Katekumenátuskonferenciát tartottak Mohácson

2019. május 15., szerda | 15:57

Tizenkilencedik alkalommal szervezték meg a katekumenátuskonferenciát május 6. és 8. között. A mohácsi rendezvényről Jármi Zoltán atya, a Miskolci Egyházmegye hitoktatási bizottságának elnöke beszámolóját közöljük.

A katekumenátuskonferencia idei mottója az „Isten munkatársai vagyunk” (1Kor 3,9) szentírási idézet volt. A rendezvény egyik célkitűzése volt, hogy minél több szempont szerint megvilágítsa, mennyire fontos a felnőtt emberekre való odafigyelés és az, hogy Krisztushoz, Egyházhoz vezessük őket.

A nyitó liturgia keretében elvégezték a búzaszentelés szertartását, amelyben – mintegy mintázva a magvető példabeszédét – fontos megállapítások fogalmazódtak meg. Udvardy György pécsi megyéspüspök, az Országos Hitoktatási Bizottság elnöke elmélkedésében sok érdekes kérdést vetett fel, melyek kibontása a konferencia előadóira és résztvevőire várt. Kivé lettem? Kivé teremtett bennünket Isten? Sok dolog van, ami méltó az emberhez, és sok dolog, amely nem méltó az emberhez. Az Isten nem úgy újít meg bennünket, hogy régi dolgainkat javítgatjuk, hanem újakat ad. Ezt az újdonságot éljük meg keresztény életünkben.

Nobilis Márió, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adjunktusa Mit jelent ma kereszténynek lenni a mai világban? című előadásában kiemelte, mennyire fontos a nagykorúság Krisztusban. Az Egyház alkalmazkodik a világban, hogy át tudja adni Krisztust. Ferenc pápát idézve az Egyház akkor van igazán otthon, ha házon kívül van. Hét tézisben fogalmazta meg, miként tud az Egyház működni, együttműködni a világgal.

A következő előadó Kató Csaba diakónus volt, aki Helyzetünk és céljaink megfogalmazásáról címmel tartott előadást. A gazdag ifjút emelte ki példaként, akit Krisztus felnőttlétre hív, akkor is, ha erre ő még nem képes. Hangsúlyozta, hogy nem a gyakorlatokból, hanem a kapcsolatból alakul ki az Istenhez való közeledés.

Serfőző Levente, a Szeged-Csanádi Egyházmegye kateketikai és ifjúsági referense, főiskolai oktató Hogyan tekint a felnőtt emberre a katekumenátus? című előadásában kiemelte, mennyire fontos a keresztény ember számára a hit és milyen fejlődésen megy keresztül kisgyermekkorunktól kezdve. Rámutatott: a megtérés olyan, mint a visszafordulás, a visszatérés. Születésünk pillanatától kezdve másokra vagyunk utalva, vagyis a keresztény ember Krisztusra van utalva. Emiatt állandó megtérésre és visszatérésre van szükségünk. Serfőző Levente hozzátette, hogy van életünkben akkora távolság, hogyha onnan valaki visszatér, csak átölelni lehet: néha az Isten felé kanyargós utakon érkezünk meg.

Jézus katekumenális szemlélete címmel Nyúl Viktor, a Pécsi Egyházmegye pasztorális helynöke tartott előadást. Kiemelte: Jézus találkozásaiban mindig tükröződik katekumenális szemlélete. „Ami a szívből jön, az megy be a szívbe. Nagyon fontos, hogy amit átéltem, ami nekem fontos, értékes, csak ezt tudom hitelesen átadni és eljuttatni a másik ember szívéhez” – mondta.

Fehérváry Jákó bencés pap A rítusok és felnőttség című előadásában kiemelte, hogy a felnőttség igazi jele, ha el tudjuk fogadni a másik különbözőségét. A felnőtt viselkedés jele az önkorlátozás is.

A konferencia keretében műhelymunkára és szekcióülésekre is sor került. A kerekasztal-beszélgetés és kreatív összegzés után záróliturgiával ért véget a rendezvény.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
karitasz-hatarok-nelkul-delvidekre-latogattak-karitasz-kepviseloi
Karitász határok nélkül – Délvidékre látogattak a Karitász képviselői

Délvidékre látogatott a magyarországi Katolikus Karitász, hogy továbberősítse együttműködését a helyi karitászszervezetekkel. A Karitász vezetői a szabadkai és a nagybecskereki egyházmegye területére látogattak el, hogy betekintést nyerjenek az ott működő szociális intézmények munkájába.

20:50
megindito-kepek-es-tanusagtetel-fogvatartottak-adtak-elo-szent-adorjan-legendajat
Megindító képek és tanúságtétel – Fogvatartottak adták elő Szent Adorján legendáját

Családok ülnek kis körökben a balassagyarmati városháza dísztermében; lelkesen beszélgetnek, mosolyognak, nevetnek, már-már idillinek tetsző a pillanat. Csakhogy ez egy rendkívüli találkozás a városi börtön fogvatartottjai és családtagjaik között.

19:54