Kovács Zoltán mariológus: Újkori Mária-jelenések, szerepük és elbírálásuk az Egyházban

2017. november 18. szombat 10:01

A fatimai jelenések 100. évfordulóján a csallóközi bacsfa-szentantali kegyhelyen november 17-én konferenciát tartottak, melynek védnöke Hal’ko József, a Pozsonyi Főegyházmegye segédpüspöke volt. Alábbiakban Kovács Zoltán mariológus előadását adjuk közre.

„Az égen nagy jel tűnt fel: egy Asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból álló korona” (Jel 12,1) – olvassuk a Jelenések könyvében. A jelenések nem hitünktől idegen jelenségek, mint láthatjuk, szentírási megalapozásuk is van!

A jelenések jelenségtanáról dióhéjban

Természetfölötti jelenségekről van szó, melyek során a természetes keretek között érzékszervekkel nem tapasztalható személyek vagy transzcendentális tartalmak egyesek számára a testi valóságban érzékelhető természetes jelenségek értelmezése szerint, természetes úton meg nem magyarázható módon válnak érzékelhetővé. Beszélhetünk isteni, Mária-, illetve angyali jelenésekről, és szentek jelenéséről is tudunk (sőt még a gonosz és világa is olykor megjelenhet, mint kép, melyet a kegyelem az üzenet átadásához felhasznál). A jelenés többféle érzékelési formát is érinthet: látás, hallás, belső hallás (allocutio), szaglás, lebegés, bilokáció, dicsfény ragyogása, álomkép stb. A jelenések üzenet értékűek. A karizmákhoz hasonlóan olyan kegyelmi ajándékok lehetnek, melyek az azokat fogadó egyéneken túl az egész Egyház javát is szolgálhatják.

Kinyilatkoztatás és magánkinyilatkoztatások

Krisztus, Isten megtestesült Igéje maga a kinyilatkoztatás csúcsa. Őbenne Isten mindent elmondott számunkra. A kinyilatkozatást a Szentírás és a Szenthagyomány hordozza, új kinyilatkoztatást már nem kell várnunk.

A Katolikus Egyház Katekizmusának 67. pontját idézve: „A századok folyamán történtek ún. magánkinyilatkoztatások, melyek közül néhányat az egyházi tekintély elismert, de ezek nem tartoznak a hitletéteményhez. Nem arra szolgálnak ugyanis, hogy Krisztus végleges kinyilatkoztatását »kiegészítsék« vagy »tökéletesítsék«, hanem azt kell elősegíteniük, hogy az adott korban tökéletesebben lehessen abból élni. Az egyházi tanítóhivatal irányítása alatt a hívők hitérzéke különbséget tud tenni és meg tudja állapítani, mi az, ami egy ilyen kinyilatkoztatásban Krisztusnak vagy az ő szentjeinek igaz fölszólítása az Egyház felé.”

Néhány újkori Mária-jelenés

Mariológusok között elterjedt mondás: „ha nyugodt éjszakákat akarsz, soha ne foglalkozz jelenésekkel”. Igen kényes terület, mely nagy körültekintést, biztos teológiai tudást és szilárd hitet igényel, s persze nem utolsósorban a Szűzanya józan, gyermeki szeretetét.

Szólhatnánk Labouré Szent Katalinról és a csodáséremről, Lourdes-ról, La Salette-ről, Siracusáról, kiemelkedő aktualitása miatt Fatimáról, melyről az előző előadás szólt. Most csak néhány szóval, konkrétan egy „nyitott kérdést”, Međugorjét emelném ki, mindenekelőtt nyomatékosan hangsúlyozva, hogy mindenféle „saját megoldási javaslat” nélkül!

Néhány szó Međugorjéről

„Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg” – tanítja Szent Pál apostol. 1981-től hat gyermeknek jelenik meg a „Gospa” („Miasszonyunk”) ezen a nagyon szegény, egyszerű, sokféle vallású és nemzetiségű emberek lakta, akkor jugoszláv vidéken. A Jugoszláv Püspöki Konferencia 1991-ben az ún. Zara-i Nyilatkozatban igazából várakozó álláspontra helyezkedett, kimondva, hogy a helyzet addigi értékelése szerint e jelenségekre a non constat de supernaturalitate megállapítás vonatkozik, vagyis az, hogy nem állapítható meg azok természetfölötti mivolta.

A zarándoklatok folytatódtak a délszláv háború idején is – a Kraljica Mira (Béke Királynője) „megmutatta erejét”: Međugorje sértetlen maradt.

A međugorjei jelenségek vizsgálata jelenleg a Hittani Kongregáció hatáskörébe tartozik. A jelenések hitelességéről hivatalos nyilatkozatot mástól várni nem szabad. Ferenc pápa Henryk Hoser érsek személyében az idei év februárjában küldöttet nevezett ki, akinek feladata Međugorjét illetően nem a Szentszék hatáskörébe tartozó teológiai vizsgálat végzése, hanem a helyzet lelkipásztori felmérése és értékelése. Jóllehet a hívek és istenkereső emberek figyelme eredendően az ismert jelenségek miatt terelődik immár 36 esztendeje a kis boszniai településre és környezetére, a hely „beimádkozott” mivoltából, a kegyelem és az imádságos légkör tapasztalható erejéből, a szentségekhez járulások, megtérések és személyes életrendezések magas számából kiindulva még nem feltétlenül kell maguknak a jelenéseknek és a hozzájuk kapcsolódó üzeneteknek hiteles mivoltára következtetni. Ennek megítélésével meg kell várni a Hittani Kongregáció döntését.

Amennyiben – Međugorje esetében – az Egyház ítélete a rendkívüli jelenségekre vonatkozóan a jövőben nem volna pozitív, a helyhez kötődő imádságos atmoszféra, mint jelentős „lelki tőke” ez esetben sem elhanyagolandó: az igehirdetésnek, a katekézisnek, a szentségkiszolgáltatásoknak és egyéb liturgikus és pasztorális tevékenységeknek akkor sem kellene feltétlenül vége szakadnia, hanem mindenben a Katolikus Egyház tanításának és hivatalos kultuszának irányelveihez igazítva virágozhatna még tovább a helyes Mária-tisztelet, és általa a lelkek üdvösségének munkálása.

A jelenések és üzenetek szerepe és elbírálása

A jelenések, természetfeletti üzenetek megítélésekor a következőket kell figyelembe venni:
– Elégséges információ áll-e rendelkezésünkre a jelenés vagy üzenetek megítéléséhez?
– Milyen formában kapott az illető üzenetet (látomás, belső hallás, hanghatás, álom stb.)?
– Milyen emberi tulajdonságokkal (fizikai állapot, pszichikai egészség, képzettség) rendelkeznek az érintettek? Valós, objektív érzékelésről van-e szó (pl. a kegyelem mint érzékelhető, létező valóság hatására rajzolódik ki a látnok pszichéjében a kép vagy érzékeli a természetfeletti üzenetet) vagy csupán szubjektív érzékelésről (pl. pszichikai diszfunkció következtében hallucinál, tehát nincs mit érzékelnie, mégis „érzékel valamit”, ami valójában nincs)?
– Milyen lelki-erkölcsi háttérrel (hit, lelkiélet, erkölcsi meggyőződés) rendelkeznek (milyen az istenkapcsolatuk, imádságos vagy kegyelmi légkörben kaptak-e az üzenetet vagy lehetett részük jelenésben)?
– Milyen történelmi-társadalmi kontextusban élnek (pl. a gonosz jelent már meg látnoknak valamelyik konkrét diktátor képében)?
– Milyen az üzenetek hithűsége? Nem áll-e ellentétben az Egyház hitletéteményével és erkölcsi tanításával?
– A jelenés mondanivalója vagy az üzenetek tartalma nem kívánja-e felülírni a kinyilatkozatás tartalmát, nem konkurál-e vele?
– Az üzenetek tartalma vagy a jelenésben megjelenő (többnyire antropomorf) figurák „kiegyensúlyozottak-e”, beleillenek-e a keresztény szimbolikába, nem mondanak-e ellent az Egyház tanításának?
– Segítséget nyújt-e a jelenség a kinyilatkoztatás megértéséhez és a keresztény küldetés megvalósításához, vagy csupán megrettent, nem üdvösségre vezető, meddő félelmet kelt?
– Az üdvösséget segíti-e az üzenet/jelenés, akár magán akár közösségi szinten, vagy azzal ellentétben áll, esetleg teljesen semleges-e ilyen szempontból?
– Egyházias-e az üzenet/jelenés fogadójának magatartása? Kész-e feltétlen engedelmességre egyházi elöljárói iránt, még ha azok az üzenet/jelenés iránt fenntartással is viseltetnek. A hitelesség egyik kritériuma, hogy a jelenésben részesült személy nem tartja magát az abban foglalt tartalom egyedüli, hiteles magyarázójának, melyet mindenáron érvényre kell juttatni és meg kell ismertetni mindenkivel, még az Egyház elöljáróinak megítélése ellenére is.
– Van-e a jelenés fogadójában kellő alázat ahhoz, hogy alávesse magát egyházi vizsgálatnak? Tud-e bizonyos részeket diszkrécióval kezelni, kellően tartózkodó-e azok terjesztését illetően?
– Milyen lelki gyümölcsöket terem? Imádságra, az istenkapcsolat elmélyítésére ösztönöz-e a jelenség?
– Épül-e általa az Egyház, építi-e vagy inkább megbontja-e az egységet?
– Szenzációt, pillanatnyi tetszést kelt-e csupán (placita fidelium) vagy a Szentlélek által a megkeresztelt emberek lelkében élő hitérzéket (sensus fidelium) ragadja-e meg, növelve ezzel az egyén és/vagy a közösségek hitét?
– Üzenetek esetében a kulcsszavak, jelentősebb kifejezések megfelelnek-e a misztikus szóhasználat sajátosságainak?
– Járul-e esetlegesen a jelenés tartalmához vagy kulcsszereplőjéhez valamilyen önmeghatározás (pl. „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás” a lourdes-i jelenésben)?
– Még ha a jelenés fogadójának személye révén az általa közölt leírásban szerepel is jó néhány személyes elem, ez nem kompromittálja-e a benne rejlő üzenet tartami magvának helyességét? (Bővebben lásd még a Hittani Kongregáció Eljárási normák a feltételezett jelenések és kinyilatkoztatások megítéléséhez című, 1978. február 25-i keltezésű dokumentumában található kritériumokat.)

„A hiteles jelenés nem áll ellentétben a hittel és az erkölccsel, ezért terjeszthető, kultusz rendelhető hozzá, és a jelenés oka a természetes emberi ész számára elégségesen belátható módon természetfelettinek nyilvánítható.” (SCHEFFCZYK – ZIEGENAUS, Mária az üdvtörténetben 308.)

A végső ítéletkor meg kell állapítani, hogy az üzenet/jelenés constat de supernaturalitate (bizonyítható a tartalom természetfölötti jellege), non constat de supernaturalitate (nem bizonyítható a tartalom természetfölötti jellege), netán constat de non supernaturalitate (tartalmát illetően negatív ítélet)...

Konklúzió

A hiteles jelenések sohasem „öncélúak”: nem elkápráztatni akarják azt, aki részesül belőlük, hanem mindig valamilyen hitre és/vagy erkölcsre vonatkozó tartalmat hordoznak. Hozzájuk kapcsolódhatnak olyan üzenetek, melyeket magánkinyilatkoztatásnak nevezünk.

A magánkinyilatkoztatások tartalmának elfogadása egyáltalán nem feltétele üdvösségünknek, csupán felnyithatják szemünket a kinyilatkoztatás egy-egy általunk elhanyagolt területére, Isten jelenlétére és szeretetére, vagy éppen a megtérés fontosságára. Nem írják fölül a kinyilatkoztatást és nem is adódnak hozzá, mert az Krisztusban teljes, hanem segíthetik annak befogadását, illetve a mai ember életkörülményei közt történő alkalmazását. Az Egyház által hitelesnek nyilvánított jelenések esetében sincs olyan kötelezettség, hogy azok tartalmát a katolikus hívőknek hinniük kellene. Magánkinyilatkoztatás soha nem válhat a hitletétemény részévé. A II. vatikáni zsinat megfogalmazása szerint a magánkinyilatkoztatás „nem Isten Igéje fölött áll, hanem azt szolgálja” (Dei Verbum, 10).

A Signum Magnum kezdetű apostoli buzdításban (1967. május 13.) is megtaláljuk Boldog VI. Pál pápa kedveltté vált kijelentését: „Mária korát éljük.” A dokumentum rejtetten, de határozottan fatimai vonatkozású (kezdő szavai a Jel 12,1-ben található „nagy jelre” utalnak, melyet ma az Egyház leginkább Máriára vonatkoztat; dátuma: a fatimai Mária-jelenések 50. évfordulója; Fatimát is említi benne a pápa; buzdítás is található benne a rózsafüzérre, melyet különösen hasznos a békéért imádkozni; valamint benne található az „aetas Mariana”: olyan korszakban élünk, melyben a Szűzanya felénk való gondoskodása különösen is megmutatkozik).

A Szűzanya valóban sokszor „jött apostolkodni” az elmúlt évtizedekben. Üzenetei egyöntetűen a megtérésre, engesztelésre, imára, böjtre, életünknek Isten Országa szellemében való rendezésére vonatkoznak. Mária jelenései, üzenetei is aláhúzzák: fontosak vagyunk számára. Szeplőtelen Szívének erejében nem új erőforrás keresendő, hanem a világot ténylegesen megváltó isteni szeretet egyik legszebb és leghatásosabb megnyilvánulása az emberiség irányában. XVI. Benedek pápa 2005 Nagyboldogasszony napi homíliájában mutatott rá: „A mennyben van egy Édesanyánk. A mennyországnak Szíve van”.

Ennek a Szívnek ajánlani magunkat azt jelenti: biztos kezekbe akarjuk helyezni életünket, értékeinket, szeretteinket, a ránk bízottakat. Ne felejtsük el: ahogy kétezer éve a világmindenség kereszten haldokló Királya Jánost, vagyis szeretett tanítványát, Édesanyjának, Máriának gondjaira bízta, úgy bízta ezer évvel ezelőtt a mi haldokló királyunk, Szent István az ő szeretett népét, övéit – törvényes utód híján – ugyanarra az Édesanyára, Máriára, a mi Nagyasszonyunkra. Tegyük meg mi is jó szívvel, ha még nem tettük meg, ajánljuk fel plébániáinkat, közösségeinket az Ő Szeplőtelen Szívének!

A jelenések nem arra hivatottak, hogy szenzációt keltsenek, hanem némiképp „kitárni az eget”, és erőt, vigaszt, útmutatást adni földi életünk útján. Égi Édesanyánk szeretettel kísér minket az Örök Haza felé vezető úton, miközben – örömeink és nehézségeink, sikereink és bukdácsolásaink közepette – „a biztos remény és vigasztalás jeleként ragyog Isten zarándoknépe számára” (LG 68).

Fotó: Szentantal.sk; Lamber Attila

Kovács Zoltán/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
-az-uristen-lelke-van-rajtam-piarista-oregdiakok-koszontottek-85-eves-jelenits-istv
„Az Úristen lelke van rajtam” – Piarista öregdiákok köszöntötték a 85 éves Jelenits Istvánt

Jelenits István az öröm vasárnapján, december 17-én a budapesti piarista kápolnában, az öregdiákok miséjén konferenciabeszédet mondott, majd családias hangulatban ünnepelte körükben 85. születésnapját.

11:33
ferenc-papa-ha-kivesszuk-jezust-mi-marad-karacsonybol
Ferenc pápa: Ha kivesszük Jézust, mi marad a karácsonyból?

December 17-én, advent harmadik vasárnapján a déli Mária-imádság elimádkozásakor a Szentatya arra biztatta a hívőket, hogy örömmel, imával és hálaadással készüljenek karácsonyra. Ferenc pápa beszédét teljes terjedelmében közöljük.

2017. december 17. vasárnap