Kézműves sörrel a Máltai Szeretetszolgálatért

Hazai – 2017. augusztus 8., kedd | 17:36

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat dél-dunántúli régiójának támogatására sörkülönlegességet hozott forgalomba a mecseknádasdi Karl Mikro-Sörfőzde. Az „Iniciale” nevű kézműves sört, melynek megalkotásában a szeretetszolgálat munkatársai is aktívan részt vettek, augusztus 4-én hozták forgalomba.

Karl Ákos, a mecseknádasdi sörfőzde tulajdonosa azt mondta, azért kereste fel az együttműködés lehetőségével a karitatív szervezet pécsi központját, mert megismerve programjaikat úgy látta, nagyon hasonló értékeket képviselnek. „Számunkra nagyon fontos, hogy a helyi értékeket őrizzük, helyi munkaerőt alkalmazzunk, és amennyire lehet, helyi alapanyagokat használjunk fel termékeink elkészítésekor. Ezt a szemléletet látom megvalósulni például a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gyulajon zajló programjában is, mely szintén a helyi gazdaságot erősíti. Ezért döntöttünk úgy, hogy támogatni szeretnénk a szervezetet, és hosszú távú együttműködésbe kezdünk” – mondta a cégvezető.

Az Iniciale hidegkomlózott vörös lager sör, egyedi ízvilággal. Megalkotásában a szeretetszolgálat dél-dunántúli régiójának munkatársai és önkéntesei is részt vettek. „Együtt dolgoztuk ki a sör receptúráját, amit rögtön meg is főztünk a sörfőzdében. Közösen adtuk a nevet és együtt alakítottuk ki az arculatot is” – mondta el ifjabb Csonka Pál régióvezető.

A sörfőzde minden eladott palack Iniciale sör után mintegy 150 forintot juttat a szeretetszolgálat dél-dunántúli régiójának. Az Iniciale megvásárolható Pécsett, Mecseknádasdon és Budapesten; a forgalmazók listája megtalálható a Karl Mikro-Sörfőzde honlapján.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria