Labancz Zsolt: Egy szerzetes nem lehet más, mint irgalmas szívű ember

2016. január 31. vasárnap 12:18

Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén lezárul a Ferenc pápa által 2014-ben meghirdetett megszentelt élet éve. Ebből az alkalomból beszélgettünk Labancz Zsolt piarista tartományfőnökkel, a magyarországi Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciájának elnökével.

– Ön 2014. november 30-án, az Erdő Péter bíboros által a Szent István-bazilikában a megszentelt élet évének megnyitóján bemutatott szentmisén azt mondta, a szerzetesek szeretnék, ha hivatásuk egyre teljesebb megéléséhez vezetne ez az év, és másokat is hitük megerősítéséhez segítene hozzá. Mennyire sikerült ezt megvalósítani?

– Amikor Ferenc pápa meghirdette a megszentelt élet évét – vagy ahogy nevezni szoktuk, a szerzetesek évét –, akkor már éreztük, hogy ez nagy lehetőség számunkra, fontos meghívás a Szentatya részéről. Visszatekintve pedig valóban elmondhatom, hogy ajándék lett a magyarországi szerzetesek számára. Ferenc pápa igen erős meghívást fogalmazott meg, azt mondta az évet meghirdető beszédében: „Ébresszétek fel a világot!” Ez nagyon jó üzenet, mert ha valakitől ezt kérjük, akkor ez azt jelenti, hogy egyrészt már látjuk benne a képességet, hogy ezt megtegye, másrészt pedig egy meghívás is, hogy ő maga is legyen ébren, és adja tovább az üzenetet.

Az biztos, hogy az elmúlt évben jelentősen erősödött a szerzetesközösségek közötti együttműködés. Nem tőlünk független programokat hoztunk létre, hanem ezek hátterében maga a folyamat volt rendkívül fontos: egymásra találtak közösségek, szerzetesek. Így a megszentelt élet éve segített bennünket abban, hogy megerősödjünk a hivatásunkban. Amikor gondolkoztunk azon, hogy mi lehetne a célkitűzése ennek az évnek, akkor azt is megfogalmaztuk, jó lenne, ha a szerzetesi életet mint hivatást, mint életállapotot kicsit ismertebbé tennénk az egyházon belül, és esetleg az egyházon túl is. Ezt sikerült megvalósítanunk. A szerzetesközösségeink számos meghívást kaptak, hogy mutatkozzanak be, beszéljenek a szerzetesi életről. Így a hívek is jobban megismerhették a szerzetesek életét. S bár nem szeretem a médiakampány szót, de sokat segített a „Rendben vagyok” mottójú programunk is. Ez új kezdeményezés volt a részünkről, hogy miként jelenhetünk meg a média világában, de nem azért, hogy magunkat tegyük előtérbe, hanem hogy megosszuk másokkal azt a kincset, amit kaptunk. Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett erre, sokan eljutottak a plakátoktól a program honlapjára, megnézték a szerzetesekről szóló mini-életinterjúkat. Ezek révén sok embert meg tudtunk szólítani.

– Ön személy szerint mennyire gazdagodott az elmúlt esztendőben lelkileg, hitbélileg?

– Nagyon sokat kaptam ebben az évben. Számomra is alkalom volt arra, hogy reflektáljak a szerzeteséletemre, hol van a hivatásomnak a forrása, eredete. S meghívás volt Istennel való kapcsolatom megújítására is. Rengeteg élményben volt részem a különböző találkozások révén. Gondolok a más rendbeliekkel való beszélgetésekre. Számomra nagyon sokat jelent, ha olyan szerzetesekkel találkozom, akik sugározzák magukból az életkedvet, a derűt. Ugyanilyen fontos, ha idős szerzetesekkel beszélgethetek, akiknél azt érzékelem, hogy a szerzetesi hivatásban leélt hűséges életben kibontakozott a személyiségük, széppé tette az életüket. Van még egy dolog, amit megemlítek, ez saját közösségemhez, a piarista rendhez kapcsolódik. Az elmúlt évben, júliusban tartottuk az egyetemes káptalanunkat Esztergomban, és ezen részt vett meghívott vendégként a Szerzetesi Kongregáció bíboros prefektusa, João Braz de Aviz atya. A vele való találkozás számomra különösen sokat jelentett. Ő ugyan nem szerzetes, de nagyon közel áll hozzánk. Beszédén és az egész személyiségén is azt éreztem, hogy az Istennel való kapcsolata gyönyörű emberséget teremt benne.

– Milyen eseményeket emelne ki a megszentelt élet évéből?

– Nagyon szépen indult az év az ön által említett, a Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros atya által bemutatott szentmisével. Ezt követően Mátraverebély-Szentkúton volt egy szerzetesi zarándoklat. Erre minden magyar szerzetest meghívtunk. Ehhez hasonló zarándoklat nem volt az utóbbi évtizedekben idehaza. Természetesen nem tudott mindenki eljönni, de így is sokan voltunk. Találkoztunk és ünnepeltük azt az ajándékot, a hivatás ajándékát, amit az Úristentől kaptunk. Ez felemelő és hivatásunkat megerősítő együttlét volt mindnyájunk számára. Az imafüzetek révén azok is be tudtak kapcsolódni, akik nem voltak jelen. Fontos programunk volt a budapesti Március 15. téren szeptemberben megtartott Szerzetesek Tere nevű rendezvény. Ekkor megnyitottuk a szerzetesi belső teret a hívek számára. A célunk az volt, ne csak a szolgálatunkat mutassuk meg, hogy mit teszünk, hanem azt is, hogy miért tesszük, honnan ered ennek az ereje. A forrása ennek az Istennel és az egymással való kapcsolatunk. Van tehát a lelkiségünk és a szolgálatunk, és nagyon örömteli volt tapasztalni, hogy az emberek nagyon szívesen léptek be ebbe a térbe, otthonosan érezték magukat. Ez pedig ránk, szerzetesekre is hatott: ismételten megéltük, hogy nagyon sok kincsünk, értékünk van, és az emberekben ott él a vágy, hogy találkozzanak mindezzel. Még egy nagy rendezvényünk volt, egy konferencia, itt a Sapientián. Ezen a szellemi részt szólítottuk meg: a fókuszban az egyén és a közösség kapcsolata volt, ami nagyon izgalmas téma, nemcsak a szerzetesek számára, hanem a társadalomban is. Rengetegen voltak, a Sapientia korábbi konferenciáin még soha nem gyűlt össze ennyi ember. Én ezt már a szerzetesek éve egyik gyümölcsének tekintettem.

– Mindnyájan szentségi életre vagyunk meghívva, nem csak az egyházi személyek. Tapasztalatai alapján a világi hívőkre miként hatott a megszentelt élet éve?

– Az emberekhez kicsit közelebb került, hogy mi is a szerzetesi élet. A társadalomban, de az egyházban is, a hívekben nagyon sokszor sztereotip képek élnek a szerzetesekkel kapcsolatban. A programok, találkozások során sikerült ebben kicsit alakulnunk, megmutatnunk, hogy a szerzetesi élet ma is egy lehetséges, választható életforma. Amikor pedig világiak találkoznak szerzetesekkel, akkor az arra hívja őket, hogy ők is föltegyék a kérdést maguknak, hogy is vannak ők az Úristennel? Ezért voltak jók a velük való találkozások, mert az emberek közelebb kerültek a saját életük kérdéseihez.

– Említette Ferenc pápa felszólítását: „Ébresszétek fel a világot!” Miből kellene felébrednünk, és mennyire segített ebben a megszentelt élet éve?

– Egyrészt bizonyos területekre talán ráirányítottuk a figyelmet, így a szegényekkel való foglalkozás vagy a társadalmi kirekesztettségben élőkkel való törődés fontosságára. Ez mindenképpen hangsúlyosan megjelent az év során – hogy az egyház, a szerzetesek jelen vannak ezeken a területeken. Arra is szükség lenne egyébként, hogy mi, szerzetesek is jobban felébredjünk. Egész egyszerűen újra és újra meg kell térnünk: Jézus Krisztushoz kell fordulnunk, ez a szerzetesi létünk értelme. S azután fedezzük fel újra a saját kincseinket, és az egyházon belül is – nyilván a hierarchiával összhangban – merjük jobban képviselni a sajátos szerzetesi hangot. Várszegi Asztrik püspök, főapát atya fogalmazott úgy a közelmúltban egy interjúban, hogy van egyfajta szerzetesi többletszabadság. Ezt még fel kell fedeznünk, az eddigieknél jobban, utána pedig bátrabban kellene hozzászólnunk akár társadalmi, akár egyházi kérdésekhez is.

S hogy miből kellene felébrednünk? Ferenc pápa kiemelten hív bennünket arra, hogy az egyház legyen egy kilépő egyház, amely nem marad meg a saját körében, hanem észreveszi, hogy mi a küldetése a társadalomhoz. Ebben nyilván fontos szerepük van a perifériáknak, amely egyszerre jelenti a szegénységet is és a lelki vagy szellemi perifériát. Szerintem ebben az értelemben kell felébrednünk, a magyar egyháznak is, hogy merjünk bátran kilépni a saját köreinkből. Ne csak magunkra figyeljünk, hanem halljuk meg, hogy milyen kérdései vannak a mai embernek, ne féljünk ettől, és merjük felkínálni a saját tapasztalatainkat. Nem doktriner módon, hanem úgy, mint ami valós, átélt tapasztalat és meggyőződés. S ehhez persze nyitott szívű érdeklődésre van szükség, érdeklődni aziránt, hogy mi lakik az emberek szívében, mi nyugtalanítja őket, mi ad nekik reményt, erőt? Érdeklődés és meghallgatás – azt hiszem, ezek utak lehetnek az egyház számára az emberek felé.

– Az irgalmasság éve hogyan kapcsolódik a megszentelt élet évéhez?

– A megszentelt élet évének utolsó része már átfedésben van az irgalmasság évével, nagyon szépen kapcsolódik hozzá. Mi, szerzetesek, amikor a saját hivatásunkra, életünkre tekintünk, akkor az Isten irgalmával találkozunk, az Ő elfogadó szeretetével, amely újra és újra fölemel, erőt ad és küld minket. Egy szerzetes nem lehet más, mint irgalmas szívű ember, hiszen az egész élete arról szól, hogy folyamatosan tapasztalja az irgalmat az Istentől, és ezt szeretnénk egymás felé is közvetíteni a közösségben és azon túl is. Nekünk, szerzeteseknek az irgalmasság éve a szívünkbe kell, hogy találjon.

– A megszentelt élet éve után, az irgalmasság évében hogyan tekint a jövőre?

– A tavalyi évben a szerzetesrendek együttműködésében rengeteg energia került felszínre. Elsősorban különböző projektekben tudunk erőt összpontosítani. Érdekes volt látni, hogy minden rend ugyanazzal a gonddal küszködik, sok munkája van, mégis, amikor konkrét együttműködésről van szó, akkor vannak még kihasználatlan energiák, és akkor ez vissza is hat. A feladatunk, hogy fejlesszük tovább ezeket az együttműködéseket, ne hagyjuk, hogy leüljenek, elhaljanak ezek a kezdeményezések, hanem vigyük tovább őket. Idetartozik a fent említett szerzetesi hang hatékonyabb megtalálása is. Ehhez pedig ugyancsak szükséges az együttműködés és a párbeszéd, egymással, de a társadalommal is.

– A piaristáknál, lévén tanítórend, gondolom, nem probléma a társadalommal való párbeszéd, hiszen diákjaik révén naponta vannak kapcsolatban világiakkal.

– Ez így van, elsősorban a fiatalokkal találkozunk és a családjaikkal. Számunkra kiemelt feladat, hogy felfedezzük: hogyan lehet az iskola egy keresztényibb, testvériesebb társadalom formálója. Ha ugyanis ma képesek vagyunk arra, hogy megfelelő alapot adjunk a fiatalok lelki-szellemi fejlődéséhez, akkor ők lesznek a jövő társadalmának az alakítói. A jövőt építjük már most, a jelenben. Ehhez az kell, hogy prófétai lelkülettel – ami a szerzetesség sajátja – megsejtsük, hogy melyek azok a készségek, tulajdonságok, amelyeket ma a fiataloknak el kell sajátítaniuk, hogy egy következő korszakban megpróbáljanak létrehozni egy a mainál jobb és emberibb világot.

– Megküzdve természetesen a kereszténységgel ellenséges vagy közömbös társadalmi erőkkel…

– Azok a keresztény értékek, amelyekre a fiatalokat neveljük, akkor is értékek, és akkor is kovászként működnek a társadalomban, ha a társadalom ezekkel sokszor szemben áll vagy közömbösen viszonyul hozzájuk. Az emberek alapvetően keresik az igazat, a szépet és a jót. Ez a vágy minden emberben ott van, és ha ezzel találkoznak, akkor ez megszólítja őket. A mi feladatunk, hogy az egyházat ne úgy mutassuk be, mint ami csupán normákat, elvárásokat, parancsokat követel meg tőlünk, hanem olyan intézményként, amely tágasságot nyit előttünk, és a teljes életre hív meg minket. Ez meg tudja szólítani az embereket, akkor is, ha esetleg úgy érzik, hogy a parancsok, az elvárások nehezek.

Az, hogy boldogságra lettünk teremtve, alapvető üzenet a mai ember számára is. Természetesen tisztázni kell, mi is a boldogság? Nem egyenlő az énközpontúsággal, a hedonizmussal. Nem szomorúságra, nem magunkba fordultságra, nem keserűségre lettünk teremtve, hanem arra, hogy teljes örömben éljünk. Az egyház rengeteg tapasztalattal rendelkezik abban, hogy mi ennek a gyakorlati útja. Az egymásra figyelés, a közösségben élés, a másik ember szolgálata, az Istennel való kapcsolat. Fiatalokhoz szólva Benedek pápa mondta – és Ferenc pápa is megismételte ezt –, hogy ne féljenek az Istentől. Az Isten semmit nem akar elvenni tőlük, hanem a teljes életet kínálja fel nekik. Ez olyan üzenet, amelyre minden ember szomjazik. Isten nem elvesz tőlünk valamit, nem kevesebbé akar tenni bennünket, hanem éppen hogy a vele való kapcsolatban élhetjük meg a teljes életet, mások szolgálatában.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Nézőpont
Vezető híreink - olvasta már?
erdo-peter-isten-irgalmat-akkor-kovetjuk-ha-szeretjuk-masik-embert2
Erdő Péter: Isten irgalmát akkor követjük, ha szeretjük a másik embert

Július 29-én, pénteken Erdő Péter bíboros tartott katekézist a krakkói magyar zarándokokat befogadó lengyel plébánián. Az utolsó közös alkalmon jelen volt Körmendy Adrienne főkonzul asszony, valamint Udvardy György pécsi megyéspüspök is csatlakozott a magyar fiatalokhoz.

18:24
ferenc-papa-az-egyhaz-vilag-ma-titeket-nez-es-tanulni-akar-toletek
Ferenc pápa: Az egyház, a világ ma titeket néz, és tanulni akar tőletek!

Július 28-án, csütörtök este a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón egy énekes, táncos, szenteket, tanúságtételeket felvonultató ünnepség keretében fogadták a fiatalok a közéjük (villamoson) érkező Ferenc pápát.

11:50