Húsvéti prefációk

Korábban a húsvéti idő napjaiban végig egyetlen prefációt imádkozott a katolikus liturgiát vezető pap. Ez a szöveg eredetileg I. Adorján pápa szertartáskönyvéből való (Sacramentarium Hadrianum 379). Mai misekönyvünkben is ez az első, amit további négy követ, melyeket a latin hagyomány még régebbi forrásai (Sacramentarium Gelasianum vetus, Missale gothicum) alapján szövegeztek.

Az öt prefáció nyitó és záró szakasza minden esetben azonos: az Atya dicsőítésére szólít fel, mert „áldozattá lett értünk Krisztus, a Húsvéti Bárány” (vö. 1Kor 5,7), záró szavai pedig a túlcsorduló húsvéti örömnek adnak hangot. Az öt szöveg húsvét szent titkának különböző oldalait világítja meg, ősi és szentírási eredetű megfogalmazásokkal.

Az első prefáció szerint Krisztus „az igazi Bárány, aki elvette a világ bűneit” – így beszél Jézusról a Keresztelő, amikor először közeledik felé János evangéliumában (Jn 1,29).

A második a fény szimbólumával él. Hiszen „a világosság fiai lettünk, és örök életre születtünk” Krisztus által. Ő a világ világossága, aki benne hisz, azé lesz az élet világossága (Jn 8,12), és a világosság gyermekévé válik (Jn 12,36).

A harmadik prefáció a liturgia örök jelenében szemléli Krisztust, aki „szüntelenül felajánlja értünk életét” és „állandóan pártfogol minket” (vö. 1Jn 2,1). Ő feláldozva önmagát (vö. 1Kor 5,7) „nem hal meg soha többé” (iam non moritur, Róm 6,9). Gyönyörű a latin eredeti megfogalmazás tömörsége: semper vivit occisus (halálában lett örökkön élő áldozat), mint a Jelenések könyvében: „És láttam, hogy a trón közepén […] mintegy megölve ott áll a Bárány” (Jel 5,6).

A negyedik az új teremtésre fókuszál: „megsemmisült a múlt, az elesett világ újra éled” – ahogy Pál írja: „ha valaki Krisztusban van, akkor az új teremtmény: minden régi a múlté; íme, új dolgok jöttek létre” (2Kor 5,17). Benne az egész világ újra éled (vö. Jel 21,1.5).

Az ötödiket a Zsidóknak írt levél inspirálta. A kereszt áldozatában Krisztus önmagát, saját testét adta értünk (vö. Zsid 10,5.10). Így „ő lett a főpap, az oltár és az áldozati Bárány” (vö. Zsid 13,10).

Fotó: Wikipédia (Jan van Eyck: A Bárány imádása, részlet a genti oltárképről, 1432)

Magyar Kurír