyűlölet volt a hét ferences pap halálának oka – mondta Kálmán Peregrin.

A nyár folyamán várhatóan megszületnek a teológus szakvélemények, a történészi tanulmányok és az életrajzok pontosításai. A teljes peranyagot, vagyis a tanúvallomásokat, a tanulmányokat még az év folyamán lefordítják olaszra, és továbbítják Rómába, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának. Egy teljes koncepciós pert is lefordítottak már olaszra, hogy a vatikáni szakemberek tanulmányozhassák az ilyen eljárások diktatórikus jellegét, jog- és egyházellenességét.

Kálmán Peregrin szerint adventre összeáll az egész anyag, ami az egyházmegyei szakasz lezárását is jelentheti, és a több ezer oldalas anyag átkerülhet Rómába.

A hét ferences vértanú közül hárman a kommunista partizánok, illetve katonák, négyen pedig a kiépülő szovjet-típusú hatalmi rendszer áldozatai lettek. Mártírhaláluk ideje arra a tíz évre esik, amikor a Magyarországot lerohanó, majd rabigába hajtó reguláris és partizáncsapatok, valamint a támogatásukkal kiépült rendszer számára az élet nem volt érték. Amikor a kommunista rezsim még nem ismerte fel, hogy „a vértanúk vére az Egyház magvetése”.

A hét személyről a ferencesek és az érintett egyházközségek úgy vélekednek, hogy Krisztusért adták életüket. Ugyanazt tették a nemzetiszocialista időszakban, mint a kommunista korszak kiépülése idején: mentették az üldözötteket, kiálltak az Egyházért, a kisemmizettekért. Helytállásuk és el nem menekvésük következménye minden esetben a meghurcolás volt, mely az odium fideiből, az Isten és az Egyház elleni haragból forrásozott. Azzal, hogy ezek a lelkipásztorok elfogadták vagy kérték azt a dispoziciót, ahová elöljárójuk küldte őket, és azzal, hogy kitartottak híveik mellett, tudatosan igent mondtak a vértanúság vállalására.

A vértanúk életútjáról bővebben itt olvashatnak.

Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír