Keresztény újságíró- és bloggertalálkozót rendeztek Budapesten

Nézőpont – 2015. május 12., kedd | 11:51

A budapesti Párbeszéd Háza adott otthont május 9-én a IV. keresztény újságíró- és bloggertalálkozónak, melyet a Talita.hu portál szerkesztősége kezdeményezett és szervezett.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Talita.hu eredeti célkitűzése szerint keresztény portál nőknek – azonban a megjelenő témák sokfélesége ennél jóval több célcsoportot megszólít. A szerkesztőség évek óta szívén viseli, hogy a keresztény szellemiségű bloggerek, újságírók egymásra találjanak, tudjanak egymásról, tudják, hogy vannak társaik – ebből a szándékból jött létre a keresztény újságírók és bloggerek 2012 áprilisában rendezett első találkozója. Az idei összejövetel témája: Az evangélium terjesztése közvetlenül és a háttérből.

A 2011-ben alapított Talita szerkesztői, Kölnei Lívia és Kóczián Mária szerint alapvető cél, hogy mindinkább jelen legyenek a keresztény portálok és blogok a kultúrában, a közéletben, hiszen napjainkban a közösségi médiának egyre jelentősebb vélemény- és társadalomformáló hatása van. A portáljellegű Talitát a személyes, moralizálástól mentes hangvétel jellemzi, a mindennapi megélt kereszténységet szeretnék közvetíteni az olvasók felé.

„Mi azt gondoljuk, kereszténynek lenni nyitottságot jelent. A sokféleképpen bűnös ember ugyanúgy szerethető, és nem rosszabb, mint a gyerekével folyton kiabáló templomba járó anyuka vagy az apuka, aki elfelejti jó szóval simogatni a családtagjait. Irgalomra szorulunk mindnyájan” – írják az alapítók weboldalukon.

Minél több emberhez eljutni az üzenettel, a jó hírrel – közös cél a keresztény bloggerek számára, bármelyik felekezethez is tartozzanak. A Talita maga az ökumené elkötelezett híve, ennek köszönhetően a találkozókon is több felekezethez tartozó szerzők gyűlnek össze; május 9-én a jezsuita Párbeszéd Házában a katolikus újságírók, rádiósok mellett jelen volt evangélikus teológus és református lelkész is.

Antalffy Yvett szerkesztőtárs saját blogot is vezet Aliz iskolába megy címmel, melyben egy látássérült kislány iskolakezdését, hétköznapjait dokumentálja a szülők közreműködésével, fotókkal illusztrálva.

A többi résztvevőt is jellemző vonás – egy evangélikus teológiai blogot leszámítva –, hogy nem kimondottan vallási témájú írásokat publikálnak, hanem többek között gyereknevelés, családdal való országjárás kapcsán tesznek tanúságot hitükről; a sorok között próbálják a kereszténységet közvetíteni.

Horváthné Dunaveczki Leona látássérült háromgyerekes édesanya, aki saját blogján (Sikerül.com) pozitív életszemléletet igyekszik továbbadni, a nehézségek eltagadása nélkül; a vak emberek hétköznapjairól ír, illetve személyes, az anyasággal kapcsolatos tapasztalatairól.

Ménesi Krisztina, a párKatt.hu munkatársa személyes blogján (Christianae) fordításait teszi közzé; „nem lehet agyoncsapni a sötétséget, csak világítani lehet benne” – fogalmazott.

Sárosdi Virág, a Gyereketető szerzője előadásában blogja történetét osztotta meg. A gyógypedagógus-logopédus végzettségű, hatgyerekes édesanya hajdan az iskolai fejlesztő foglalkozásaira gyűjtötte az ötleteket, játékokat egy blogfelületen; majd az otthonoktatás tapasztalatairól, módszereiről írt rendkívül népszerű blogján, melyet 44 ezer ember követ a Facebookon. A keresztény háttér sok ponton láthatóvá válik, így például elmesélte olvasóinak, hogy kisfiával a Bibliát olvasták otthon gyakorlásképp; hogy az írásgyakorlás vonzóbbá tétele érdekében pennával másolták a zsoltárokat, mintha középkori szerzetesek lennének. Mivel népszerű blog, általuk sokakhoz eljut a keresztény családi élet egy-egy eleme; karácsony előtt a Bookline rendszeresen felkéri Virágot vendégblogolásra, játéktesztelésre – ennek köszönhetően még szélesebb körben evangelizál, mégha ez kimondatlan marad is, hisz „csupán” hétköznapjaik elmesélése révén tesz tanúságot.

Brouwer Pálhegyi Krisztina, a következő előadó szintén gyógypedagógus végzettségű; nevelési témájú blogján (KÉK nevelés) a keresztény megközelítést, a Szentírás szavait is a tudományos nézetek mellé állítja. A feltétel nélküli szeretet fontosságának hangsúlyozása alapvető nevelési elve, ami könnyen köthető a kereszténységhez. Istent új megvilágításban próbálja mutatni az olvasóknak, hátha jobban életre kel számukra, ha egy köznapi dolgon keresztül láttatja.

A harmadik felkért előadő Köntös László református lelkész, a dunántúli egyházkerület püspökhelyettese (főjegyzője), a Reposzt blog egyik alapítója és rendszeres szerzője. A hat lelkipásztor és egy lelkipásztorfeleség által működtetett blog azért jött létre évekkel ezelőtt, mert nem létezett egy olyan fórum, ahol közéleti kérdéseket lehetett volna megbeszélni, megvitatni. A blog szerzői kollégák, egyenrangú társak; mindenki szabadon kifejtheti véleményét, mindenki a saját álláspontját képviseli. Elvárás csak néhány van: reggel hatra kint kell lennie az aznapi posztnak, és valami aktuális, az interneten felmerült témára kell reagálni. A Reposzt erősen apologetikus jellegű blog – mondta Köntös László –, a szerzők sokszor a kereszténységet érő igazságtalan vádakra reagálnak írásaikban.

A keresztény újságírók és bloggerek találkozójának fontos pozitív tapasztalata, hogy a látható kereszténység nem riasztó, hiszen ezt mutatja a jelen lévő bloggerek sikere, népszerűsége – ami bátorító mindenki számára, aki az új evangelizációban az internet révén szeretne részt venni.

Fotó: Lambert Attila

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria