Két Lotti a zárdában

1962. február 23-án Cecilia ikerlányoknak adott életet. Találkozni azonban soha nem találkozhatott velük, meghalt a szülésben a császármetszés miatt fellépő komplikációk következtében. A családnak, a drámai helyzettel szembesülve, nem volt más választása, mint hogy szétválassza az ikreket. Egyikőjüket az édesapa nevelte fel, míg másikójukat az elhunyt édesanya nővére.

A dolog furcsasága, hogy a két nővért hivatalosan unokatestvérekként anyakönyvezték. Mivel Elizabeth és Gabriela szomszédos városokban laktak, ugyanabba az iskolába jártak. Gyakran egymás mellett ültek, az első sorban, mivel mindkettejüknek baj volt a látásával. Jól megértették egymást, szerettek együtt játszani, és gyakran ugyanazt a tevékenységet választották. Hasonló ízlésük abban is megmutatkozott, ahogyan öltözködtek: sokszor ugyanazt a cipőt vagy ruhát választották.

A két testvér nagyon szerette a hittanórákat és a lelkigyakorlatokat, amikor vidékre utazhattak a barátokkal. Mindenszentek napján mindketten ugyanolyan lelkesedéssel ápolták a temetőlátogatás hagyományát. És minden évben mindketten elmentek a családjukkal imádkozni egy bizonyos „Cecilia néni” sírjához, anélkül hogy tudták volna, ő elhunyt édesanyjuk.

Gyermekkorukban Elizabeth és Gabriela gyakran hallották: „Unokatestvérek, de inkább ikreknek néznek ki!” Egy nap, úgy tízéves korukban Gabriela véletlenül belehallgatott egy családi beszélgetésbe, és felfedezte születésének titkát. Egy kis idővel később, elsőáldozásuk napján Elizabeth-hez is eljutott a hír.

„Az élet vidéken gyönyörű, azt leszámítva, hogy az emberek túl könnyedén beszélnek… Természetesen ez szörnyű sokk volt mindkettőnk számára, még akkor is, ha megértettük, hogy a szüleink szándékai jók voltak, akkor is, ha nagyon szerettek minket” – így írták le, hogy mi játszódott le bennük.

Serdülőkként az ikrek rendszeresen részt vettek a Szent Erzsébetről Nevezett Betegápoló Nővérek által vezetett imacsoportokban. Mindketten hivatást éreztek a szerzetesi életre, sokat is beszélgettek erről egymás között. Mivel a szerzetesrend lelkisége vonzotta őket, végül úgy döntöttek, hogy az Erzsébet-apácákhoz lépnek be együtt. Az időpont megvolt, egy dolog maradt hátra: megtalálni a megfelelő alkalmat, hogy mindezt közöljék a szüleikkel.

Elizabeth számára a dolgok jól alakultak. Apja – az ikrek biológiai apja – áldását adta rá. Gabrielánál viszont épp az ellenkezője történt: az apja dühösen elvette a személyi igazolványát, és megtiltotta neki, hogy elhagyja a házat. Másfél évvel később Gabriela egy tervvel állt elő, hogy újra találkozzon testvérével a kolostorban. Annak ürügyén, hogy születésnapja alkalmából meglátogatja Elizabeth-et, mindent előkészített arra, hogy véglegesen odaköltözzön – Elizabeth nagy örömére, de azon az áron, hogy szüleivel pár évre megszakadt a kapcsolata.

Ezután kegyelmi idő kezdődött a két nővér számára. Végre együtt lehettek, és Jézus felé haladhattak karöltve. Öt évvel később mindketten készen voltak az örökfogadalmukra. Gabriela szülei is jelen voltak a plébános társaságában: végül elfogadták lányuk döntését, és áldásukat adták rá. Mindenki az érzéseivel küszködött.

Elizabeth és Gabriela számára nem volt más út: „Amikor édesanyánk meghalt, a szerzetesrendünk egyik nővére fogta a kezét. Úgy gondoljuk, hogy édesanyánk a mennyből közbenjárt a hivatásunkban. Az újratalálkozásnak ez a módja, hivatásunknak ez a közös útja novíciákként és jelöltekként, az ő leggyönyörűbb ajándéka, ajándék a mennyből.”

Forrás és fotó: Aleteia

Magyar Kurír
(asz)