Krisztus a legnagyobb szenvedések idején is ott van velünk – Bemutatták Csókay András új kötetét

Szemben sok hívő tudóssal, orvossal, akik nem beszélnek a hitükről, Csókay András nyíltan vall erről – emelte ki Kindelmann Győző. – A könyvszerző professzor elmondta, minden nemzetközileg is elismert orvosi ötlete, amely által hatékonyabban gyógyulhatnak a betegek, imádság közben született. Ezt elhallgatni hazugság lenne. Ezzel függ össze a könyv címválasztása is. Csókay András hétköznapi misztikának nevezi azt a mély, szemlélődő imádságot, amely által mindnyájan misztikussá válhatunk, eljuthatunk a legmélyebb valóságunkba, átélve a közvetlen istentapasztalatot, ami fantasztikus módon megerősíti az ember hitét. Erről orvosi kongresszusokon is tanúságot tesz, mert ez az igazság. A Jóisten az ő szerzőtársa, Ő sugallja neki az ötleteket. Eddigi munkássága során többször is megtapasztalta az ima erejét a gyógyításban.

A kötet Csókay András kimondhatatlan fájdalmából született, amit tízéves fia, Marci elvesztése miatt érzett – hangsúlyozta a Szent István Társulat főszerkesztője, majd a következő, egy családi fotó alatt olvasható sorokat idézte a könyvből: „»Erőnk az erőtlenségben van« – mondja Pál apostol. 2014. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a kora esti órákban egy egyórás sikertelen újraélesztési kísérlet után a rózsafüzért imádkoztuk holtan fekvő tízéves kisfiunk mellett.”

Hogyan jutott el odáig, hogy egy ilyen mélyre taszító esemény után ne csak az értelem és az akarat szavaival fogadja el Isten szándékát, hanem a szív szavaival is? – tette fel a kérdést Kindelmann Győző.

Csókay professzor kifejtette: a hit fejlődésének vannak szép szakaszai, de néha rettentően tragikus állomásai is. Ez utóbbihoz tartoznak a súlyos veszteségeink. Ilyenkor nagyon könnyen válhat az ember olyan kereszténnyé, akit csak az értelem és az akarat mozgat.

Az életet végig lehet élni úgy, hogy az értelmemmel és az akaratommal hiszek, de közben savanyú vagyok, megkeseredett, elfordulok a földi boldogságtól. Nem leszek jókedvű keresztény, nem tudom mosolyogva továbbadni a jó hírt, mert megroppantott a szenvedés, az érzelmi oldal nem zárkózik fel az értelem és az akarat mellé. Így a háromlábú székemnek elvész a harmadik lába, az érzelmi hit, a megtapasztalás. Két lábbal viszont a tanúságtétel nagyon ingataggá válik. Akikben nem ég eléggé a Szentlélek lángja, azoknak nem érdemes bizonyságot tenniük – hangsúlyozta Csókay András, és hozzátette, ezt saját magán is megtapasztalta.

Mi, keresztények ugyanis örömhírt közlünk, és ezt az egész lényünknek sugároznia kell. Márpedig ez két lábbal nem megy – mondta az idegsebész. – Az örömhír azonban mindenkor örömhír, akkor is, ha szenvedés ér bennünket. Ennek felismerésére kell az embernek eljutnia, de ez csak értelemmel és akarattal nem megy.

Hogyan szerezhetem meg az érzelmi hitet akkor, ha tragikus fájdalom ér? Ez a könyv erről szól – szögezte le Csókay András, majd így fogalmazott: ehhez egyetlen dolgot kell tennem, bátornak lennem és kitartanom értelmileg és akaratilag, emellett azonban menni, csak menni, egyre beljebb és beljebb önmagamba. Az ember átverekszi magát önmaga belső rétegein keresztül, ahol sok minden szembejön vele a saját életéből, de a végén megtapasztalja a szentháromságos Egyisten kimondhatatlan, végtelen szeretetét. Ehhez kitartásra és hitre van szükség. Ha ez megtörténik, helyreáll a harmadik láb, és onnantól kezdve bármi történik veled, boldog vagy, tudsz ismét mosolyogni, reményt adni az embereknek.

Az idegsebész professzor hangsúlyozta, hogy mindezt saját szomorú tapasztalatán keresztül próbálja bizonyítani a könyvben.

Egy apa, aki 58 évesen elveszti a legkisebb gyermekét, aki mindig a legkedvesebb... megtalálja késő délután a medence piszkos, húszcentis vízében holtan... Ez a legtragikusabb dolgok közé tartozik, iszonyatos szenvedéssel jár. Mégis, Csókay András a saját tapasztalatai alapján vallja, hogy „Krisztus ott is veled van, ebből a mélységből is kiemel, talpra állít”.

A professzor állítja: tavaly húsvétra – tehát alig egy évvel a tragikus haláleset után – teljes mértékben helyreállt az érzelmi láb, és boldogan élnek a feleségével és gyermekeikkel, munkájában pedig sokkal kreatívabb, mint korábban volt. Istenhez is sokkal közelebb került, és ebben benne van az elhunyt kisfiú, aki rengeteget segített nekik.

Csókay András felidézte, misztikus üzeneteket is kapott Marcitól, az elsőt rögtön a haláleset után. 2014. február 12-én délben, amikor átvette az urnát az Igazságügyi Orvostani Intézet melletti temetkezési vállalatnál, kiüresedve, a teljes megsemmisülés állapotában volt. S akkor világosan hallotta, hogy az utca túloldaláról átkiabált neki a kisfia: „Apu, Jézus karjaiba hullottam, nem a medencébe!” Ez a kiáltás döbbenetesen váratlan volt. Marci sosem használta így a „hullottam” szót. Senki nem állt ott, de egyértelmű volt, hogy ez az ő hangja.

Az idegsebész professzor mélységes hittel vallja: van misztikus megtapasztalás, és ez nem csupán Keresztes Szent Jánosnak, Avilai Szent Teréznek vagy a sivatagi atyáknak a privilégiuma, hanem a miénk is. Isten nekünk is ugyanúgy megadja ezt, ha szánunk rá időt, és elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy elinduljunk a lelkünkben befelé, és nem csak a rohanó, felületes keresztény életet éljük.

Ha valaki meg akarja vizsgálni, hogy valóban mély istentapasztalat volt-e, amit átélt, akkor azt kell elsősorban megvizsgálnia, hogy kapott-e valami olyat, amit Jézus nem mondott, ami pluszként jelent meg az evangéliumhoz képest. És ha úgy találja, igen, akkor biztos, hogy a gonosz lélektől jön – „az egómból” –, s nem szabad vele foglalkozni. Ha nem tartalmaz semmi újat az Úr Jézus kinyilatkoztatásán kívül, akkor foglalkozhatok vele mint misztikus élménnyel. Pont az a hétköznapi benne, hogy bármelyikünket elérheti, ha elszánjuk magunkat, elindulva önmagunk mélyére. Lehet ez bármi, egy egyszerű jámbor gondolattól kezdve valóban olyasmiig, ami különleges megerősítés – folytatta Csókay András.

Végezetül pedig hangsúlyozta: „A szívbe száll le az értelem imája, és elő lehet ezt segíteni. Hogy hogyan, erről szól ez a kis könyv – reményeim szerint segítségül – a veszteségek, bajok között élőknek. Szenvedéseinkhez, veszteségeinkhez, elhunyt szeretteinkhez csak Krisztuson át szabad közeledni, különben a sátán szabad prédáivá leszünk. Őt nézve, vízen járva kell élnünk. Csak így lehet. Ha leveszem a szemem az Úrról és csak a földi kisfiamat nézem, egyből süllyedni kezdek. Ha együtt nézem őket, békében vagyok.”

Fotó: Fábián Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír