A csodálatos kenyérszaporítás

Az evangélium történeteit olvasva három időréteg fejlik fel előttünk. Akkor értjük őket jól, ha rá tudunk pillantani mind a háromra. Így vagyunk a mai vasárnap evangéliumával, a csodálatos kenyérszaporítás történetével is. Az első réteg: maga az esemény, az abban résztvevőkkel együtt. A második: ahogy ezt a történetet később leírták és a századokon át újra meg újra értelmezték, elmélkedve róluk. Végül a harmadik: hogyan olvassuk ma? mit üzen vele Jézus a mi korunknak, nekünk?

A kenyérszaporítás történetében a szereplők különféle csoportjai jelennek meg: Jézus, a tanítványok és a Jézust követő tömeg, amely megéhezett, de nem tud élelemhez jutni, hiszen távol vannak minden lakott helytől, vásárlási lehetőségtől. A jelenetet mind a négy evangélista megörökítette, bár más-más hangsúlyokkal.

A párbeszéd Jézus és a tanítványok között zajlik. A másik három evangélium szerint a tanítványok figyelmeztetik Jézust a kialakult „vészhelyzetre”. János leírásában, amelyet ma olvastunk, Jézus maga szól az apostoloknak, hogy etessék meg a tömeget. Amazoknál Jézus szinte az idő múlásáról megfeledkezve hirdeti az Isten országát szóval és csodajelekkel, s csak a józanul gondolkodó tanítványok szakítják félbe szavait. Jánosnál leülteti az utána özönlő tömeget, és mielőtt szólna hozzájuk, először az ellátásukról akar gondoskodni. Itt ő kérdez, s a kérdésével szinte provokál: „Honnan vegyünk ennyi kenyeret?”

Mint annyiszor, Jézus itt is túllép a tanítványok szűkös gondolkodásán. A tét: hogyan etessék meg a sok éhes embert, amikor alig van ennivalójuk? Jézus váratlanul közbelép, de nem egyszerűen valami égi beavatkozással, ahogy annak idején a manna hullott az égből a pusztában vándorló népnek. Megbecsüli azt a keveset, amije a tanítványoknak van, azt használja fel és szaporítja meg úgy, hogy bőségesen jusson mindenkinek. Isteni hatalmában nem kicsinyli le a mi emberi erőfeszítéseinket, hanem azt felhasználva és megtetézve gondoskodik mindenkiről. (Ugyanezt sugallja az ószövetségi olvasmány is. Ott is hasonló helyzetet találunk: éhező tömegek veszik körül Elizeus prófétát, aki jóllakatja a tömeget abból a kevésből, amije neki van. Hasonló vita zajlik le, csak éppen itt a próféta a szolgája értetlenségével áll szemben.) Az ott lévő tanítványok így megtanulhatták Jézustól: ne várjanak mindent tőle, ők is tegyék meg azt, ami tőlük telik. Így láthatta később a történetet leíró evangélista is, majd mindazok, akik a századok folyamán hallgatták és értelmezték a történetet. Isten mindenhatósága nem zárja ki és nem teszi fölöslegessé emberi erőfeszítéseinket, a földi életről való gondoskodásban.

Hogyan olvassuk a történetet ma? Globális világunkban nem néhány száz ember éhezik, hanem sok-sok milliós tömegek. Az élelem (és egyre inkább a víz) hiánya egyre több embert sújt szerte a világon; szívszorító jeleneteket láthatunk közvetlen közelünkben, a menekültek áradatában is. Hogyan lehet jóllakatni az éhező milliókat? Várhatjuk-e, hogy Isten majd csodát tesz a kedvünkért? És ha nem, ha folytatódik a nyomor, nem üres beszéd-e a Gondviselésről szóló prédikáció? Az egyházban egyre több példát látunk arra, hogy egyének és közösségek mindenüket kockára téve mennek el a szegénységtől leginkább sújtott vidékekre, hogy segítsenek a legnyomorultabbakon, a leginkább rászorulókon. Ferenc pápa egyik legsürgetőbb kérése: elmenni a határokig, Jézus örömhírével, az Ő szeretetétől sürgetve.

Ma a kenyérszaporításnak a János-evangélium szerinti változatát olvassuk. Ez a történet még két mozzanatban eltér a többi evangéliumtól. Az egyik: megjelenik egy negyedik szereplő is: egy fiú, néhány kenyérrel és hallal – bizonyára eladni hozta, hogy kis pénzhez jusson. Mai olvasatunkban: talán éppen én volnék az a fiú, akinek a maga kevesét kell hozzáadnia a beláthatatlanul hatalmas ínséghez, amitől aztán minden megváltozik? Vagy egyszerűen csak segíteni, akinek szüksége van rá, akinek tudok, az én helyemben?

A másik eltérés: Jézus jóllakatja a tömeget kenyérrel és hallal, mindez azonban itt csak arra ad neki alkalmat, hogy beszéljen önmagáról, az „égből alászállott élő kenyérről”, az Eucharisztiában nekünk adott életéről, ahogy a János-evangélium a mai történet folytatásaként leírja. Nem maradhatunk részvétlenek semmilyen fajta ínség, nyomorúság, szenvedés láttán, kötelességünk törekedni az emberiség jobbítására. De azt is tudnunk kell: minden földi jót messze felülmúl az, amit Istentől kapunk, aki önmagát adta nekünk Jézusban, és adja napról napra az Eucharisztiában.

Lukács László SchP / Magyar Kurír