Jedlik Ányosról elnevezett természettudományi labort avattak Kisvárdán

Hazai – 2014. november 24., hétfő | 17:23

A kisvárdai Szent László Katolikus Szakközépiskolában november 17-én ünnepélyes keretek között került sor az új természettudományi laboratórium felavatására és megáldására – tájékoztatott a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye honlapja.


Először Kerezsi Béla igazgató mutatta be az itt folyó képzéseket, amelyek színvonalasabbá tételéhez a mai naptól csatlakozik az új laboratórium is. Az iskolatörténeti gyökerek feltárásakor kiderült, hogy jelentős természettudományos múlttal rendelkezik az intézmény; így a fizika, biológia, kémia tantárgyak korábbi rangjukhoz méltó helyre kerültek az előadó, a laboratórium, az előkészítő helyiségek, szertárak kialakításával és birtokbavételével.

Az új laboratóriumot Linzenbold József esperes áldotta meg, aki kiemelte az igazság tudományok és bölcsesség segítségével való keresésének fontosságát: „Az egyházi nevelésnek, az iskolai oktatásnak arra kell törekednie, hogy az igazságot megtaláljuk, és az igaz Isten imádására eljussunk. Mindazok, akikre itt gyermekek vagy fiatalok oktatását bízzák, megfelelő módon tanítsák őket arra, hogy az emberi bölcsességet összeegyeztessék az evangéliumi igazsággal, hogy a hitet megismerhessék, lelkükben megőrizzék, és erkölcsös életükkel ki is nyilvánítsák.”


A program záróeseménye az iskola természettudományokat oktató tanárainak bemutatója volt, melynek során izgalmas és érdekes tanári és tanulói kísérleteket láthattak a vendégek.

A labor Jedlik Ányos (1800–1895) nevét viseli. A 19. században élt bencés szerzetes nevéhez fűződik többek között az első elektromotor megalkotása, az öngerjesztés elve, a dinamóelv első leírása és a feszültségsokszorozás felismerése. Az első hazai szikvízüzem is az ő tervei alapján jött létre.

Fotó: Dnyem.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria