Kalkuttai Szent Terézről elnevezett harangot szenteltek meg Budapesten

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Erdő Péter bíboros a Szentírás vasárnapján a délelőtti szentmisét megelőzően szentelte meg a templom új harangját: rövid ima után megkente olajjal, meghintette szentelt vízzel, majd tömjénnel megfüstölte. Ezután az új harangot a magasba emelkedett: felhúzták a templom karzatára.

Ezt követően vette kezdetét a szentmise, amelyen többek között Seidel Péter, az Örökimádás-templom igazgatója koncelebrált. A szertartáson jelen voltak Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, a Teréz anya által alapított Szeretet Misszionáriusai rend tagjai, a Nyolc Boldogság közösség nővérei és az Isteni Szeretet Leányai szerzetesrend több tagja.

Erdő Péter bíboros szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvérek!

Ferenc pápa sokszor beszél a szegénységről, a szegények iránti szeretetről. Arról, hogy mit is jelent Krisztus tanításában a szegénység, hitelesen olvashatunk a Szentírás lapjain.

A mai evangélium első hallásra úgy tűnik, hogy a gazdagok és a szegények közötti különbségről szól. Nem véletlen, hogy sokan, akik az egész kereszténység eredetében valamiféle társadalmi jelenséget véltek felfedezni, ezt az evangéliumi szakaszt részesítették előnyben. Azt mondták, íme a példa: a gazdagokat az utolsó ítélet után a pokol büntetésével, szenvedéseivel fenyegeti a kereszténység. Bezzeg a szegényeknek vigasztalást kínál a túlvilágon. Azonban, ha jobban odafigyelünk Jézusnak szavaira, akkor nem ez a kép rajzolódik ki előttünk. Igaz ugyan, hogy látunk egy gazdag embert, aki tobzódásban él, majd halála után a kínok kínjára jut. Egy nyomorult szegény pedig a dicsőségbe, Ábrahám kebelére kerül. De vajon pusztán a gazdagság érdemel az evangélium szerint büntetést a túlvilágon? Pusztán a szegénység érdemel jutalmat? Nem ez a mai evangélium tanítása.

Figyeljük csak meg, hogy ott a ház küszöbén látjuk éhezve és betegen a szegény Lázárt, ahol közben a gazdag állandóan lakomázik. Tehát nem pusztán arról van szó, hogy ő gazdag, hanem arról, hogy a szenvedő, az éhező, a beteg, a szegény ember iránt, aki pedig ott van a közvetlen közelében, semmi irgalmat nem tanúsít, elzárkózik tőle, és a maga gazdagságában elégedetten él. De csupán erről van szó? Ez is elég lenne, hiszen tudjuk az utolsó ítéletről szóló nagy tanításból, hogy Jézus az „éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok” nagy mércéjét állítja fel örök sorsunk szempontjából. De van itt még valami! Amikor a rokonokhoz szeretné visszaküldeni az üdvözült szegény embert a kárhozatra jutott gazdag, akkor abban reménykedik, hogy a halottak közül előjövő ember majd rábírja őket, hogy másként éljenek. Tehát a gazdagságon kívül volt ott még valami más is, amit meg lehetett volna változtatni. S ez a más, ez volt egyrészt a szegénytől való elzárkózás, másrészt az Istennel szembeni zártság. Nem hisznek Mózesnek, nem hisznek a prófétáknak, nem hallgatnak rájuk! Egyszerűen elégnek tartják az életükben a komfortot. A gazdagságot, azt, amit materiálisan el lehet érni. Mai szóval: a pillanatnyi anyagi jólétet, sőt ahogyan napjaink embere is sokszor teszi: a pillanatnyi jó közérzetet. És nem törődnek azzal, hogy ennél több is létezik. Ez az a zártság, ami a szenvedésre, a pokolra vezet. Nem a puszta gazdagságnak a ténye.

A szegény ember, akiről Jézus beszél, nyitott volt Isten felé. Tudta magáról Isten előtt is, hogy ő szegény, nem csak anyagilag, egyébként is. Nemcsak az emberektől, Istentől is irgalmat, ajándékot kért és várt. És hogyne adta volna meg ezt neki az Úr. Tehát nekünk is szól ez az üzenet és gazdag tanítást ad. Például elmondja azt, amiről olyan sokszor megfeledkezünk, a külön ítéletnek a tanítását. Hiszen ott élnek még a földön a gazdag ember testvérei, az ő sorsa pedig már eldőlt. Meg a szegény ember is üdvözült közben. Nemcsak az utolsó ítélet pillanatában, hanem mindjárt a halálunk után. Gondoljuk csak meg! Ezt a történetet maga Jézus életében beszéli el. Az a Jézus Krisztus, akiről hisszük és valljuk, hogy halálával és feltámadásával nyitotta meg minden ember számára az utat az üdvösség felé. De akinek az örök sorsa már eldőlt, aki az isteni örök boldogságban részesült, az felül áll az időn. Felül áll az egész teremtett kozmoszon. Nagy hát a mélysége a mai evangélium tanításának. Fényt villant arra a titokra, hogy hogyan működik, hogyan hatol be az isteni lét tökéletessége és örökkévalósága evilági életünk változásaiba és küzdelmébe.

Azt az üzenetet is halljuk ebben az evangéliumi szakaszban, hogy a halálból feltámadónak hinni kell. Jézusnak, aki majd feltámad halottaiból. Hinni a Szentírásnak, hinni Jézusnak. Mert ez az, amitől az örök sorsunk függ. Ez az, ami lehetővé teszi, hogy ha netán kényelmes körülmények között élünk is, megnyílhassunk mások felé, ez az, ami képessé tesz minket arra, hogy Isten előtt átérezzük a magunk szegénységét. Kérjük a mai szentmisében Őt, akitől mindannyiunk sorsa függ, hogy ilyen szegénynek tudjuk érezni magunkat Előtte, és befogadjuk azt, ami a Szentírás tanítása, amit a feltámadt Krisztus tanít nekünk. Ő az, aki feltámadt a halottak közül. Legalább neki hinnünk kell. Ilyen örömmel vegyük kezünkbe a Bibliát, különösen ma, a Szentírás vasárnapján. Higgyünk a lapjain hozzánk szóló Istennek, hogy ez által mi is a véget nem érő boldogságra jussunk. Ámen.

* * *

A szentmise végén Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió nyugalmazott főbemondója ismertette az új harang történetét.

Az új harang a második világháború idején hadicélokra elvitt, Árpád-házi Boldog Jolán nevét viselő, közel azonos súlyú harang pótlására készült. A 101 kg súlyú és 56,5 cm alsó átmérőjű, F" hangú harangot Gombos Miklós őrbottyáni harangöntő mester és munkatársai készítették.

Bőzsöny Ferenc, miután röviden beszélt Teréz anyáról, főleg arról a csodáról, amit a szentté avatáshoz hitelesnek kellett elismerniük a szentszéki illetékeseknek, az Örökimádás-templomhoz fűződő személyes kapcsolatáról is szólt néhány szót.

Az akkor kezdő bemondó, aki sokat ministrált a templomban, ott és a közeli lakásában élte át 1956 harcait – a rádiós történések mellett természetesen. Személyesen látta, amikor egy orosz gránát csapódott a toronyba. Később a gránátok annyira tönkretették a templom tornyát, hogy annak csak az alsó része maradt meg, egy repeszgránát pedig a karzat alatt csapódott be. A súlyos rombolás következtében 1956 karácsony estéjén hat órakor, teljes sötétben tartották meg az éjféli misét, miközben több helyen az eső csurgott be a kilyuggatott tetőzeten.

Fotó: Bókay László

Agonás Szonja/Magyar Kurír