Házasságra készülő fiatalok imádkoztak a tiszta szerelemért

Hazai – 2014. október 10., péntek | 12:05

Magyarok Nagyasszonya ünnepén, október 8-án 28 helyen imádkoztak együtt magyar fiatalok a házasságra való tiszta készületért – tájékoztatta szerkesztőségünket Kiss Mónika SSS, a Szociális Testvérek Társasága novíciamesternője.

Az Imaest a tisztaságért elnevezésű kezdeményezést hat évvel ezelőtt indította el az Országos Lelkipásztori Intézet.

A Magyarországon, Felvidéken, Erdélyben és Kárpátalján élő fiatalok a házasság előtti tisztaság és a házastársi hűség értékéről tettek tanúságot, imádkoztak a kitartás és az újrakezdés ajándékáért, valamint a lelki sebek gyógyulásáért.

A budapesti Örökimádás templomban Bíró László püspök mutatott be szentmisét. Prédikációjában kiemelte: mi, keresztények, arra kaptunk meghívást, hogy szabadok legyünk. Amikor a tisztaságért imádkozunk, akkor a szabadságért és az örömért imádkozunk, és az ideiglenesség társadalmában az állandóság kultúráját mutatjuk meg.

A szentmise után egy jegyespár és két házaspár tettek tanúságot arról, hogyan élik, illetve élték meg a házasságra való készületüket. Így fogalmaztak: a készület egyszerre volt küzdelem és a szeretet, a biztonság örömteli szabadságának tapasztalata.

A három budapesti helyszín mellett idén Debrecen, Eger, Fehérgyarmat, Győr, Hódmezővásárhely, Jánoshalma, Kecskemét, Kisvárda, Martély, Nagyoroszi, Nyíregyháza, Pécs, Piliscsaba, Sülysáp, Szegvár, Szombathely, illetve a határon túlról Érsekújvár, Pozsony, Brassó, Csíkszereda, Gelence, Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy és a kárpátaljai karácsfalvi görögkatolikus líceum fiataljai kapcsolódtak be a közös imába. 

A Győri Egyházmegye hírt adott arról, hogy Győrben is bekapcsolódtak a tiszta szerelemért való országos imádságba. Az imaesten nagy számban vettek részt az orsolyita leánykollégium és az Apor Vilmos-iskola diákjai.

Az imaest a győri Szentlélek-templom gitáros énekkara átal előadott dallal indult. Ezt Orbán Péter tanúságtétele követte. A Széchenyi István Egyetem végzős hallgatója őszintén, humorral beszélt a keresztény párkapcsolat nehézségeiről, örömeiről, és biztatta diáktársait, merjenek következetesek és igényesek lenni párkapcsolatukban is.

 
Az imádságok és énekek sorát Béri László Renátó OCD kármelita templomigazgató rövid tanítása szakította meg, aki a párkapcsolat és a házasság katolikus értelmezése mellett érvelt. Kifejtette: képtelenek vagyunk a tisztaság helyes megélésére, ha egyházunk tanítására úgy tekintünk, mint tiltások gyűjteményére. A kármelita rend nagy szentjeit példaként hozva a személyes istenkapcsolat és istenszeretet jelentőségét emelte ki, melynek fényében érthetővé és jó szívvel megélhetővé válik egyházunk tanítása is.

A kármelita templomban megtartott imaest alkalmával Renátó atya mutatott be szentmisét. Ezután a Tiszta Szívek Mozgalmának győri csoportja által szervezett szentségimádás következett.

Fotó: Paksa Balázs

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria