Időt, figyelmet, szeretetet szánjunk egymásra! – A székesfehérvári adventi eseményekről

2018. december 1., szombat | 14:15

Megnyílik a hagyományos adventi udvar a püspöki palota kertjében, esténként mesebeli kincsesházzá alakul a Városháza épülete – erről, valamint a püspökség és a város további adventi programjairól tartottak sajtótájékoztatót Székesfehérváron november 30-án.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Spányi Antal megyéspüspök, Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere; Benkő-Igaz Krisztina, a Fehérvári Programszervező Kft. szakmai vezetője és Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató, pasztorális helynök adott tájékoztatást a püspökség és város adventi programjairól.

Az advent várakozás az Úr érkezésére, Jézus születésére; a belső megtisztulás ideje, hogy a Megváltóval tiszta szívvel tudjunk találkozni – fogalmazott a pénteki székesfehérvári sajtóeseményen Spányi Antal püspök. Adventkor a belső elcsöndesedés útját kell járnunk, ugyanakkor időt, figyelmet és szeretet kell szánnunk egymásnak.

Isten szeretete késztet minket arra, hogy egymás iránt is szeretettel legyünk – hangsúlyozta a főpásztor. Ehhez kapcsolódóan a Katolikus Karitász kezdeményezéseiről beszélt: az „Egymillió csillag a szegényekért” akció keretében idén is mécseseket adnak el, a gyertyákért kapott adományból a nehéz helyzetben élő családokat segítik élelmiszerekkel; az „Angyalbatyu” nevű kezdeményezés során rászoruló gyerekeknek gyűjtenek ajándékot, játékokat.

„Közösen éljük meg az örömöt és a mosolyt” – mondta a sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester. Kifejtette: nagy lehetőség a város közössége számára, hogy adventkor megélje az összetartozás élményét és keresse az élet örömét, a másikra való odafigyelést. Advent alatt nem szabad elfelejteni, hogy valójában mire is készülünk és várakozunk – mondta a városvezető. Köszönetet mondott annak a mintegy száz embernek, akik sokat tettek azért, hogy Székesfehérvár ünnepi díszbe öltözhessen.

Székesfehérvár az ország egyik leghangulatosabb karácsonyi vásárával, fényjátékokkal, zenélő paddal, hétvégeken koncertekkel várja a városlakókat, vendégeket. Hétköznapokon kisiskolások, óvodások lépnek fel a Városház téren. Idén is lesz adventi naptár, hópehelygyűjtő és manókereső játék. November utolsó napján kezdődik és december 24-ig tart a székesfehérvári advent programsorozata, amelynek egyik kiemelt eseménye a Kisangyalok karának fellépése lesz – ismertette Benkő-Igaz Krisztina, a Fehérvári Programszervező szakmai vezetője.

Megnyílik a püspöki palota kapuja: az adventi udvarban jótékonysági és kézműves vásárt tartanak, a szombati gyertyagyújtás idején gyerekműsorok segítik az ünnepre hangolódást – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy az ünnep nem az emberi törekvésektől lesz szép, amely töredékes és mulandó, hanem attól, hogy Isten készíti számunkra. „Isten ajándékát kell befogadni a szívünkbe és a lelkünkbe. Az adventi udvar ezt az igazságot szeretné közelebb vinni az emberekhez” – fogalmazott a pasztorális helynök. Hozzátette: ezt szolgálja az adventi imafüzet, minden napra lelki feltöltődést és feladatot adva, valamint a gyerekeknek szóló adventi matricás füzet és színező, ami a szeretetet és a családi összetartozást erősíti.

A feldíszített kertben kézműves és jótékonysági vásár várja az érdeklődőket szombaton és vasárnap 10 és 19 óra között – tájékoztatott Ugrits Tamás. Elmondta: az udvar december 17. és 21. között hétköznapokon is látogatható, 14-től 19 óráig.

Az első gyertyát december 1-jén, szombaton 16 órakor gyújtja meg Spányi Antal megyéspüspök. A színpadon a tatabányai Szent Margit Általános Iskola tanulói adnak műsort. A többi szombaton ugyanebben az időben várják a csendes együttlétre a fehérváriakat, akik a bicskei Szent László Általános Iskola, a martonvásári Szent László Katolikus Óvoda és a tatabányai Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda gyermekeinek adventi műsorát is láthatják, hallhatják majd.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Simon Erika

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink – olvasta már?
ferenc-papa-az-abortusz-soha-nem-az-valasz-amelyet-nok-es-csaladok-keresnek
Ferenc pápa: Az abortusz soha nem az a válasz, amelyet a nők és a családok keresnek!

Május 25-én a Szentatya a „Yes to Life” konferencia résztvevőit fogadta. „A törékeny élet drága ajándékának gondozása” című konferenciát a Világiak, Család és Élet Kongregációja szervezte. A magyar sajtóban leegyszerűsítve jelent meg a pápa beszéde, amit most teljes terjedelmében olvashatnak.

09:55
-miert-csak-szakallas-embereket-latni-templomi-kepeken-derus-egyuttlet2-gyori-szeretetnapon
„Miért csak szakállas embereket látni a templomi képeken?” – Derűs együttlét a győri Szeretetnapon

Május 25-én ismét szeretetnapot rendeztek Győrben, amelynek minden bevétele Böjte Csaba Szent Ferenc Alapítványát illeti. Nagyszalontai sportközpontra gyűjtenek.

2019. május 26., vasárnap
Útravaló – 2019. május 27.

Útravaló – 2019. május 27.

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Seregély István nyugalmazott egri érsek útravalóit olvashatják.

Korábbiak »

Mai evangélium – 2019. május 27.

Mai evangélium – 2019. május 27.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 15,26–16,4a

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle