Dicsőítő gálakoncertet tartottak a Vigadóban

Kultúra – 2014. december 15., hétfő | 16:52

„Jerikó – dicsőítés határok nélkül a Kárpát-medencében” címmel dicsőítő gálakoncertet rendeztek december 13-án Budapesten, a Pesti Vigadóban – tájékoztatott Gável András, az Eucharist együttes tagja.

A széles körű összefogással létrejött előadáson fellépett az Eucharist és Gável Gellért Szendrey Karper László-díjas gitárművész; a Cantate Vegyeskar Sapszon Ferenc Liszt-díjas karnagy vezetésével; továbbá Csiszér László, Zsolnay Orsolya és a Szigeti Népzenei Társulás. Sillye Jenő betegségéből való lábadozása miatt nem lehetett jelen. Az általa írt Szállj, dalom című éneknek köszönhetően mégis együtt lehetett a közönséggel, amely egy emberként imádkozott az egyházi könnyűzene magyarországi úttörőjének Isten akarata szerinti felépüléséért.

A gálakoncert elején Kucsera Tamás, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára mondott köszöntőt, amelyben rámutatott a dicsőítő este művészeti értékeinek fontosságára és ápolására. Beer Miklós, az egyházi zene referens püspöke lelkesítő levélben üdvözölte a rendezvényt. A koncert az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ifjúsági referense, Lejtényi Emánuel áldásával fejeződött be.

A dicsőítő gálaest annyira népszerű volt a regisztrálók körében, hogy a szervezők december elején teltházról adhattak hírt az Eucharist együttes weboldalán. Valamennyi korosztály képviseltette magát, a magyarországiak mellett sokan érkeztek a határokon túlról is. Az esemény ugyanis záróprogramja volt annak a kárpát-medencei dicsőítő turnénak, amelynek során az anyaországiak a határon túli magyar közösségekkel egységben imádkoztak a magyar nemzet megújulásáért, tizenegy helyszínen.

Az eseményről készült dokumentumfilmet a Bonum TV december 25-én és 26-án, két részben, este kilenc órától sugározza, majd megtekinthető lesz a Bonum TV honlapján is.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria