Képeslapakció a karácsonyi örömhír terjedéséért

Hazai – 2015. december 10., csütörtök | 11:41

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hivatala Jézus Krisztus születését ábrázoló képeslapokat juttat el a plébániákon keresztül az emberekhez. Az Erdő Péter bíboros által kezdeményezett akcióról Monostori Lászlót, a hivatal irodaigazgató-helyettesét, az ötlet kivitelezőjét kérdeztük.

– Mi a célja a képeslapküldő kezdeményezésnek?

– Erdő Péter bíboros ötlete volt, hogy készítsünk egy olyan képeslapot, mellyel elsősorban nem a hívő, rendszeresen templomba járó embereket szólítjuk meg, hanem azokat, akik nem gyakorolják a hitüket, vagy nem érdeklődnek különösebben a vallás, Jézus Krisztus személye iránt. A képeslapon látható festmény, egy ismeretlen sváb festő 1490 utáni alkotása, egy betlehemet ábrázol, a hátuljára pedig ráírtuk, csupa nagybetűvel: KARÁCSONYKOR JÉZUS KRISZTUS SZÜLETÉSÉT ÜNNEPELJÜK. Alatta az alábbi szöveg olvasható: „Ha nincs otthon betlehemed, tedd ezt a képet a karácsonyfa alá! Áldott ünnepet kívánunk!” A képeslapot vastagabb papírból készítettük, így oda lehet támasztani a karácsonyfához vagy valamilyen más tárgyhoz. Sok plébános arra is vállalkozott, hogy a nagyobb lakótelepeken önkéntes segítőik révén eljuttatják a képeslapot a postaládákba, hogy minél több emberhez eljusson az örömhír, hogy Jézus Krisztus megszületett, és ha csak jelképesen is, de egy ilyen kis ajándékot kapjanak az emberek tőlünk, katolikusoktól.

– Az akció advent első vasárnapján kezdődött?

– Igen. Mivel a plébániákkal szoros kapcsolatban állunk, arra biztattuk paptestvéreinket, szervezzenek utcai betlehemezéseket, és ezen alkalmakkor osztogassák a képeslapokat a járókelőknek. A Főegyházmegye minden plébánosa kapott belőle legalább ötszázat, de volt, aki tízezret kért. Eddig már több mint százezer képeslap elfogyott, és további ötvenezer nyomtatása is folyamatban van. Szeretnénk, ha minél több emberhez eljutna ez a lap. Az pedig, hogy a plébánosok mikor szerveznek olyan eseményt, amikor ezeket osztogathatják, a helyi adottságoktól függően változik. Egy konkrét kezdeményezést mindenképpen szeretnék megemlíteni: a pasaréti ferencesek engedélyt kaptak a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK) arra, hogy december 23-án karácsonyi dalokat énekeljenek a 4-es és 6-os villamosokon, és minden utasnak ajándékozzanak egy ilyen képeslapot. Tapasztalatunk szerint karácsonykor jobban megnyílnak az emberek, örülnek az éneklésnek, könnyen elfogadják az ajándékot, és az ünnep alkalmával talán fogékonyabbak is arra, hogy Jézus Krisztus örömhírét szívükbe zárják.

– Ezek szerint kedvezőek ez eddigi visszajelzések?

– Egyértelműen pozitívak, a plébános atyák nagy lelkesedéssel fogadták az ötletet.

– Mit remélnek ettől a kezdeményezéstől?

– Azt, hogy karácsony üzenete eljut olyan emberekhez is, akik nem járnak templomba: olyanokhoz, akik, bár meg vannak keresztelve, nem gyakorolják a vallásukat, és olyanokhoz, akik nem részesültek a keresztség szentségében. A fő üzenet, hogy karácsonykor Jézus Krisztus, az emberiség Megváltója születését ünnepeljük. Szeretnénk, ha minél több emberben tudatosulna ez. Karácsony sokkal több a fenyőfa ünnepénél, és a szeretet ünnepénél is. Nyilván nem teljesen helytelen a „szeretet ünnepe” kifejezés, hiszen János apostol első levelében olvashatjuk, hogy Isten a szeretet. Ebben az értelemben mondhatjuk, hogy karácsony a szeretet ünnepe, de tudnunk kell, hogy ez Istenre vonatkozik, aki megtestesült értünk. Éppen ezért nem véletlenül írtuk a képeslap hátuljára, hogy karácsonykor Jézus Krisztus születését ünnepeljük. Sajnos ma már az is elképzelhető, hogy vannak Magyarországon olyan emberek, akik nem is tudják ezt, és ez az üzenet újdonság lesz számukra.

A kérésünk, hogy minél többen tegyék oda a karácsonyfa alá ezt a képeslapot, nagyon egyszerű, nem igényel különösebb erőfeszítést, egy apró gesztus ez, de hisszük, hogy sokan meg fogják tenni. Kérdezte a visszajelzéseket, lehet, hogy nagy tömegek nem fognak reagálni, mert ami igazán értékes, az a szívekben, a családokban történik, és ezekről sokszor nem értesülünk. Hiszünk azonban abban, hogy az általunk elvetett mag nem száraz földbe hullik, hanem termékeny talajba, és sok gyümölcsöt fog teremni. Még ha talán csak évek múlva is, de lesz látható jele.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria