A kalocsai Mészáros Gézáné kapta idén a Szent Erzsébet rózsája-díjat

Hazai – 2013. november 17., vasárnap | 17:38

Tizennegyedik alkalommal nyújtotta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Szent Erzsébet rózsája-díjat. Idén a testület tagjai Mészáros Gézánét választották ki, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és Szántó Ambrus egyházmegyei karitászigazgató ajánlása lapján.

A díjat Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke adta át november 17-én 17 órakor Budapesten, a Honvéd Kulturális Központban.

Mészáros Gézáné, Boda Márta Judit a kilencvenes évek eleje óta végez folyamatosan kórházi beteglátogató szolgálatot. A kalocsai kórházban hetente három-négy alkalommal járja végig a kórtermeket, valamennyi betegnek lehetőséget nyújtva a beszélgetésre. Személyes odafordulással és törődéssel ajánlja fel számukra az imádságot és Jézus Krisztus szeretetét a szentségekben.

Márta szegények és betegek iránti szociális érzékenysége kisgyermekkorában kezdett kialakulni. Testközelből tapasztalta meg, ahogy nagymamája rendszeresen vendégül látta a szegényeket, édesanyja pedig azokat a betegeket látogatta, akiknek nem volt senkijük.

Iskolái elvégzése után egészségügyi szakközépiskolában tanított, majd házasságot kötött. Két gyermeke van, akiktől hat unokája született. Hosszú évek óta egyedül él. Betegségei miatt már gyermekkora óta gyakran szorult kórházi ápolásra, és ha csak tehette, mindig segített betegtársainak. Amikor a templomban hallotta a hirdetést, hogy a kórházi beteglátogató szolgálat önkéntes munkatársakat keres, tudta, hogy a meghívás neki szól.

Mészáros Gézáné 1995-ben egészségügyi okokból nyugdíjba ment, ettől kezdve még intenzívebben kapcsolódik be a karitászmunkákba. Adománygyűjtési utakra jár, ruhaosztási akciókat szervez és adminisztrációs munkákat is végez. Vezeti a kalocsai karitász kórházi beteglátogató szolgálatát és engedéllyel rendelkezve rendszeresen áldoztatja a betegeket. Segít a betegeknek eljutni a kórházi szentmisére, együtt imádkozik velük a betegágynál, bátorítja őket a szentgyónásra és a betegek kenetének felvételére. Külön időt szán azokra a betegekre, akik magányosak és akiket nem látogat senki, ha szükséges, közreműködik és tanácsot ad gondjaik intézésében.

Márta az elmúlt két évben egészségi állapota miatt többet volt kórházban, mint az otthonában, de ekkor is igyekezett betegtársainak mindenben segítséget és vigasztalást nyújtani.

MKPK Sajtószolgálat/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria