Halasi csipkét ajándékoztak Ferenc pápának magyar zarándokok

2016. március 16. szerda 17:45

Ferenc pápa megválasztásának harmadik évfordulója alkalmából a március 12-i audiencián magyar zarándokok különleges halasi csipketerítőket ajándékoztak a Szentatyának.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az általános kihallgatáson Kiskunhalas város nevében Kuris István László önkormányzati képviselő és Vida Jácint Ferenc, a Szent József Katolikus Általános Iskola pedagógusa halasi csipkével díszített liturgikus terítőket adott át a pápának, továbbá egy pápabábut, amely a gyermekek ajándéka. A szombati audienciára Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki nagykövet és Érszegi Márk Aurél követségi első beosztott kísérte el az alföldi település küldötteit.

Ferenc pápa megválasztásának harmadik évfordulója alkalmából hozták zarándoklat keretében az ajándékokat Rómába. A halasi csipke 2010-től a magyar szellemi örökség része, és 2014 óta hivatalosan hungarikum is. Eddig csak állami protokollajándékként juthatott el a csipke államfőkhöz, illetve II. János Pál és XVI. Benedek pápához. Most először adatott meg Kiskunhalasnak, hogy a város képviselője által adjon ilyen ajándékot állam- és egyházfőnek – mondta el Kuris István László a Vatikáni Rádiónak adott interjúban, majd hozzátette: magánkezdeményezésként született a terv, amelyhez csatlakozott az önkormányzat, és a szentszéki nagykövetség segítette elő a találkozást Ferenc pápával.

A kiskunhalasiak a nagyböjtre felajánlott tövises csipkekereszt mellett négy olyan alkotást hoztak, amelyek keresztet, illetve egy trombitás angyalt formáznak. A liturgikus színeknek megfelelő textíliákra applikálták a csipkéket a kiskunhalasi csipkevarrók. Ezeket a Szent Márta-ház kápolnájába szánják. Az ambóterítők mellett egy miseruhát is átadtak Ferenc pápának. Ezen Szent II. János Pál hímzett arcképe látható, amely az kiskunhalas-alsóvárosi főplébánia magánadományaként érkezett Rómába. A csipkék a város, a trombitás angyalt ábrázoló alkotás pedig készítőjének ajándéka – hangsúlyozta Kuris István László.

Érkezett egy derűt keltő ajándék is Magyarországról a nagy értékű csipkéken túl. Sokan fotózni kezdték a Szent Péter-téren a dekorgumiból készült babát, amely Ferenc pápát ábrázolja fekete táskájával a kezében. A pápa megáldotta, és visszanyújtotta, majd amikor kiderült, hogy neki hozták a zarándokok, mosolyogva, nagy örömmel elfogadta.

Forrás: Vatikáni Rádió; Halasmédia.hu

Fotó: Kuris István László Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Külhoni
Vezető híreink - olvasta már?
papszentelesenek-26-evfordulojan-kisertek-utolso-utjara-telenko-miklost
Papszentelésének 26. évfordulóján kísérték utolsó útjára Telenkó Miklóst

Telenkó Miklós görögkatolikus pap január 13-án hunyt el; január 20-án Nyíregyháza-Jósavárosban különleges tisztelettel búcsúztatták el a görögkatolikus főpásztorok: Kocsis Fülöp metropolita, Orosz Atanáz püspök, Szocska Ábel apostoli kormányzó és Keresztes Szilárd nyugalmazott püspök.

15:00
erdo-peter-biboros-megrenduleset-es-egyutterzeset-fejezi-ki-az-olaszorszagi-tragedia-a
Erdő Péter együttérzését fejezte ki a magyar diákokat szállító busz olaszországi balesete kapcsán

Legkevesebb tizenhatan meghaltak egy magyar diákokat szállító busz olaszországi balesetében, amely szombatra virradó éjjel történt egy veronai autópálya-kijáratnál. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek portálunknak eljuttatott üzenetét adjuk közre.

2017. január 21. szombat