Hitben megerősödve hazatérni Csíksomlyóról – Interjú Veres András győri megyéspüspökkel

Az idei csíksomlyói búcsúi szentmisét – amelyet a Duna Televízió, az erdélyi Mária Rádió és a kegyhely honlapja (http://www.csiksomlyo.ro/) élőben közvetít – június 3-án, helyi idő szerint 12.30-tól (közép-európai idő szerint 11.30-tól) tartják a Hármashalom-oltárnál, a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben. Az ünnepen szentbeszédet mond Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Borsodi L. László, a Csíksomlyó Üzenete című folyóirat szerkesztője, a Szent István Királyról Nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány sajtóreferense többek között a csíksomlyói ünnepről kérdezte a főpásztort.

– Középiskolai és teológiai évei az 1970–80-as évekre esnek. Hogyan lehetett meghallani az Úr szőlőjébe hívó szót, és mit jelentett teológusnak, illetve fiatal papnak lenni a kommunista hatalom uralta Magyarországon?

– Katolikus családban nevelkedtem, katolikus környezetben nőttem fel. Misére jártam, imádkoztam, rendszeresen az oltárnál szolgáltam. Kisgyermek voltam, talán négy éves lehettem, amikor a nagyobb gyerekekkel már én is mentem ministrálni. Azt gondolom, hogy ez ma is így történik a legtöbb esetben. Majd a győri bencés gimnázium diákja lettem, itt a hitem intellektuálisabbá vált, a szó pozitív értelmében. Tehát mindazt, amit természetesen elfogadtam gyermekként, azt már az értelem oldaláról megközelítve el tudták bennem mélyíteni az atyák. Hogy mit jelentett a kommunista Magyarországon kispapnak, fiatal papnak lenni? Kispapként éltem meg azt az időt, amelyet a zaklatástól való állandó félelem jellemzett. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pócspetriben születtem, ahol a szüleim és az idősek elbeszélése alapján megtudtam, hogy óvatosnak kell lenni a kommunista, ateista hatalommal szemben. Hála Istennek, nem volt részem zaklatásban vagy bármiféle atrocitásban. Azt láttam, hogy az elkötelezett papokat, akik szolgálatukat bátran, eredményesen végezték a fiatalok és a családok körében, a politikai hatalom elmozdította a helyükből, más plébániát kaptak, hogy a helyváltoztatással akadályozzák őket hivatásuk teljesítésében.

– 2017. január 11-én kelt körlevelében annak az aggodalmának ad hangot, hogy miközben „az új evangelizáció korszakát éljük”, az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökken szerte Európában, így Magyarországon is a papi és szerzetesi hivatások száma. Miben látja ennek az okát, és mi a véleménye, ma milyen kihívásokkal és feladatokkal kell szembenéznie a fogyatkozó számú klérusnak?

– Úgy vélem, hogy Magyarországon ennek kettős oka van: most tapasztalhatjuk meg az ateista diktatúra „eredményét”, hiszen most már szülők, nagyszülők azok az emberek, akik az ateista diktatúra idején születtek és nőttek fel. A hitet csak az tudja továbbadni, aki maga is hisz, tehát azok az emberek, akiket eltávolítottak Istentől és az Egyháztól, nem tudják ezt a lelki örökséget közvetíteni. A másik nehézség az, hogy ránk köszöntött a jóléti társadalom, annak minden veszélyével, gondolok itt a konzumizmusra és a hedonizmusra, amelyek az embereket gyakorlati materialistává tették. A kommunista rendszer ennek az elméleti megalapozását adta. Ezek semmiképpen sem kedveznek a papi hivatások megszületésének. Napjaink társadalmi közegében nem könnyű egy fiatalnak teljesen szembehelyezkedni a szülei, nagyszülei életstílusával. Egy hívő fiatal számára még a kortársak között is nehéz elfogadtatni értékrendjét, gondolkodását. Ezt nem mindenki meri vállalni.

– Az 1990-es években az Egri Papnevelő Intézet prefektusaként és az Egri Hittudományi Főiskola tanáraként, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának docenseként, majd a római Pápai Magyar Intézet rektoraként kapcsolatba került az oktatás területével is. Egykori pedagógusként és mai egyházi vezetőként hogyan értékeli a tanulás helyzetét, szerepét, és mit gondol, milyen típusú tudásra van szüksége a mai társadalomnak?

– A tanulás, a tudás minden korban meghatározó szereppel bír, nemcsak az egyes ember, hanem a közösség, a társadalom életében is, éppen ezért szükség van arra, hogy ma is legyenek, és sokan legyenek, akik a tudásra szívesen áldoznak időt, fáradságot, pénzt. Sajnos a mindenkori ideológia próbálja behatárolni az emberek gondolkodását, ennek következtében a tudását is. Ezért fontos, hogy kritikus gondolkodást sajátítson el az, aki az intellektuális pályát választja. Amit leginkább köszönök a bencés atyáknak az az, hogy minden tantárgy tanítása során, kezdve matematikától, irodalomon, történelmen, kémián, biológián át, mindig a tankönyvekben leírtak felülvizsgálatára bátorítottak. Ami az ateista diktatúra idején a tankönyvben megjelent, még tudományosan sem volt mindig igazolható, éppen ezért jó volt, hogy megtanítottak bennünket kritikusan gondolkodni. Amikor kezembe veszek egy újságcikket vagy egy könyvet, kritikát gyakorlok a leírtakkal, az olvasottakkal kapcsolatban. Meglátásom szerint akkor tudunk maradandó tudásra szert tenni, ha sikerül kifejleszteni önmagunkban ezt a kritikai érzéket. Pusztán az, hogy egy állítás le van írva, különösen ma, az internet világában, ahol mindennek az ellenkezőjét is megfogalmazzák, nem szabad kizárólag egy forrásra hagyatkozni. Biztos helyről, biztos tudást kell elsajátítani, ez fogja előbbre vinni az egyén és a közösség életét is.

– Az Új Ember 2017. február 26-i számában Konrad Adenauerre hivatkozva úgy fogalmaz, hogy egy demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz, és ha egy társadalom ezt nem fogadja el, ott anarchia keletkezik, ami pusztulásához vezet. Hogyan látja a kereszténység helyzetét a világban és Európában, milyen esélye van egy keresztényibb társadalom megvalósulásának Közép-Kelet Európában, ezen belül a Kárpát-medencében?

– Konrad Adenauer véleményét magam is osztom, azért is idéztem az említett cikkben. Meggyőződésem, hogy igazi szabadságot csak az Isten tud adni az embernek. Jézus azt mondta: ha elfogadjátok az Evangéliumot, megismeritek az igazságot, s az igazság szabaddá tesz titeket. Az Evangélium nemcsak a hívőket, hanem minden embert képes az igazságra vezetni. Mert az Evangélium által hirdetett igazság minden emberi gondolkodástól függetlenül létező, abszolút igazság, és ezt mindnyájunknak érdemes megismerni. Nyilván ettől az igazságtól sokan eltértek napjainkban, nem követik, talán nem is ismerik ezt az igazságot. Fontos, hogy legyenek olyan fórumok, amelyek keretein belül az emberek számára lehetőség nyílik ennek az igazságnak a megismerésére, és szükség van olyan személyekre, akik alkalmat adnak arra, hogy ezt az igazságot minél többen megismerjék. Hogy milyen lehetőségeink vannak a mai világban? Azt gondolom, hogy nem rosszabbak és nem nehezebbek, mint korábban bármikor, még akkor is, ha aktuálisan a saját helyzetünket látjuk a legnehezebbnek vagy a legkilátástalanabbnak. De biztos vagyok benne, hogy a valóban elkötelezett keresztények korunkban is tanúságot tesznek az igazságról. Ha valaminek az igazságáról meg vagyunk győződve, akkor ember legyen a talpán, aki az ellenkezőjét bebizonyítja számunkra. És ez így normális, így természetes. Ha nem tudunk kiállni az igazság mellett, önmagunkat sem tudjuk elfogadni. Hogy egy másik példát említsek: ha a barátomat gyalázzák, és én tudom, hogy valótlan dolgokat állítanak róla, akkor nem mernék többet tükörbe nézni, ha nem állnék ki a barátom ártatlansága mellett. Így van az igazsággal és a keresztény értékekkel is. Ezeket egy elkötelezett ember minden körülmények között fel fogja vállalni, még akkor is, ha a társadalom sok szempontból nem kedvez ennek. Bár ne felejtsük el, hogy jobb a helyzet, mint korábban, hiszen nem kell egy társadalom ideológiai hatalmával szembehelyezkedni ahhoz, hogy a keresztény értékrendet képviselni tudjuk, ugyanakkor számítanunk kell arra, hogy számos kritika fog érni bennünket emiatt, de ezt vállalnunk kell. Jézus nyilvánvalóvá tette, hogy aki tanítványává szeretne válni, annak fel kell vennie a keresztet, és az üldözéssel is szembe kell néznie. Ebben nincs semmi meglepő, a kötelességünket kell tennünk. A keresztényebb társadalom megvalósulása Közép-Kelet-Európában, ezen belül a Kárpát-medencében azon múlik, hogy hány elkötelezett keresztény lesz, és mennyire merünk a hitünkről tanúságot tenni a világ felé. Papként, püspökként azt kívánom, hogy legyen minél több hívő ember, akiknek tanúságtételét bátorítani, segíteni kívánom.

– Az utóbbi másfél-két évtizedben a világegyház számos, talán a korábbi évtizedekhez képest több szentévet, egy-egy egyházmegye pedig különböző jubileumi éveket hirdet meg. Ön a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökeként 2017. február 17-én Győrben nyitotta meg a Szent László-évet. Mi (lehet) egy-egy szentév, illetve jubileumi év jelentősége az Egyház, egy ország és nemzet, a hívők és az Istent keresők életében?

– Azért hirdetünk egy-egy életműnek szentelt tematikus évet, mert szeretnénk az adott életutak nagyságára felhívni a figyelmet, és azok követésére kívánjuk bátorítani az embereket. A Szent László-évben a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója mellett két másik jubileumra is emlékezünk: a László király által vezetett szabolcsi zsinat 925., valamint a Szent László-herma Győrbe érkezésének 410. jubileumára is. Szent László az Egyház és a társadalom számára egyaránt fontos. Szent László valóban szent volt, és minden keresztény, hívő ember számára követendő életpélda ma is. Uralkodóként egy olyan birodalmat tudott létrehozni a keresztény értékrend alapján, amely által sok nemzetiségnek, sok népközösségnek tudott tartós békét teremteni. Jó lenne, ha ma is ilyen békés viszonyok lennének Európában. Bízom benne, hogy minél többen megértik a Szent László-év üzenetét, és ez az esztendő alkalmat kínál sokak számára a vallási életben való megújulás és megerősödés mellett a nemzethez való kötődés elmélyítésében is.

– Hogyan szólíthatják meg Szent László erényei (bátorság, erkölcsösség, hazafiúi szeretet, alázat) a 21. század emberét, és uralkodói magatartása, országpolitikája miben lehet(ne) követendő példa a ma Európában hatalmon levők számára?

– A személyes keresztény erényei – bátorság, erkölcsösség, hazaszeretet, alázat – fontosak ma is, hiszen ezek nélkül nem élhetünk hiteles emberi életet, hiteles keresztény életet. És mindig adódnak olyan helyzetek, amikor valóban bátorságra, ha nem is teljes önfeláldozásra, testi életünk odaadására, de mindenféleképpen egyfajta szellemi bátorságra van szükség, vagy egy olyan tudatos állásfoglalásra, amely a bátraknak adatik meg. A politikai hatalom gyakorlói számára különösen fontosak lehetnek a Szent László által gyakorolt erények. A közép-európai térségben lakó népesség számára egy megbízható, nyugodt társadalmi életet adó kormányzás elengedhetetlen napjainkban is. Rendkívül nagy szükség van arra, hogy a különböző nemzetiségek, népcsoportok békében tudjanak élni egymás mellett.

– Egy több száz évvel ezelőtt élt szentre való emlékezésnek a megújulás mellett szerepe van a történelmi tudat megerősítésében is. Miért lehet ma ez fontos a globalizálódó világban? Miként lehetne új alapokra helyezni a Szent László-i élet- és uralkodói elvek mentén a mai társadalomnak az Egyházzal és a hatalommal való felemás viszonyát?

– Tudatosítanunk kell magunkban, hogy mindnyájan történelemépítők vagyunk. Benne élünk abban az időfolyamban, amely a történelmet alakítja, és éppen ezért nem szabad felelőtlen cselekedetekkel, magatartásokkal ezt a történelmi tudatot gyengíteni, már csak azért sem, mert mindannyiunk számára nagy kincsek az elmúlt idő értékei, ezek által tudunk a jelen pillanatban hiteles építőkké válni. A történelemből tanulnunk kell. Az idő mellett az a hely és az a közösség is meghatározó, ahol, amelyben élünk. Tamási Áron kijelentése, mely szerint „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”, az idő és a hely vonatkozásában is nagyon fontos üzenetet hordoz. Sokan panaszkodnak, hogy a globalizálódó világban nem találják a helyüket, mert nem találnak maradandóságot. Ez az egyén és a közösségek, a családok számára is válságot okoz. A kilencvenes évek közepén az Amerikai Egyesült Államokba látogattam, ahol alkalmam volt helyiekkel beszélgetni. Szembetűnő volt, hogy mennyire más az ő gondolkodásuk a lakóhely állandóságának tekintetében, akár öt, tíz, tizenöt éven belül nemcsak az adott városban, vagy az adott településen maradva terveztek lakásváltást, de készek voltak arra, hogy egy messzi városba, vagy egy másik államba költözzenek a munkájuk miatt. Bevallották, hogy szenvednek az állandóság hiányától, a gyökértelenségtől, és tudatában voltak annak, hogy ezzel a családi élet szertefoszlik. Mihelyt a gyermek kinőtt a tinédzser korból, önálló életet kezd el élni, és nem kötődik úgy a szüleihez, mint ahogy ez nálunk tapasztalható a fiatalok esetében. Egy ilyen felismerés még inkább arra ösztönöz bennünket, hogy kötődjünk az Egyházhoz és a hazához, a családunkhoz. Az a tudat, hogy van hova tartozni, nyugalmat, biztonságot és boldogabb életet ad az ember számára.

Szent László számára fontos volt, hogy a Szent István által létrehozott egyházi struktúra megszilárduljon, hogy véget vessen a keresztények ellen irányuló támadásoknak, amelyek Szent István uralkodását követően még előfordultak. Szent László uralkodásának példája azt is megmutatja számunkra, hogy az Egyháznak és államnak egymást kell erősíteniük. A korábbi években, egyházmegyei vizitációk során több helyen találkoztam olyan önkormányzatokkal, ahol a polgármester azzal büszkélkedett, hogy az önkormányzat munkatársai nagyrészt – de olyan hely is volt, ahol mindenki – a plébánia tanácsadó testületének is tagjai. A polgármester kifejtette, hogy számára megnyugtató, hogy vallásukat gyakorló, lelkiismeretes kollégái vannak. A hívő ember hasznos, elkötelezett, áldozatkész tagja lehet a civil társadalomnak.

– Az imént említett történelmi tudatnak a része a világ magyarsága legnagyobb ünnepének is tekintett csíksomlyói pünkösdi búcsú. Az idén 450 éves zarándoklat mottója: „Tarts meg minket őseink szent hitében.” Milyen gondolatokkal fogadta el a Kisebb Testvérek (Ferencesek) Szent István Királyról Nevezett Erdélyi Rendtartományának a felkérését, hogy Ön legyen a zarándoklat ünnepi szónoka? Lát-e valamilyen összefüggést Szent Lászlónak és a Szűzanyának a magyar nép körében tapasztalható tisztelete között?

– Amikor az erdélyi ferencesek megkerestek a felkéréssel, gondolkodás nélkül igent mondtam. Ha papi feladatra hívnak, amennyiben nincsen akadálya, mindig elvállalom. A Csíksomlyóra szóló meghívást – ahova a búcsú alkalmával a világ minden tájáról érkeznek magyarok – nem csak nem illik, nem szabad visszautasítani. Csíksomlyó sokak számára találkozási pont, bízom benne, hogy a búcsú lehetőséget ad a résztvevők számára, hogy emberségükben, kereszténységükben, magyarságukban is megerősödjenek. Ha ebben a magam részéről tudok bármilyen szolgálatot végezni, akkor ez öröm számomra is.

Szent László életében a Szűzanya-tisztelet – tudjuk számos feljegyzésből –, hogy meghatározó volt. Zászlók, pénzérmék, búcsújáróhelyek bizonyítják ezt. A Szűzanya iránti tisztelet a vallásos hit és a nemzeti identitás számára egyaránt fontos, hiszen Szent István az Istenszülőnek ajánlotta fel hazánkat. Magyarország méretarányához képest nagyon sok Mária-búcsújáróhelyünk volt, talán a legtöbb a világon. Fontos, hogy a zarándokhelyek a hitünk megerősödésében segítsenek bennünket.

– A Győri Egyházmegye megyéspüspöke és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a csíksomlyói Hármashalom oltártól élőben szólhat nemcsak a fizikailag jelen levő többezer zarándokhoz, hanem a multimédiás csatornákon keresztül a világ magyarságához, hívőkhöz és istenkeresőkhöz, római katolikusokhoz és más vallásúakhoz. Mit lehet mondani, hogyan lehet majd megszólalni azon a közös nyelven, amely érthetővé teszi, mi a zarándoklat értelme, hol a helyünk a világban, végső soron mi az Isten üzenete ma számunkra?

– A magyarságunk és a kereszténységünk mindenképpen egy közös alap. Bízom benne, hogy a Szentlélek segítségével megtalálom azokat a gondolatokat, amelyek minden befogadót – függetlenül attól, hogy a helyszínen vagy a médián keresztül követik az eseményeket – megszólítanak, közös alapot, közös nevezőt teremtve számukra. Azt kívánom, hogy mindnyájan, akik részt veszünk ezen a zarándoklaton, hitünkben is, nemzethez való tartozásunkban is megújulva tudjunk hazatérni.

Forrás: Csíksomlyó Üzenete/Borsodi L. László

Fotó: Győri Egyházmegye/Nagy Lajos (Győrfotó)

Magyar Kurír