Kalmanovits Zoltán: a liturgikus zene nem a szórakoztatásunkra van

2011. december 16. péntek 08:02

Ma sajnos a liturgikus zene átváltott kicsit a magunk szórakoztatására. A liturgia viszont szolgálat: valamit szolgál a zene, és valakire irányul. Sarkosan fogalmazva: a mise nem azért van, hogy a hívek úgymond jól érezzék magukat – mondja Kalmanovits Zoltán, akivel Choralis Constantinus egyedülálló, három éves sorozata lezárultának alkalmából beszélgettünk.

Hogy sikerült a most lezárult Choralis Constantinus három éves sorozata?

Elégedettek lehetünk, mert meg tudott valósulni az, amit elterveztünk, igaz, nem pont úgy, ahogy eredetileg elképzeltük. Sokkal bővebbre, nemzetközibbre, terveztük a sorozatot. Sajnáljuk, hogy nem tudott egyszerre több európai városban jelen lenni. De hogy egy helyszínen, Budapesten törés nélkül végigment a sorozat, és hogy minden esemény lezajlott, amit kitűztünk, az nagy dolog. Támogatást is folyamatosan sikerült biztosítani, ami a mai körülmények között szintén elégedettségre adhat okot. Egy szerencsés együttállás miatt a két forrásnak pont ebben a három éves időszakban volt az ötszáz éves évfordulója, így e köré szerveződött a sorozat. Ha ugyanis egy évbe próbáltuk volna belesűríteni az összes alkalmat, nagyon sűrű lett volna az év, és helyszín sem lett volna, ami ezt el tudja viselni. Valószínűleg most hangzott el egészében a két forrás alapján ez a kompozíció-gyűjtemény először a történelem folyamán. Egész egyszerűen nincs más egységes kompozíció-sorozat az egész egyházi évre, így a Choralis Constantinus egyedülálló. Minden vasárnapra és ünnepnapra saját liturgikus szöveg és dallam van komponálva.

Mi is az a Constantinus Choralis? Két évvel ezelőtt készült interjúnkban Kalmanovits Zoltán úgy nyilatkozott: A sorozatban két forrás alapján rekonstruáljuk a XV-XVI. századi Habsburg császári udvar énekelt szertartásait, amelyek közül az egyik, a Choralis Constantinus egy olyan gyűjtemény, amely a teljes egyházi év vasárnapjainak és ünnepnapjainak a többszólamú zenei anyagát tartalmazza. Ilyen se korábban, se később nem készült. Az összeállítást Heinrich Isaac készítette, a három kötetnyi anyag azonban csak halála után jelent meg. Az első kötetben voltak a vasárnapok, a másodikban a nagyobb ünnepek, a harmadikban pedig a szentek bizonyos csoportjainak ünnepeire szóló liturgikus zenei repertoár. Az alkotássorozat azért is különleges, mert nem saját zenei ötlet alapján komponálta meg a darabokat a szerző, hanem a korabeli gregorián dallamok felhasználásával, kötődve az évszázados zenei anyag hagyományához. A darabok az úgynevezett alternatim gyakorlat szerint készültek. Egy énekelt részhez tartozó gregorián dallam kisebb egységekre van osztva, és így az adott rész, a gregorián és a többszólamúvá komponált szakaszok váltakozásából áll össze. Ráadásul nem csak a tételeken belül valósult ez meg, hanem azok közt is, azaz a szentmise változó részei felváltva az egyik gregorián, a másik többszólamú. A másik forrás a Choralis Constantinus szerzője által követett gregorián kódex, a Graduale Pataviense, amit 1511-ben nyomtattak ki Bécsben, és ami a passaui rítus anyagát tartalmazza. Ugyanis a bécsi régió és a császári udvar szertartásai is e szerint a rítus szerint folytak. Heinrich Isaac maga is a császár szolgálatában állt ekkor. A „Constantinus” szó pedig Konstanz városára utal. 1507-ben ugyanis ide hívott össze birodalmi gyűlést I. Miksa császár. Ekkor az egész udvar áttelepült ide, a gyűlésnek pedig a konstanzi katedrális adott otthont. A konstanzi püspök a császár jelenlétében végzett szertartásokon hallotta Isaac szerzeményeit, és mivel sokáig időzött ott az udvar, felkérte őt, hogy állítson össze egy, az egész egyházi évre szóló liturgikus anyagot. Ez egész életére szóló feladat volt, nem is fejezte be, egy tanítványára, Ludwig Senflre hárult ez a feladat, aki kis énekesfiú kora óta a keze alatt nőtt fel, és aki váltotta őt az udvari kórus élén. 1519-ben, I. Miksa halálakor a Kapellát feloszlatták, Senfl-t elbocsátották, így Münchenbe, a bajor hercegi udvarba került. A Choralis Constantinus végül 1550-ben és 1555-ben jelent meg nyomtatásban. Kéziratokban egész Európában elterjedt, Rómától Lengyelországig megtalálhatóak egyes tételei a könyvtárakban, elsősorban persze német nyelvterületen volt népszerű. Szóval közös, európai kultúrkincssé vált.

Nem zavarta a felelevenítést, hogy az 1970-es liturgikus reform kicsit átszabta az egyházi évet?

Időnként okozott gondot, de ilyenkor valahogy kompromisszumot kötöttünk. Töretlenül az eredeti forrás szerint rekonstruáltuk az anyagokat. Segítségünkre volt, hogy idő közben kapcsolatba kerültünk a hagyományos római („régi”, „tridenti”) rítusú miséket szervező Szent Mihály Laikus Káptalannal, és így számos kompozíciót a legautentikusabb liturgikus keretek közt tudtunk megszólaltatni. De több helyszínen sem okozott gondot az, hogy esetleg eltérések vannak a zene latin szövegében az aznapi, később bevezetett ünnephez képest. Amit pedig nem tudtunk szertartásokon bemutatni, azt koncertszerűen adtuk elő.

Mekkora apparátust igényelt a koncertsorozat?

Eredetileg nagyobb nemzetközi együttműködést képzeltünk el: úgy gondoltuk, hogy több országban számos együttes mutatná be három éven át, párhuzamosan a Choralis Constantinust, így vendégszereplésekre is folyamatosan lett volna lehetőség. A megvalósításhoz nemzetközi szinten is pályáztunk, így lehetőség nyílt cseh, belga és osztrák együttesek meghívására, valamint számos hangversenyre külföldön (Szlovákiában, Franciaországban, Lengyelországban).

Hogy fogadta a közönség a sorozatot?

Alapvetően jól, bár volt helyszín, ahol a sorozat nem tudott illeszkedni az elöljárók elképzeléseihez. Körülbelül összesen húszezren látogattak el az alkalmakra a három év alatt. Hogy mikor mennyien jöttek, az számtalan dolgon múlott. Volt, hogy néhány tucatnyi hallgatóság előtt énekeltünk, de olyan is, hogy egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, annyira tele volt a templom, szinte állóhelyek sem voltak. Jólesett, hogy egy idő után kezdtek ismerős arcok megjelenni, függetlenül a helyszíntől, és egyre többen lettek, akik direkt a Choralis Constantinus miatt jöttek. 

Melyek voltak a legemlékezetesebb alkalmak?

Számomra a hagyományos római rítusú misék zenei szolgálata volt a legnagyobb élmény. Ekkor derült ki, hogy mennyire ehhez a liturgiához írták a zenét, úgy passzol ez a zene ehhez a rítushoz, mint ahogy kés hatol a vajba. Emlékezetesek voltak a külföldi fellépések is. Nagyon érdekes végigénekelni az egyházi évet, még ha három év alatt is: folyamatosan követni lehet a liturgikus szövegek szimbólumrendszerét. Sokkal többet mondott a zene ott, ahova szánták, a liturgiában, annál, ha csak koncertként adtuk elő. 

Lesz nyoma mindennek? Kiadják cédén a felvételeket, megjelentetnek kottákat?

A kották már megjelentek öt kötetben a sorozat három éve alatt. Zeneoktatásunk sajnos általában a barokkal kezdődik. Ezért alapvető célunk az volt, hogy megmutassuk: milyen ennek a kornak a zenei anyaga, és hogy milyen környezetben adták ezeket elő, amiben ma is élő hagyomány lehetne. Ugyancsak célunk volt a források közzététele, hiszen a gregorián anyag nehezen hozzáférhető, mivel csak fakszimile-nyomtatványként lelhető fel pár könyvtárban. Mi rögtön rendszerezve adtuk közre ezt, így azonnal összekapcsolható a Choralis Constantinus-gyűjteménnyel. Előtte még kiadtunk egy gregorián ordináriumokat tartalmazó kötetet, hogy a hívek bekapcsolódhassanak a gregorián részek éneklésébe. A további kötetek végén elhelyeztünk egy táblázatot, amiben a tridenti zsinat előtt, a tridenti és a mai liturgia szerint látható egy „használati útmutató”. Az első kötetben vannak a vasárnapok, a másodikban a nagyobb ünnepek, a harmadik pedig a szentek ünnepeit tartalmazza az egyházi kalendáriumot követve. Egy utolsó kötetben pedig kiadtuk azt a szekvencia-repertoárt, ami szerepel a Choralis Constantinusban – az eredeti forrásokban sokkal több van, ennek csak egy részét használta fel a szerző. Az első félévben már megjelent egy cédé, amit most még egy biztosan követni fog. Majdnem az összes alkalmat felvettük, hogy válogatni lehessen. A felhalmozódott tudásunkat, tapasztalatunkat is szeretnénk továbbadni, így elindítottunk egy kurzust, ebből most szervezzük a harmadikat. A címe Cantor Regis Hungariae. Külföldről is egyre nagyobb az érdeklődés.

Milyen terveik vannak?

A Choralis Constantinus közös európai kincs volt. Ami most jönne, az nagyon hasonló, de erős magyar vonatkozással. Egy átfogó forrás-kutatást tervezünk az újabb sorozat megvalósítása előtt, ami meglehetősen időigényes, de hát a Choralis Constantinust is megelőzte másfél év előkészület 

Milyen állapotban van napjaink egyházzenéje? Milyen hatással lehet rá egy ilyen gregorián-polifón sorozat?

Fontos, hogy akik egyházzenével foglalkoznak, ismerjék az egyház előírásait. Tisztában legyenek a zenei anyagok hierarchiájával, és tudják, hogy az eredeti formához képest, mi az, ami engedmény, könnyítés stb. Emellett fel kell tenni a kérdést: biztos, hogy meg kell elégednünk az engedélyezett könnyebb formával? Nem hinném egyébként, hogy például a gitáros misét könnyebb végigénekelni, mint a népénekeket vagy a gregoriánt. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy gitáros misén jobban és többet énekelnek a hívek. Vannak pillanatok a liturgiában, amikor többek részvétele lehetséges, máskor nem. A történelem folyamán mindig létezett az előénekesek intézménye. Ma sajnos a liturgikus zene átváltott kicsit a magunk szórakoztatására. A liturgia viszont szolgálat: valamit szolgál a zene, és valakire irányul. Sarkosan fogalmazva: a mise nem azért van, hogy a hívek úgymond jól érezzék magukat. Mindennek megvan a maga helye: a tábortűz mellett nyilván nem gregoriánt énekelünk, hanem elővesszük a gitárt. Fel szokás hozni, hogy a gregoriánt sokan nem szeretik, szemben a gitáros dalokkal. Az igazság azonban az, hogy olyasmit nem szeretnek, amit nem is ismernek. Fontos még az idő szerepe is. Gyakorló egyházzenészek tudják, milyen nehéz a hívekkel egy új éneket megismertetni, elfogadtatni. Apránként, lassan lehet és kell haladni. A szemlélet megváltoztatásához, illetve az eredeti hagyomány újra felfedezéséhez és használatba vételéhez idő kell. Régen gregoriánon nőttek fel az emberek, ma már csak eldugva lehet hallani, pedig ez az egyház hivatalos zenéje. Bízzunk benne, hogy nem csak a múlt, hanem a jövő is minket fog igazolni.

Szilvay Gergely/Magyar Kurír 

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Címkék: liturgia, művészet
Vezető híreink - olvasta már?
az-orom-kereszteny-ember-viselete-bojte-csaba-unnepi-gondolatai-szent-istvan-kiralyrol
Az öröm a keresztény ember viselete – Böjte Csaba ünnepi gondolatai Szent István királyról

Idén Szent István király ünnepén a budapesti bazilikánál Böjte Csaba ferences szerzetes tesz tanúságot hitéről, életéről. Ezúttal az ünnepről, a megmaradásról, az örömről és természetesen Szent István király példájáról beszélgettünk vele.

2017. augusztus 19. szombat
orok-ertekek-vonzasaban
Örök értékek vonzásában

Szent István király, Magyarország fővédőszentje – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 7,24–29)

2017. augusztus 19. szombat