Ki a hibás és ki a bűnös? – „A sértés” című filmről

2018. december 2. vasárnap 16:04

„A sértés” bátor film. A libanoni születésű rendező, Ziad Doueiri, egy nagyon nehéz és érzékeny témáról szól úgy, hogy a cselekményt talán a lehető legforróbb közegbe helyezi. Bizonyára majdnem mindannyiunkat bántottak már, vagy előfordult, hogy akarva-akaratlan mi magunk sértettünk meg valakit.

Egy libanoni keresztény autószerelő, Tony (Adel Karam) becsülettel üzemelteti műhelyét, miközben feleségével első gyermekük érkezését várják. Lobbanékony természet, ha igazságtalanságot tapasztal, a maga módján azonnal hangot is ad neki. Hasonló mentalitású a középkorú Yasser (Kamel El Basha) is, aki palesztin menekült, és építésvezetőként dolgozik a környéken. A két férfi egy nap szóváltásba keveredik. Látszólag tét nélküli konfliktusuk olyan feszültségeket hoz felszínre, melyeken maguk is meglepődnek. Mire azonban feleszmélnek, már túlnőttek rajtuk a következmények. A két ember egyszerű vitája félelmetes erejű, fékezhetetlennek látszó társadalmi viharrá kerekedik.

A sértés a filmtörténetben az első libanoni film, amelyet Oscarra jelöltek, és bár másutt számos más díjjal elismerték már az alkotást, ha Hollywoodban megkapja az aranyszobrocskát, az az egyetemes kiengesztelődés egy gesztusa lehet.

Az ötvenes évei közepén járó Ziad Doueiri számos poszton megfordult már a film világában. Legtöbbet a kamera körül dolgozott, de vágott, és forgatókönyvet is írt. Valószínűleg ennek a sok évtizedes és szerteágazó tapasztalatnak is köszönhető, hogy bár rendezőként mindössze négy nagyjátékfilmet jegyez, A sértés igazi mestermunka lett. Az etnikai kérdés visszatérő téma Doueiri munkáiban (A támadás, 2012; Játék a tűzzel, 2004). Érdemes tudni, hogy ő maga tizennyolc évesen hagyta el Libanont, a polgárháború idején. Amerikában tanulta a filmezést, majd Tarantino filmjeiben is közreműködött, jelenleg Franciaországban él, Európában és Amerikában is dolgozik.

A rendezői bravúr abban áll, hogy nézőként bármennyire is szeretnénk valamelyik fél oldalára állni, nem tudunk részrehajlóak lenni. Mindkét felet hibásnak tartjuk, miközben mindkettejükkel együtt is érzünk a maga igazságában. Mindez nagyon életszerűnek tűnik, hiszen ritka, hogy az igazság emberi szemszögünkből nézve teljesen nyilvánvaló volna. Rendkívül pontosan épített dramaturgiával precízen egyensúlyoz a rendező. Az egymást érő meglepő és váratlan fordulatok láttán nézőként ide-oda billegünk, és sohasem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy nem vagyunk-e éppen elfogultak valamelyikükkel, miközben zavarban érezzük magunkat, hiszen nem sokkal korábban még éppen a másik férfival voltunk együttérzőek. Így folyamatos izgalom és feszültség hatja át a filmet, melyet a főszereplők egyszerű és természetes játéka tesz hitelessé.

A film által felvetett helyzethez legalább három síkon közelíthetünk. Társadalmi vetülete adja a keretet, az egymásnak feszülő etnikai konfliktusok, amelyek a Közel-Keleten is jelen vannak. Egy másik szint a filmben megjelenő két szereplő személyes története, gyarlóságukkal, előzményeikkel és jóra való törekvésükkel. A film harmadik rétege az lehet, ami bennünk zajlik, miközben a vásznon egyre inkább eszkalálódó eseményeket szemléljük. Hogyan is állunk a saját engesztelődéseinkkel? Mi akadályozza, és mi segíthetné, hogy megtegyük a megfelelő lépést, és elvégezzük a szükséges belső munkát ezekben az ügyeinkben? A szereplők belső küzdelmeibe bevonódva érdekes és talán hasznos szempontokat kaphatunk saját utunkhoz. Az elmúlt esztendők filmtermését átfutva láthatjuk, hogy meglepően sok alkotás foglalkozik kifejezetten a megbocsátás, a kiengesztelődés témájával: Genezis (2018); Három óriásplakát Ebbing határában (2017); Szívritmuszavarok (2017); Régi város (2016); Kosok (2015); Philomena – Határtalan szeretet (2013); Lélegzés (2011); A temetésem szervezem (2009); Oly sokáig szerettelek (2008); A sziget (2006); A fiú (2002); Straight Story - Az igaz történet (1999). Talán ez is jelzi, mennyire aktuális ez a kérdéskör. 

Amint egyre beljebb jutunk a bírósági tárgyalások, a jog útvesztőiben, úgy érezzük, valójában nem tudhatjuk, kinek mihez is van joga és milyen alapon, vagy mihez nincs. Melyik emberi alapjog az erősebb? Hol van az ok-okozat láncolat határa? Ha csak az ember alkotta szabályok szerint nézzük a dolgokat, idővel patthelyzetig juthatunk. Ha van nagyvonalúság, akkor a felülemelkedés által tágabb összefüggésbe kerülhetnek a történtek, és végül nem marad más, csak a puszta emberség és a legelemibb szeretet, a teremtett lény tisztelete.

Hogy hol áll be Tony és Yasser viszonyában a változás, azt nem könnyű megmondani. Vajon már az autós jelenetnél lezárul a személyes ügyük? Hiányzik a gesztus… Innentől talán már csak azért viszik végig a történetet, mert érzik, hogy társadalmi szinten bábukká váltak? Mi történt volna, ha kiállnak a világ elé azzal, hogy rendezték a soraikat? Annyi azonban bizonyos, hogy személyesen Tony, de az egész ügy szempontjából is kulcsfontosságú mozzanat, amikor ráébresztik legmélyebben szunnyadó sebeinek természetére, és ő visszatér azok forrásához.

Sajnos a film végén van egyfajta távolságtartás, miközben nézőként őszintén vágynánk egy valódi, fizikailag is megnyilvánuló emberi gesztusra. Talán nem fért volna bele, nem hatott volna hitelesen az adott helyzetben? Érdemes lett volna megpróbálni. Ettől függetlenül a filmet látni kell, sokat adhat az emberi természet, a társadalomban működő mechanizmusok megértéséhez, és személyesen is nagy útra hívja nézőjét.

Fotó: Imdb.com

Hajnal Gergely/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2018. november 25-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
esztergomi-papnovendekek-kulonleges-ajandekkal-segitenek-varakozasban
Különleges ajándékkal segítenek a várakozásban az esztergomi papnövendékek

Különleges felvételt töltöttek fel az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet YouTube-csatornájára a szeminárium növendékei. A szeminaristák „Ecce, carissimi” című videójukkal szeretnék az adventi készületet meghittebbé tenni.

2018. december 13. csütörtök
buda-sziveben-emeltek-szobrot-boldog-brenner-janos-vertanunak
Buda szívében emeltek szobrot Boldog Brenner János vértanúnak

A Szombathelyi Egyházmegye és a Brenner János Emlékhely Alapítvány szervezésében december 13-án Erdő Péter bíboros, prímás megáldotta Boldog Brenner János vértanú szobrát Budapesten, a Szentimrevárosban.

2018. december 13. csütörtök